Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-02-13 / 6. szám
2011. február 13. SZEKSZÁRDI Máté Péter dalait idézte a G - BLÚZ „Azért vannak a jó barátok....” A címbéli dal szövege volt a mottója február 4-én Szekszárdon, a Rock & Roll Étteremben megrendezett Máté Péter-emlékkoncert- nek, ahol a G - BLÚZ zenekar telt ház előtt, baráti társaságban mutatkozott be. A siker, amely óriási volt, Máté Péter dalainak, Gebhardt Csaba előadásának, valamint a kiválóan összeválogatott, remekül játszó zenekarnak köszönhető. Egy álom megvalósult ezen az estén, amely álmot Gebhardt Csaba gyermekkora óta dédelgetett magában: egy produkció kiváló zenészekkel, Máté Péter dalaival. Egy éve kezdték el alkotói tevékenységüket, s ez volt az első alkalom, amikor zárt helyen közönség elé álltak. S hol is lehetne legjobban bemutatni egy teljesen új produkciót új formációban, múlt a barátok előtt, akik külön-külön a zenekar tagjait ismerik, szeretik? Gebhardt Csaba mindenképpen egy olyan zenekart szeretett volna maga mögött tudni, akik helyi zenészek, hogy ezzel a műsorral bárhol járnak, büszkén és tiszta szívből elmondhassák, hogy Szekszárdról jöttek. A három zenész éppen énekest keresett magának, amikor Csaba, álmai megvalósításához, a Máté Péter- emlékkoncert műsorhoz, zenészeket. Igent mondtak egymásnak, s aki ott volt azon az estén, bizonyíthatja, hogy sorsszerű találkozás volt az énekes ödetgazdáé és a zenekaré. Egy évig próbáltak, s most először barátaiknak szerették volna megmutatni magukat. Promóciós anyaguk március elejére készül el, egy zenei CD és egy DVD-videóanyag. Nagy terveik vannak a jövőt illetően, országos hírnévre törekednek, megyei, valamint országos turnéra indulnak. A zenekar neve adta magát, szülte hihetetlen - a zenészek nevének kezdőbetűjéből, ezért nem is kerestek más fantázianevet. Ezek ők: G Gebhardt Csaba ének, B - Berényi Attila billentyű, speciális effektek, L - Litvai László basszusgitár, U - Ujváry Miklós dob, Z - Zajzon Gábor elektromos gitár, stúdiómunka. Egyszóval a G - BLÚZ! Ennek a bemutatkozásnak előzménye volt, amikor szabadtéren, a szüreti fesztiválon, a zuhogó eső ellenére 2000 ember hallgatta végig őket. Igazságtalan lenne, ha azokat az embereket, cégeket nem említenénk meg, akik ezt az álmot a zenekar tagjain kívül segítették megvalósítani. A CD elkészítésében a Sárvár Security Kft. támogatását élvezhették. A próbatermet a V & Perikó Kft. biztosítja folyamatosan számukra. Videóanyaguk a Takács Videó igényes felvételével készül el, valamint támogatja őket még a Tarr Kft. Az est pikantériája volt, hogy a G.H.B. Zenekar éppen a Rock & Rollban, (korábbi Rolling Rock) kezdte pályafutását 15 évvel ezelőtt. A megújulásnak a gyermekkori álom megvalósulásának minden Máté Pétert szerető örül Ezt az örömet mutatta ki jókedvvel közös énekléssel tánccal óriási tapsokkal az a közönség, amely befért a terembe és részese lehetett egy időutazásnak, amikor sorra felcsendültek a felejthetetlen, soha meg nem unható, az idősebbeket nosztalgiára, a fiatalokat érzelmekre indító Máté Pé- ter-datok, Gebhardt Csaba utánozhatatlan tolmácsolásában. Sok kiváló és még kiválóbb komolyzenei együttese van Szekszárd- nak. Minden túlzás nélkül elmondható, hogy minden művészeti ág, minden kulturális megmozdulás nagy értékeket hordoz. A G - BLÚZ Zenekar azt a küldetést választotta, hogy azoknak az embereknek, akik a hétköznapokban, a gondokban, munkában megfáradtak, felüdülést, jókedvet, vidámságot, nosztalgiát, érzelmeket, egy-egy felejthetetlen szép estét vigyen az életükbe. Sas Erzsébet „FÉNY ÉS ÁRNYÉK” Bágyi Zsuzsanna festménykiállítása A Baka István Általános Iskola Folyosógalériáján a fenti címmel nyílt kiállítása Bágyi Zsuzsanna festőnek február 7-én 14 órai kezdettel. Az alkotó sokirányú érdeklődési köréről, arc poeticájáról, az emberek iránti tiszteletéről a kiállítást megnyitó Kubanek Miklós tanár, újságíró beszélt. A szép számban megjelent érdeklődőket Fetzer Györgyi, az iskola igazgatója üdvözölte, majd Szabóné Kis Ágnes énekében gyönyörködhettünk. A kiállítást megnyitó Kubanek Miklós Bágyi Zsuzsanna életútjáról egyebek között elmondta: „Komlóról indult el, volt balettnövendék, manöken, tanult kiadványszerkesztést, újságírást. Arculattervezőként diplomázott Torontóban. Üzletasszonyként ruhát tervezett, stílusos öltözködést tanított. Németországban festészetet, művészettörténetet hallgatott. Ma is szüntelenül tanul filozófiát, esztétikát. Bágyi Zsuzsanna nem magányos művész, tagja több művészeti és irodalmi egyesületnek. Évente egykét önálló kiállítása mellett többször csoportos kiállításokon is részt vesz. Festményeit láthatták már több országban, de a hazai közönség előtti bemutatkozások a legfontosabbak számára. Munkáit időnként zsűrizted is.” Arc poeticáját a következőképpen fogalmazta meg: „Látok, hallok, érzek - gondolkodom, és ha kell, kiáltok. Az embernek az emberért.” Bágyi Zsuzsanna a kiállításra hozott képeiben a legváltozatosabb témákat dolgozta fel, portrék ugyanúgy megtalálhatók a képek között, mint virágcsendéletek, tájképek. Szabadság születik 1948-1949 című képe olyan magával ragadó, lendületes, hogy szinte hallani lehet az ágyúlövéseket, érezni lehet a puskapor szagát a levegőben, s félelmetes, amint a go- molygó füst eltakarja az égboltot. A képei mellé megtalálta a világirodalomból azokat az idézeteket, amelyek megerősítik a képen látható világot, s elolvasva olyan szimbiózisban van egymással kép és szöveg, mintha egy ember festette és írta volna őket. Megtalálta képeihez Kányádi Sándor, Juhász Ferenc, Simon Ágnes, Csíki András egy-egy gondolatát. A rendezvény kedves gesztusa volt, hogy az alkotó kisorsolta egyik képét a közönség között, s a „Vízpart" című képet pedig az iskolának ajándékozta. Fetzer Gyötgyi igazgató elmondta: fontos céljuknak tartják, hogy az Iskola diákjaihoz eljussanak a helyi alkotók munkái, megismerkedhessenek azok életével, művészi tevékenységével A gyerekeket az igényességre, esztétikai fejlődésre tanítják ezek a kiállítások. Két és fél év alatt már sok alkotó mutatkozott be, s ajándékozta az Iskolának egy- egy alkotását, ami azt jelzi, hogy jó úton haladnak a megfogalmazott cél felé. A kiállítás február 25-ig látogatható tanítási napokon 8-17 óra között Sas E Jelöljön ön is! Ki legyen az év újságírója? A díj adományozásával a Tolna megyében dolgozó, kiemelkedő teljesítményt nyújtó újságírók munkáját kívánja elismerni a Tolna Megyei Önkormányzat. Az elismerést műiden évben március 15-én, a szabad sajtó napján, ünnepi keretek között dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke adja át. Jelölni lehet a Tolna megyében működő rádiók, televíziók, újságok munkatársait, illetve az országos, regionális médiumok megyei tudósítóit. Jelölését rövid indoklással a Tolna Megyei Önkormányzat Elnöki Kabinetjéhez juttathatja el február 28-ig, a 7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13. címre, vagy elektronikusan azevujsagiroja@tolnamegye.hu-ra. BORVERSENYFELHÍVÁS A „Dicenty Dezső” Kertbarát Kör borversenyére február 14-én (hétfőn) 8-17 óráig lehet leadni a mintákat (2 db 0,751 palack mintánként), melyre a jeligét és a fajtát, valamint az évjáratot kell ráírni. Egy lezárt borítékban tüntessék fel a termelő nevét és címét. A Szent István Házban (Szekszárd, Rákóczi út 69.) tartandó rendezvényen 17 órakor Nö- vényvédelmiTanácsok2011-re címmel Horváth Péter, a BELCHIM területi képviselője tart előadást