Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-07-03 / 26. szám
12 » SZEKSZÁRDI yasArnap MOZAIK 2011. július 3. A diákok sikerei igazolják munkájuk eredményét A Garay János Gimnáziumban hosszú évek óta kiemelten kezelik a tehetséggondozást. Mi sem példázza ezt jobban, mint a diákok tanulmányi versenyeken elért eredményei: az idei tanévben összesen 41 versenyen jutottak garaysok országos döntőbe és 40 alkalommal kerültek be az első tíz helyezett közé - mondta Heilmann Józsefné igazgató június 21-én, a 2010/2011 tanév záró ünnepségén. Különösen njgy öröm és büszkeség, ha az iskola fiatalabb, kilencedikes diákjai érnek el országos sikereket, hiszen ezek az eredmények arról tanúskodnak, hogy az ifjú nebulók győzelemmel vették az új tankörnyezet áltat támasztott első akadályokat. Fehér Zsuzsanna és Arnold Balázs még csak szeptemberben fogják megkezdeni második tanévüket a gimnáziumban, de már most bevésték nevüket az országos elismerést elért garaysok közé. Fiatal koruk ellenére mindketten veteránnak számítanak a tanulmányi versenyeken: évek óta állandó részvevői a városi és megyei matematika megmérettetéseknek. Zsuzsi idei legnagyobb sikerei az Arany Dániel országos matematikaverseny negyedik, valamint a Középiskolai matematikai és fizikai lapok (KÖMAL) országos fordulóján elért nyolcadik helyezése. Mindkét verseny levelezős formában zajlik, a diákoknak egy hónapjuk van a komoly matematikai problémákat taglaló feladatok kidolgozására és visz- szaküldésére. A siker természetesen nem hirtelen pottyant az ifjú hölgy ölébe, hiszen nevével évek óta találkozhatunk a Gordius versenyek megyei első három helyezettje között. Balázs - aki szintén hosszú évek óta ér el sikereket matek versenyeken - ebben az évben a Mozaik Kiadó által meghirdetett országos tanulmányi verseny első helyezésével büszkélkedhet. A verseny feladatsorát a diákok otthon oldhatják meg, amihez bármilyen segítséget igénybe vehetnek. Ez persze nem jelenti, hogy könnyű dolguk lenne, hiszen a komoly geometriai és algebrai ismeretek mellett, matematika történeti felkészültséget is igényelnek a feladatsorok. A meglepően szerény fiú - aki a számtan mellett, kémiából is sikeres - régóta indul különböző megyei versenyeken. Egyelőre nem tudja pontosan, hogy milyen pályán szeretne majd továbbtanulni, de a mérnöki hivatást érzi a legtesthezállóbbnak, amihez a jelek szerint minden képessége meg is van. A diákok eredményeiben - tehetségük mellett - nagy szerepet játszik az iskolai háttér is, amit a Garayban az emelt óraszámú matematikaoktatás mellett, délutáni szakkörökkel, és különórákkal biztosítanak. Staubingerné Kem- ler Anikó a diákok felkészítő tanára elmondta: a matek esetén nem annyira kiszámítható a befektetett munka eredménye, mint egy másik tárgynál Itt nem lehet úgy készülni, mint például egy történelem, vagy irodalom versenynél hiszen a lehetséges feladatok és témakörök igen változatosak, ezért kitartás és elhivatottság tudat szükséges a győzelemhez. A tanárnő szerint az elért sikerek mellett más előnyökkel is járnak a versenyek, mint mondja: a tanulók megtanulnak hosszabb távon gondolkodni, valamint gyakorolják az intenzív kutatómunkát, emellett fejlődik még a problémamegoldó képességük is. Azért bízzunk benne, hogy a diákok a nyári szünetben egy kis időre félreteszik a kutatást, és jut egy kis idejük a pihenésre is! A diákoknak sok sikert, és hasonló szép eredményeket kívánunk a jövőben is, tanáraiknak pedig sok hasonlóan szorgalmas tanítványt, akik igazolni tudják a beléjük fektetett munka eredményét. Bencze Péter Fotópályázat: „A Szekszárdi borvidék dűlői” A pályázat célja: A Szekszárdi borvidék dűlőinek, szőlőtermő területeinek művészi színvonalú bemutatása. A Szekszárdi Borvidék Kft vár minden olyan fotót, ami ennek megfelel. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:- Minden pályázó maximum 10 saját készítésű digitális vagy digitalizált fotóval indulhat.- a beküldött képek JPG kiterjesztésű, keret nélküli, legalább 3 Mpixel, de legfeljebb 8 Mpixel mérettel rendelkezhetnek.-Nevezési díj befizetése- A pályázat nyitott, nemtől, kortól, lakóhelytől függetlenül mindenki részére, részt vehetnek amatőr és profi fotósok is egyaránt.- A beküldött képeket az alapvető képjavításokon kívül csak annyiban lehet manipulálni, hogy a kép jelentése ne változzon.- A sorozatban minden kép egy alkotásnak számít.- A pályázó kizárólag saját eredeti szerzői alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelenné válik, és a pályázó díjat nem kaphat, vagy ha ez a díjátadást követően válik ismertté, akkor a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni. Minden díjazott alkotás esetében, az eredményhirdetést követően a pályázat meghirdetője bekéri az adott kép nagyfelbontású, magas minőségű, eredeti változatát.- Kép készítésének ideje 2009. évnél nem lehet régebbi. Regisztrálni a www.szekszardi- borvidek.eu és a www.szekszardhu honlapokról letölthető regisztrációs lap kitöltésével és visszaküldésével lehet. Nevezési díj: 3000 Ft/pályázó beküldött képek számától függetlenül A nevezési díjat banki átutalással a 10300002-46412582-00003285 sz. számlaszámra, vagy a készpénz- befizetéssel a Szekszárd Borvidék Kft irodájában (7100 Szekszárd, Táncsics M. u. 3-, tel: 74/673-709) lehet befizetni. A beazonosítatlan utalásokát vagy banki befizetéseket nem utalják vissza. A közlemény rovatban feltéüenül fel kell tüntetni a regisztráció során kapott azonosító számot. A fotókat CD-s adathordozóra másolva a Szekszárd Borvidék Kft 7100 Szekszárd, Táncsics M. u. 3. címre kell ajánlott küldeményként beküldeni vagy személyesen leadni. A CD-n fel kell tüntetni a pályázat címéi a kép címét, a készítés időpontját és a regisztrációs számot. A pályázat kiírója a hozzá beküldött fotókat nem őrzi meg, nem tárolja, és nem küldi vissza se elektronikusan se postai úton, felelősséget e tekintetben nem vállal BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2011. AUGUSZTUS 31. Eredményhirdetés: 2011. szeptember 15. és 18. között a szekszárdi szüreti napok keretében. A díjazott fotók megjelenítése: 2011. szeptember 15. és 18. között a Szekszárdi Szüreti Napok rendezvénysorozat keretében megrendezett kiállításon, valamint a www.szekszardiborvidek.eu és a www.szekszardhu honlapokon. A nyertesek jutalma: Szakmai zsűri döntése alapján: első második és harmadik helyezéseket jutalmazzuk. SZERZŐI ÉS FELHASZNÁLÓI JOGOK- A pályázaton részt vevő a pályaműnek) beküldésével automatikusan elfogadja a kiírás feltételeit, és kijelenti, hogy a kép(ek)et ő készítette, és rendelkezik a közlés jogával- A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott kép(ek) elkészítésével és nyilvános emutatásával okozott esetleges személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a pályázót (szerzőt) terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is.- A pályázat benyújtói a pályamunkához fűződő szerzői jogaik alapján az alábbi keretek között adnak a kiíró részére felhasználási engedélyt:- A pályázat kiírója jogosult a pályaművek felhasználására a Szekszárdi borvidék népszerűsítésével kapcsolatban kiadott kiadványaiban, internetes felületein.- A kiíró jogosult a mű nyilvánosságra hozatalára, továbbá a kiállításhoz szorosan kapcsolódó katalógus, programfüzet, internetes felület, reklám stb. keretében való megjelentetésére.- A pályázók által megadott elérhetőségeket a pályázat kiírója adatbázisában regisztrálja, azokat harmadik személynek csak a pályázó külön beleegyezésével adja ki. Micsoda kezdés! Szekszárd rendezi az idei felnőtt atlétikai magyar bajnokságot Nem sokáig kell várni az idáig mintegy 120 milliósvárosi támogatásból megépült, elnevezés előtt álló új szekszárdi atlétikai pályának a rangos versenyre. Mindjárt kezdésként a legrangosabbat: az idei felnőtt ob-t kaparintották meg!... A napokban - nem hivatalosan - Szekszárdon vizitáltak a Magyar Atlétikai Szövetség vezetői, akik egyébként eddig is nagy érdeklődéssel követték Dél- Dunántúl legnagyszerűbb komplex létesítményének tervét és a megvalósítást is. Nos, olyannyira elégedettek voltak a látottakkal, hogy a még létező infrastrukturális hiányosságok ellenére is felajánlották az idei felnőtt egyéni országos bajnokság megrendezését Szekszárd városának! Ez igen! Micsoda hivatalos pályamegnyitó lesz augusztus 6-7-én - a legjobb magyar atléták jelenlétével! Akiknek itt, Szekszárdon kell megfutni, megdobni, megugrani a közelgő koreai világ- bajnokságon való induláshoz szükséges szintidőket. Láthatjuk a világklasszis, nemcsak a jövő évi londoni olimpiai szereplésben, hanem az érmes helyezésben is reménykedő dobóinkat, Pars Krisztiánt, Kővágó Zoltánt, Fazekas Róbertét. Itt lesznek a szintén ötkarikás szereplésre készülő, nemzetközi szinten már bizonyított futóink: a gátas Kis Dániel és a pécsi hosszútávfutó, Bene Barna is, aki nem régen kijelentette, hogy idén, de legkésőbb jövő tavaszra megdönti Csillag Balázs ötezer méteres, 2002 óta élő 13 perc 26 másodperces országos rekordját. A nőknél várható az öt-tízezresek nagy csatája a bajnoki címekért, dobogós helyekért, s minden bizonnyal új magyar csúcsok is születnek majd a szekszárdi rekortánon. Izgalmasak lesznek sok esélyességük miatt az ugró- és dobóversenyek is. De szoríthat a szekszárdi szurkolósereg Zsig- mond Elődnek, aki továbbra is az AC Szekszárd versenyzője, valamint az innét induló sprinter kiválóságnak, a Bp Honvéd színeiben versenyző Schmelz Fanninak is. B. Gy.