Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-12-18 / 50. szám
2011. december 18. SZEKSZÁRDI Két kitartó fiú a szeretet biztonságában Advent utolsó előtti hetének végén találkoztam ismét a két fiúval. A már érettségire készülő Kiss Balázst elsős gimnazistaként ismertem meg, amikor fő hobbija a tanulmányi versenyzés volt. A most hetedik osztályos Illés Rolandot másfél éve tudhatom kisbarátomnak. Súlyos betegségét akkor már kezdte feledni. Mert így akarta. Hogy mi a közös a két fiatalemberben? Jó- képűségük mellett mindketten állhatatosak, a magától értetődő kitartásukat céljuk megvalósításának éltető ereje és az őket körülölelő szeretet biztonsága erősíti. A karácsony csordultig van szeretettel A Garay-gimis Kiss Balázs végzősként kezd leszokni az OKTV (országos középiskolai tanulmányi verseny) forszí- rozásáról Igaz, eddig legalább 15 különböző - történelem, földrajz, latin - tantárgy komoly versenyén jeleskedett, s remek eredményeivel rendre döntős lett, gyakran a „dobogóra” állhatott. Ebben a tanévben a történelemi „mérkőzésen” vett részt, s a maximális 70 pontból 66,5-öt ért el, így tovább jutott a januári második fordulóba.- Ezt a versenyt az érettségire való felkészülés hasznos tréningjének szántam, s természetesen januárban folytatom - szögezte le mosolyogva, majd kérésemre a novemberi fellépéséről számolt be.- Elutaztam a Pécsi Tudományegyetem tehetséggondozási napjára volt iskolám, a „gyakorló” igazgatójának, An- tus Györgynének, valamint történelem- és földrajztanáromnak, Kovács Gyöngyinek a javaslatára. Előadásom - a közhangulatból és a tanárok visszajelzéséből ítélve - sikert aratott. Most mintha az előadások tartása, egy-egy téma szakszerű kifejtése okozna örömöt és bizonyos tekintetben ki- teljesedést Balázsnak vetettem föl, mire igent bólintott, s következett a részletezés.- A gimiben is szívesen vállalkozom akár az osztály, vagy a „faktosok” előtti, illetve dísztermi előadásokra, amelyeket diákkal egészítek ki. Elsősorban azokat a témákat dolgozom fel amelyek különösen foglalkoztatnak. Mint Mezopotámia, a perzsa birodalom, Bizánc, Távol-kelet, a középkori Francia- ország... Napjaimat, a szabadidőmet nem a versenyzés és a tanórákra való felkészülés tölti ki, hanem az olvasás és a kutatás. Szívet melengető szeretettel mesélt Balázs olvasmányairól közte a Bibliáról, vagy éppen a Koránról de belső késztetés vezérli a szépirodalmi művek felé is. Amúgy meg? Az igen jóarcú, állhatatos fiú szeret bulizni, sőt több éve társastáncol így szívesen készül a szalagtűzőre. Úgy látom, Balázs kizárólag abba fog bele, amit már-már profiként képes teljesítem. Döntött az ELTE-n a BTK-ra jelentkezik, mégpedig az ókori nyelvek és kultúrákon belül az egyiptológia szakirányra esett a választása.- Természetesen megtanulok ógörögül koptul de arabul sem ártana - szögezte le, majd az anyagiakkal kapcsolatos nyaggatásomra így válaszolt:- Nyilván, kezdetben nem lesz köny- nyű, ám ha az ember nagyon jó abban, amit csinál amit fölvállalt, idővel úgyis megfizetik. A jó tanuló, ám „tudatosan nem kitűnő” Balázs minden tárgyban megleli, ami érdekli s számára az a fontos, hogy „tudjam, mit kell megtanulnom”.- Nagyon szeretem és nagyon várom a szeretettel csordultig tele karácsonyt. Szerencsémre ebből a hétköznapokon sincs hiányom! Most? A szent este a szűk családé, az ünnep első napján Dombóvárra megyünk a mamámhoz, a másnapot Mágocson töltjük apukám húgának a családjánál Mit kérek? Könyvet és könyvet. „Senki nem feledkezett el rólam” Bizony, Illés Rolanddal sem volt köny- nyű megállapodni a találkozás időpontjában. A délelőtti tanórák után hol kajakedzésre ment Palánkra, hol az angolóra várta, szombat délutánra pedig korcsolyázást tervezett. Az előző hétvégén pedig Debrecenbe utazott családjával hogy a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány meghirdette irodalmi pályázaton nyert rangos díját átvegye.