Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-08-28 / 34. szám

2011. augusztus 28. HÉTRŐL HÉTRE „A kommunizmus diktált igazságaival óriási károkat okozott az iskolákban” Megyei tanévnyitó konferencia a Garay-gimnáziumban (Folytatás az 1. oldalról) Méltatta gróf Klebelsberg Kunó két világháború között beindult tanyasi iskolaépítő programját, majd kitért a kommunisták által államosított isko­lák diktált igazságaira és tanaira, amely véleménye szerint borzasztó károkat okozott a gyermekek fejében. Károkat, hiszen kettős nevelés folyt az országban, s a szülők otthon sose ha­zudtak az igazi történelemről, az isko­lákban viszont az otthon hallottak el­lenkezőjét diktálták a gyerekeknek. Szeresd a teremtődet, s úgy szeresd felebarátodat, mint önmagadat - ezek örök érvényű gondolatok, amelyeket az állami iskolák oktatásában nem, csupán a pár meghagyott piarista és bencés intézményben tanítottak - emlékeztetett dr. Pálos Miklós, aki sze­rint le kell számolni azzal az eddigi li­berális oktatáspolitikával, amelyben a gyerekekre gyakran a nemi identitás felcserélését erőltették rá! Nagy kér­dés, nemzetünk elhal-e, vagy újjáéled, s visszatalál-e a Mohács előtti, fejlődő államiságához, s ebben a pedagógu­soknak óriási a felelősségük, szere­pük korunkban - hangsúlyozta az al- elnök. Dr. Madarász Hedvig, a Nemze­ti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkárságának főosztály­vezető-helyettese mindezek után töb­bek között a tavaly létrehozott új mi­nisztérium végleges struktúrájáról tá­jékoztatta a megjelenteket, majd el­mondta: szeptember elsejétől a peda­gógusok kéthavi tanítási időkeretét nem kell adminisztrálni, hanem a többlettanításért a régebbi rendszer­ben, havi elszámolással jár továbbra is az óradíj. Szó esett arról is, hogy az új polgári kormány által létrehívott, negyvenéves szolgálati idő után igénybe vehető tel­jes nyugdíjnál az esedékesség évé­ben járó nyugdíj összegét is megkap­ja a jutalommal az, aki az adott évben felmentéssel kéri nyugdíjazását. A konferencián vásárral egybekö­tött szakkönyv- és taneszköz-bemuta­tó, valamint a Diák- hitelközpont tájé­koztatója is helyet kapott, de a dísztermi konferenciával párhuzamosan olyan szakmai tanács­kozások is zajlottak, mint például egy komplex képességfejlesztő program bemutatása, kémia szaktanári szak­kör, valamint a dombóvári Apáczai Oktatási Központ Szivárvány Tagóvo­dájának korongos abakuszos alapozó módszere a matematikatanításban. Az oktatást érintő változásokról egyébként a www.kormany.hu, vagy a www.nefmi.gov.hu internetes oldal­ról is tájékozódhatnak az érdeklődők. Gyimóthy Levente Kinevezési okmányokat adtak át a kormányhivatalban Tóth Ferenc, a Tolna Megyei Kormány- hivatal (TMKH) kormánymegbízottja és Varga László Zsuzsanna főigazgató egy héttel ezelőtt ünnepség keretében adta át a TMKH szakigazgatási szervei vezetőinek a kinevezésükről szóló ok­mányokat. Köszöntőjükben mindkét vezető hangsúlyozta, hogy a kormány elhatározása szerint az ügyfelek kiszol­gálását megyénkben is hitelesen, őszinte légkörben, közvetlenül, taka­rékosan és barátságosan végzi vala­mennyi munkatársuk. Az ünnepség is ilyen légkörben és a takarékosság szem előtt tartásával zajlott. íme a TMKH kinevezetteinek névsora: • Jantnerné dr. Oszvakl Ágnes, a Szociális és Gyámhivatal hivatalveze­tője • Dr. Németit Lídia, a Népegészség­ügyi Szakigazgatási Szerv tiszti főorvosa • Weberné dr. Erős Anikó, a Mun­kavédelmi és Munkaügy i Szakigazga­tási Szerv' igazgatója • Koppánné dr. Kertész Margit, a Földhivatal hivatalvezetője • Dr. Bíró Gyula, az Igazságügyi Szolgálat igazgatója • Foltin Gyula, a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője • Keresztes László, a Nyugdíjbizto­sítási Igazgatóság igazgatója • Dr. Vörös Géza, a Növény- és Ta­lajvédelmi Igazgatóság igazgatója • Baumann Péter, a Közlekedési Felügyelőség igazgatója • Mándity Zoltán, az Építésügyi Hi­vatal vezetője. - hm ­Állami kitüntetések Augusztus 20. alkalmából posztu­musz a Magyar Köztársasági Érdem­rend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült néhai Töttös Pál, a Politikai Foglyok Országos Szö­vetsége Tolna Megyei Szervezetének elnöke. Dr. Klamár István ny. r. ezre­des, a Tolna Megyei Rendőr-főkapi­tányság Hivatalának vezetője a Ma­gyar Köztársasági Arany Érdemke­reszt katonai tagozatát vette át. Dr. Hadházy Árpádné, a megyei kormány- hivatal növény- és talajvédelmi igazga­tóságának osztályvezetője, Tóth István Zsolt, a Tolna Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye bony­hádi Árpád-házi Szent Erzsébet Ott­hona erdőgazdálkodási technikusa pedig a Magyar Köztársasági Ezüst Ér­demkereszt kitüntetésben részesült. Utazzon velünk... Válogasson repülős ajánlatainkból! Ciprus repülővei, 7 éj. " hotelben, félp. 94 900 Ft/fő+ill. Törökország repülővel. 