Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-08-28 / 34. szám

2011. augusztus 28. UNNEPEIn i összefogás erejében és tűzijáték Szent István napján nőknek adta át, aki korábban a Ma­gyar-izraeli Baráti Társaság egyik ala­pítójaként a helyi izraelita ravatalozó helyreállításán fáradozott, 2008-ban pedig a Wunderland Óvoda felújításá­ban is részt vett. A Roma Nívódíjjal a szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkor­mányzat Kovács Ferenc építési vállal­kozót és teherfuvarozót tüntette ki. Az elismerést Sárközi János József el­nök többek között az árvízkárosultak megsegítéséért, és lelkes sporttámo­gatóként adta át. Ezt követően Horváth István a ha­gyományoknak megfelelően meg­szegte a nemzeti színű szalaggal át­kötött, megszentelt és megáldott új kenyeret, amellyel sárközi népvise­letbe öltözött leányok meg is kínál- c ták á jelenlévőket. A műsorban é Lozsányi Tamás kiváló szekszárdi | zongoraművész Liszt- és Cézár o Franck-zeneműveket adott elő, £ Müller Beáta énekművész lélekeme­lő tolmácsolásában hallhattuk a Ma­gyarország című dalt, s egy Kormo- rán-szám, a Világok világa, Magyaror­szág is felcsendült Barsi Orsolya és Eszterbauer Kata előadásában. Az esemény zárásaként a kitüntetettek a polgármesterrel és a képviselő-tes­tület jelenlévő tagjaival együtt átvo­nultak a Szent István-szoborhoz, hogy ott is tisztelegjenek az ország­építő uralkodó emléke előtt. A programhoz kapcsolódó rendez­vényként este a Giuseppe Verdi ere­deti művét felhasználva az Elton John és Tim Rice által írt Aida című musi­calt élvezhette a zenés színházi elő­adás hírére összegyűlt hatalmas néző­sereg a Prométheusz parkban. Az operából ismert, a hazaszeretet és a szerelem erejét is megmutató, tra­gikus és lebilincselő történet látható­an sokak szívéhez elért ezen az estén, itt Szekszárdon. Elsöprő sikert aratott a jellegzetes, drámaian rekedtes hangú Óláh Ibolya (Aida, a núbiai király lánya), aki nem csupán énekesnőként, hanem szí­Oláh Ibolya a darab címszereplője Xantusz Barbara Amrenis hercegnőt alakította nészként is megmutatta tehetségét, mint ahogy jeles színművésznőnk, Xantus Barbara (a fáraó lánya, Amrenis hercegnő), sokszínű, hu­morral is átszőtt alakítása, valamint Szerényi László, Gerner Csaba, Gulyás Hermann Sándor, Kolos István, Baranyi László, Madák Zsuzsanna, a tánckar és a társulat minden itt fel nem sorolt tagja is. A díjtalanul megtekinthető, mind zeneileg, mind dramaturgiailag, a díszletek, jelmezek, a fénytechnika és hangosítás szempontjából is igényes és látványos produkció szép és emlé­kezetes ajándék volt a városlakóknak ezen a jeles napon. A zenei vezető és a karmester Dö­me Zsolt, a vezető koreográfus Bakó Gábor volt. A rendezésért Szurdi Mik­lóst illeti az elismerés. A műsor idején a park melletti sétá­nyon a mézeskalácsos, vattacukros és egyéb, magyar, házi készítésű termé­keket kínáló árusok kínálata tette még színesebbé az ünnep estéjét. Az elő­adás után negyedórás tűzijátékkal zá­rult az idei, ismét méltón megünne­pelt Szent István-nap. Gy.L-Cs.1. A Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. pályázatot hirdet az önkormányzat tulajdonában lévő, megüresedett bérlakások határozott időre szóló bérleti jogának megszerzésére. Pályázható lakások: Szekszárd, Kölcsey Itp. 10. 1 db 45 m2 alapterületű összkomfortos költségalapú bérlakás Szekszárd, Alisca u. 13. 1 db 61 m2 alapterületű összkomfortos költségalapú bérlakás Szekszárd. Szent I. tér 18. 1 db 30 m2 alapterületű összkomfortos szociális bérlakás Megnyitottuk ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS üzletünket a Mérey utca és a Bocskai utca sarkán. Széles választékkal, alacsony árakkal várjuk kedves vásárlóinkat! Most már minden megkapható a FELSŐVÁROSBAN Szekszárdon a Mátyás király utcában 2000 nm-es ipari ingatlan eladó. Tel.: 0670/616-79-28 Tolnatáj Televízió A Tolnatáj Televízió híradója minden hétköznap 19.00, 20.00, 21.00 cs 23.00 órakor jelentkezik Szekszárd város és a megye legfrissebb híreivel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom