Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-02-13 / 6. szám

YASA szekszárdi iPlAP SPORT Nem történik alapvetően más él­vonalbeli női kosarasainknál, mint amit általában tőlük meg­szokhattunk és el is várunk a rendszerváltozás óta minden év­ben. Hazai viszonylatban megha­tározó játékosok nélkül, csak az átlagot, vagy olykor azt sem hozó légiósokkal győzzék le azt a 3-4 csapatot, amely papíron gyen­gébbnek tűnik. Ez egy meccs kivételével (az ominózus BEAC elleni budapesti vereség) most is megtörtént. Elvárás még, hogy játsz- szanak közönségvonzó, szoros mécs­eseket a náluk papíron jobbakkal, sze­rezzenek meglepetésgyőzelmeket (ennek idáig csak részben feleltek meg) és gyűjtsenek be legalább egy skalpot, mint tavaly ősszel a gyengülő Szeged ellen. Ismerve a korlátozott pénzügyi és szakmai lehetőségeket, elfogadva a tényt, hogy egy vadonatúj, fiatal csa­pat kezdte meg ezt a szezont, a 9. hellyel (ami több mint valószínűnek látszik) senki nem lehet alapvetően elégedetlen. De ez még nem jelenti azt, elégedett lenne és lehet bárki is a szezon végeztével A nyerhető, érték­mérő meccsek buta hibasorozatok miatti elvesztése okán még nem tudta a csapat maga mellé állítani a közön­séget, még inkább visszacsalogatni azokat, akik csakis izmosabb produk­ciók láttán térnének vissza a lelátóra. Pedig lehetne ezen is segíteni, mint azt a legutóbbi hetek tapasztalatai is mutatják. Egy-egy hazai vagy éppen idegenbeli szoros meccs és ritka skalp után százas nagyságrenddel több néző jön ki a sportcsarnokba. De az is megfigyelhető, hogy az 5-8. Kosaras töprengő Legalább egy „ász” kellene még helyezettek elleni idegenbeli soroza­tos esélytelenség, vagy az itthon me­netrendszerűen elszalasztott bravú­rok következtében lemondóan legyin- tők is több hétig távol maradnak eset­leg - kizárólag a médiából követve a történéseket. Vegyes érzelmek kavarognak az edzőben, a vezetőben, a szurkoló­ban az alapszakasz vége felé közelítve: tovább tud-e fejlőd­ni, át tudja-e lépni saját árnyékát ez a fi­atal csapat, ha együtt marad, és szá­mottevő erősítésre továbbra sem lesz mód. A türelmi idő persze még nem járt le, mert csupa olyan játékos érkezett a nyáron, akiknek ez volt az első komoly NB 1-es „A” csopor­tos éve. A Vincze testvérpár, Demeter, de különösen Med- gyessy magában hordozza, hogy „A” csoportos, s azon belül az 5-8. helye­zett csapatok átlagjá­tékosainak szintjé­hez a saját posztju­kon felnőjenek. Egyúttal kellő rutin birtokában stabili­zálják egy-egy mér­kőzésen belül is a teljesítményüket. (Jó lenne, ha ezt a nekik kijáró felté­telezést hátralevő alapszakaszbeli meccseken, majd a rájátszásban csak megerősítenék). Persze, Újhe­lyi Gábor vezetőedző tudhatja iga­zán az IBM-pontoknál messzebbre látva: kik azok, akik nem lesznek ké­pesek szorgalommal sem átlépni sa­Történelemóra a Léleképítőn A Léleképítő legközelebbi alkalmán, február 14-én, hétfőn este 18 órakor a Garay-gimnázium dísztermében rend­kívüli történelemóra és könyvbemuta­tó keretében A SZABADKŐMŰVESEK TRIANON ELŐTT címmel tart előadást dr. Raffay Ernő történész. Minden ér­deklődőt