7 éj, "** hotelben. all. inc. ellátással 89 900 Ft/fö+ill. Rodosz repülővel, 7 éj. *“ apartmanban. önellátással 59 900 Ft/fö+ill. Bulgária autóbusszal. 7 éj, *** hotelben, reggelivel 42 900 Ft'fö Hévíz, Hotel Álba'*, 7 éj, reggelivel, 5=7 akcióval 20 990 Ft/fő Horvátország, Tríbunj, Movie Resort*'', 7 éj, reggelivei 57 900 Ft'fö További ajánlatokért érdeklődjön irodánkban! Kedvezményes repülőjegyek (fapados repülőjegyek foglalása is), koncert-, nemzetközi autóbusz- és vonatjegyek .tanár- és diákigazolványok értékesítése, baleset-, betegség-, poggyászbiztosítások kötése irodánkban. EKHO TOURS Eng.&ám:R-1188/95/97 Szekszárd, Arany J. u. 16. • Tel/fax. Tei/fax: 74/413-849 • Mobil: +36-957 e-mail: ekhotours@ekhotours.hu Honlap: www.ekhotours.hu ELEKTRONIKAI HULLADÉK INGYENES átvétele „Védje környezetét, teremtsen munkahelyet!” SZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK! ÁTVEVŐ HELY: Szekszárd, Rákóczi u. 19. KT-Dinamic Nonprofit Kft. Rehabilitációs Foglalkoztató Tel.: 74/315-103 Költözik a hivatal A Tolna Megyei Kormányhivatal Mun­kaügyi és Munkavédelmi Szakigazgatá­si Szerve 2011. augusztus 29-től új he­lyen, a Dr. Szentgáli Gyula utca 2. szám alatt érhető el. Az ügyfélfogadási idő változatlan: hétfőtől csütörtökig 8.00- tól 16.30-ig, pénteken 8.00-14.00 órá­ig. A hivatal elektronikus elérhetősé­gei sem változnak: Telefon: 74/529- 872, fax: 74/528-127, e-mail: tolna-kh- mmszsz@ommf.gov.hu. Gólyamámor Izgalmas évek elé néznek a szeptember­től főiskolát, egyetemet kezdő fiatalok. Új környezet­be, új embe­rek közé kerülnek, többségük ki­repül a családi fészekből, és kollé­giumba vagy albérletbe költözik. A váltás óriási lépés, az átállás megkönnyítését szolgálják az el­sősök számára szervezett gólyatá­borok. Ezek célja az, hogy megismer­jék egymást a leendő évfolyamtár­sak, információkat kapjanak isko­lájukról, ugyanakkor szórakozza­nak, barátkozzanak is. A tábort, amit több intézmény kötelezővé tesz az újoncok számára, általá­ban a felsőbb évesek szervezik, s ők gondoskodnak a programok­ról is. Sajnos az utóbbi időben egyre több aggasztó hírt hallani - főként lányoktól akik csalódottan és felháborodva mesélik, hogy7 a gó­lyákat szinte nonstop ivászat várja a táborokban. A részegség nem­hogy fegyelmi vétség, de termé­szetes velejárója ezeknek a napok­nak. De a felsősök - tisztelet a sok kivételnek - az alkoholizálás mel­lett hajlamosak a szabadosságra is. A lányok vetkózős feladatokról számolnak be, meg hogy egymás szájából kellett volna cukorkát ki­venniük, vagy a másik mellét meg­fogniuk, hogy7 teljesítsenek bizo­nyos próbákat. Kimaradni nem könnyű, hiszen ki akarja, hogy új­donsült társai gy áva pisisnek néz­zék, ha húzódozik, és nem vesz részt a „mókában”? Ami a lányok szerint amúgy nem is vicces, en­nél kreatívabb ötleteket várnának a szervezőktől Akikkel beszéltem, mind más városban tanulnak, te­hát a kép általánosnak tűnik. Vannak, akik a fentiek miatt in­kább le is mondtak a táborozás­ról, megfosztva magukat így a kel­lemes élményekről is. Pedig a tábor maga jó ötlet és kiváló alkabm az ismerkedésre. Lehet bulizni is, csak a jóízlés határain belül tiszteletben tartva a kamaszok szemérmességét. Mert bár vannak bevállalós lá­nyok, akik első este vadidegenek előtt is képesek ledobni a melltar­tójukat, a gólyák többsége nem ilyen. Ráadásul akik alkoholmá­morban töltik ezeket a napokat, ha meg is ússzák rosszullét, netán nem kívánt terhesség nélkül va­jon hogyan fognak az ott történ­tekre és egymásra visszaemlékez­ni? Cser Ildikó

Next

/
Oldalképek
Tartalom