- A betegségemről, a műtétemről és a gyógyulásomról írtam, mégpedig úgy, hogy reményt és hitet adjak azoknak a gyerekeknek, akik szintén daganatos megbetegedés elszenvedői - közölte Roland, s át is adta írásának egy példányát Az igen szép, jól felépített dolgozat mentes a stilisztikai hibáktól és a logikai bukfencektől egyaránt. Ám meggyőz a fiú empátiás készségéről és a szeretetadás, s persze, a szeretetkapás mindenek feletti fontosságáról Felnőttesen meg is jegyezte: nem a betegsége tette ilyenné.- Betegségem előtt is nyitott, szerető ember voltam. Ezért is értékeltem nagyra a szekszárdi kórház, majd a pécsi klinika orvosainak, ápolóinak a hozzám és a többi beteg gyerekhez való viszonyulását Pécsen volt egy igen jókedvű főorvos bácsi aki minden este bejött hozzám elköszönni s azt mondta, rám bízza a részleget Másnap pedig „jelentettem” neki.. Roland kilencesztendősen iszonyatos fejfájásra ébredt, ami hányingerrel is párosult. A mindenre figyelő édesanyja azonnal orvoshoz fordult. A vizsgálatokat újabb vizsgálatok követték, s megállapították, Rolandnak agydaganata van. Pécsen műtötték, a „kemó- kat” és az egyéb kezeléseket is ott kapta. Édesanyja fölmondott a munkahelyén, s a klinika szomszédságában levő nővérszállóba költözött, így a teljes napot kisfia mellett tölthette. A karácsonyról beszélgetve a Katolikus Általános Iskola hetedik osztályosa elmondta, hogy okostelefont kért a Jézuskától. Ez azért is jó, mert amikor Pécsre, az onkológiai gondozóba mennek felülvizsgálatra, az úton inter- netezhet, miközben anyukája olvas. Hát persze, hogy autóbusszal mennek.- Sokkal olcsóbb, mint az autó. A jegy árának csak a tíz százalékát kell kifizetnünk - tudtam meg Rolandtól aki a 2007-es karácshoz kanyarodott vissza.- Megkaptam az utolsó kemót, sőt vért is adtak. December 23-án mégis hazajöhettem. A klinika kézműves-foglalkozásain készítettem ajándékot mindenkinek. Mamámék ma is használják azt a gyertyatartót.. De képzelje el, hogy egy szekszárdi fiú a klinikán töltötte az ünnepeket. Édesapja az udvaron mini-tűzijátékkal köszöntötte - emlékezett a fiú, majd beszélt arról is, hogy osztálytársai és a tanulásban is sokat segítő osztályfőnöke, Köpenczeiné Tövisháti Lilla gyakran látogatták meg idehaza, de két barátja, Ati és Bazsi Pécsre, a Heim Pál Gyermekklinikára is elmentek hozzá.- Az orvosok mindig azt mondták, hogy pozitív gondolkodásomnak is köszönhetem a gyógyulásomat. Én meg azt is mondom, sokat segített, hogy senki nem felejtkezett el rólam.- Most miért húztad meg az orrodat?-Az MR miatt Azokavizsgálatokelég nehezek voltak. Mozdulatlanul kellett feküdnöm abban a csőben, olykor fél órán át Olvasom a nyertes pályázatban, hogy „akármilyen hihetetlen, nagyon sok mindent köszönhetek ennek a csúnya betegségnek. Rengeteg barátot szereztem, mivel nem jártam iskolába, korán megtanultam önállóan tanulni és rengeteg táborba is eljutottam.”- Az alapítványok támogatásával Voltam Párizsban Disneylandben, 2010- ben Moszkvában, a Daganatos Gyermekek Olimpiáján korcsoportomban a gyorsúszás kategóriában aranyérmet nyertem, jártam Lappföldön, kétszer voltam bátortáborban... Most meg? Gőzerővel tanulok, hogy majd sikerüljön bejutnom a Paksi Energetikai Szak- középiskolába. V. Horváth Mária Kellemes ünnepeket, és boldog új évet kíván a avanya álinkaház Decs-Szőlőhegy Tel: 74/725-001 Sióagárd-Leányvár Tel: 74/437-058 ÚJ UTAZÁSI IRODA TOLNÁN a Nagytemplommal szemben! Megmártózni a nagyvilágban. Érdeklődni: GÖRÖGORSZÁG 2012. Ultra first Minute! busszal apartmanban már 19.900 Ft/fő-tól! 2012. Karnevál Velencében! feb. 3-5., 1Q-12., 17-19. busz+ idegenvezetés+kameváli ARCFESTÉS 12 900 Ft/fö+hajójegy Tolna. Kossuth L u. 12/1. Tel/Fax: 74/440-486 Mobil: 30/603-7420, 30/625-7652 Eng.sz-U 001312 <r További non stop ajánlatok: jNWW.ritaliatrav el.hu Új! Snowboard oktatás Boszniában! Januártól minden hétvégén! jan. 5-8. utazás+szállás+reggeli+oktatás Akciós ár: 67 OOP Ft/fö-től! _______