tisztelettel hívnak és várnak a szervezők. A BELÉPÉS DÍJTALAN. Raffay Ernő SZABADKŐMŰVESEK TRIANON ELŐTT Szimpátiaszavazás az épülő atlétikai pálya elnevezésére Szekszárd Megyei Jogú Város Önkor­mányzata Közgyűlésének Humánbi­zottsága pályázatot hirdetett az épü­lő atlétikai pálya elnevezésére. A be­érkezett pályamunkák két elnevezés­re tesznek javaslatot: * Szekszárdi Atlétikai Centrum • Mozolai János Atlétikai Centrum A két elnevezést a bizottság „szim­pátiaszavazásra” bocsátja. A szavazat leadható 2011. február 28-ig a www.szekszard.hu oldalon, postai úton (Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal; Közoktatási, Művelődési és Sportosztály; 7100 Szekszárd, Béla király tér 8.), vagy zárt borítékban a polgármesteri hi­vatal portáján. /AMicimmómiét» mmtoi ts marná? várja a gyermekeket Szekszárdról és körnnyékéröl 20 hetes kortól 14 éves korig, teljes ellátással, ( kedvező anyagi feltételekk Felvétel folyamatosan. Tel.: 30/82-12-280, Ö6 70/3 Szekszárd, Béri B. Á u. 41. fsz 1. (zöld tízemeletes) Savanyú káposzta Házias ízesítésű, tartósítószer-men­tes savanyú káposztám az alábbi szekszárdi boltokban kapható: Sarki Zöldséges (Kadarka u. Parászta felö­li végén), Csatári Zöldséges (az üzlet­ház mögött, Árok u. 1.), Csapainé Zsuzsánál a piacon (Fiat kisteherau­tóból) és a piac feletti szociális bolt­ban. Koncz Ádám, Tolna. Tel.: 70-588-12-07. 2011. február 13. ját korlátáikat, s kik azok, akik már most hétről hétre jobbak annál, mint amilyen tudással a nyáron megérkeztek. Ami a légiós kérdést illeti, ez a szek­szárdi női kosárlabdázásban ritkán si­kertörténet, ami persze alapvetően az anyagiak szűkösségére vezethető vissza. Olyan játékosok jönnek rend­re, akik „csak” átlagosak, jó iparosai a kosárlabdának, így tőlük sem várhat­juk a csapat által sokszor 37 percig szépen megdolgozott meccsek meg­nyerését. Turcsinovics, a monteneg­rói teszi a dolgát, de Jevtusenko, a re­mek adottságú ukrán center több­ször kerékkötő, mint a csapat szeke­rét lendítő. Három éve itt van már, egyelőre nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Dilemmában lehet a klubvezetés a március végi, április eleji tárgyalások előtt légiós ügyben: ennyiért (információink szerint 1000-1200 euró/hónap) találnak-e jobbakat? A szurkoló sokszor keserűen nézte ebben a bajnokságban is, amikor volt szekszárdiak döntöttek el szoros meccset: Darida a Fradi elleni kupa­meccset, Bukovszki a Zalaegerszeg színeiben. Egykori szekszárdi fősze­replők, Bálint és Bozóki segítették a Baját a presztízcsata első felvonásá­nak sikeréhez, és felettébb izgalmas a kérdés: a hamarosan sorra kerülő visszavágón mindez miként lesz? Világos: Szemerédi mellé nagyon kellene legalább egy olyan - szekszár­di viszonylatban valahogy megfizet­hető?! - meghatározó játékos, mint amilyen nincs a mostani keretben, s mint amilyen kvalitással a fentebb fel­soroltak bírnak. B. Gy. PANTEON TEMETKEZÉS Teljes körű temetkezési szolgáltatás Szekszárd, Alkony u. 1. 06-74/511-755 06-20/ 440 00 40 Készenlét: 0-2 4-ig 20/941-3376 wwv.panteon-temetkezes.hu \wv\v. panteon kft. eu

Next

/
Oldalképek
Tartalom