Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-06-19 / 24. szám

12 » SZEKSZÁRDI VASÁRNAP LISZT FERENCRE EMLÉKEZÜNK 2011. június 19. Dr. Hadnagy Albert: Liszt szekszárdi kapcsolatairól 15. „Ebben a dolgozatban a Tolna Me­gyei Levéltárban őrzött Augusz család levéltárának irataiból 28 levél és más dokumentum Lisztre vonat­kozó anyaga került feldolgozásra. Az anyag felkutatása, reprezentatív ösz- szeállítása a Szekszárdi Állami Levél­tár nagyérdemű, elhunyt igazgatójá­nak hézagpótló, nagy szaktudást, hi- vatásszeretetet igénylő munkája volt. 1967-ben bekövetkezett halála megfosztotta attól, hogy a rendelke­zésére álló gazdag anyagból Liszt és Szekszárd, azaz Liszt és báró Augusz Antal kapcsolatát minden vonatko­zásában feldolgozza. Hátrahagyott dolgozata előkészítő munkaként író­dott, s mint ilyen, kiegészítésekre, át­dolgozásra szorult. Ez a feladat a dol­gozat lektorára hárult Dr. Prahács Margit a levéltári anyag kiválasztá­sának nagy és fáradtságos munká­ját megillető kollegiális kegyelettel vállalkozott arra, hogy dr. Had­nagy Albertnek a címben megha­tározott témakörét, s ezzel a téma­körrel összefüggő, másutt őrzött iratanyag, már megjelent Liszt-le­velek, a Liszt-irodalom és korabeli sajtótudósítások adataival kiegé­szítse és az egész dolgozatot a szükséges módosításokkal és jegy­zetekkel ellássa. Reméljük, hogy a tanulmány posztumusz megjelentetését ilyen módon elősegítve dr. Hadnagy Al­bert kívánságának is eleget tet­tünk: felhívtuk a figyelmet a báró Augusz család levéltárában rejtőző nagy értékekre.” A szerkesztő A fenti sorokat dr. Puskás Attila, a Ta­nulmányok Tolna megye történeté­ből című könyvsorozat szerkesztője írta, a sorozat II. kötetében megjelent tanulmány előszavaként. A Liszt-em­lékév jegyében dr. Hadnagy Albert munkáját az egykori főlevéltáros lá­nya, dr. Gutái Miklósné hozzájárulá­sával folytatásokban közöljük, tisz­telegve ezzel a kiváló szakember és a híres zeneszerző emléke előtt is. (Folytatás az előző számból) Liszt harmadik szek­szárdi látogatása A szekszárdi mise Addig is, míg ezt a jövő évben megbeszé­lik, mélyen meghatja az a megtisztelte­tés, hogy medaiűonja a templom kórusát díszíti. Ez a hely sokkal inkább az ő ked­ve szerint való, mint sok más kitüntetés, s ha tőle függne, a közeli temetőben vá­lasztaná meg végső nyughelyét Augusz ezek után már nem számít­hatott arra, hogy a templomot Liszt miséjével avassák fel, így az ünnepé­lyes felszentelés enélkül történt meg, 1868. szeptember 25-én. Lisztet nagyon bántotta, hogy misé­jét nem tudta a kitűzött időpontra megírni, ezért erre a kérdésre a temp­lom felavatása után is visszatér. Az ügy újabb fordulatot nyert Liszt elhatáro­zásával, hogy egy négyszólamú férfi­karra írt, régebbi miséjének új átdol­gozását - mely nemsokára Párizsban jelenik meg - átengedi a szekszárdi dalárdának az új templomban való be­mutatásra. Óhaja határozottabb for­mát ölt, amikor ezt a bemutatást a templom felszentelésének évforduló­jára szánja, egyszerű orgonakíséret mellett. Véleménye szerint az előadás­hoz elegendő volna ötventagú, jól ki­választott énekesekből álló férfikar. Az énekszólamokat idejében el fogja küldeni, és kötelezi magát az utolsó próbák személyes vezetésére is. 1870 tavaszán Liszt már arról értesíti Auguszt: férfikari miséje Párizsban már megjelent, partitúráját rövidesen küldi, hogy az énekszólamokat kimá­soltathassák. Hangsúlyozza, lehetőleg jó kottaolvasó és tisztán intonálni tu­dó egyéneket válasszanak ki. Abban az. esetben, ha száztagú énekkart nem tudnak összehozni, megelégszik hatvanta­gú kórussal is. Har­minc-harminc tag szükséges a tenor és a basszus szólamok ellá­tására. Reméli beveze­tésül Reményi eljátsz- sza majd a Koronázási Mise egy részletét. Megállapíthatjuk, hogy Liszt külön misét nem írt Szekszárd szá­mára. Egy régebbi mi­séjének új átdogozását viszont határozottan arra szánta, hogy alkal­milag az Újvárosi templomban kerüljön bemutatásra. Ezt a mű­vét leveleiben már ál­landóan szekszárdi mi­sének nevezi. Az elő­készületek erre a be­mutatásra tényleg megtörténtek. Er­ről a legszakavatottabb zenei fórum, az Ábrányi Kornél szerkesztésében megjelenő Zenészeti Lapok híreiben bővebben olvashatunk. Úgy látszik, a szekszárdi dalárda nem volt képes a feladat megoldására, mert a lap 1870. július 24-én arról számol be, hogy a budai ének és zeneakadémia férfikara által a próbák a napokban már meg­kezdődtek. A vokalmisét a fent nevezett egylet negyven férfitagja által a Szekszárdon valószínűleg október 2-án tartandó templomszentelés alkalmával fogják előadni. Egy későbbi számban (szep­tember 18.) arról értesülünk, hogy „a budai dalárda f. hó 24-én utazik le Szekszárdra testületileg, hogy ott Liszt vokál-miséjét adja elő, melyet a Mes­ter a szekszárdi űj templom beszente- lési ünnepélyére szerzett. Az ünne­pély szeptember 25-én megy véghez, melyre a fővárosi művészvilágból is számosán leutaznak”. Újabb értesítés jelenik meg Siposs Antal tollából (szeptember 25.) aki szeptember 26- át jelöli meg, „amikor az új templom felszentelése alkalmából a budai dalár­da jeles tagjai adják elő Liszt miséjét”. Végülis mi lett a nagy beharango­zás eredménye? Az utolsó hír így szól (október 2.): „A szegszárdi új temp­lom felszentelése s ezzel kapcsolatban Liszt Ferenc miséjének előadása is, melyre a budai dalárda és ének akadé­mia készült oda utazni, az idénről el marad s a jövő évre halasztatott. A mi­se egyik főpróbája a múlt héten ment végbe a budai vár plébánia templomá­ban. A magán zenéket Bogisich Mi­hály és Schmidt Ferenc egyleti tagok énekelték Knahl Antal igazgatása mel­lett. A mű melyhez csak orgona kísé­ret van írva tele van fenkölt szépsé­gekkel, s Liszt géniuszának újabb bi­zonyítéka”. Ezekből a hírekből kiderül, milyen nehéz tisztázni a szekszárdi mise kö­rül a valódi tényállást. Állandóan templomszentelésről beszélnek, mi­kor az már két évvel korábban meg­történt. így kerülhettek felszínre olyan határozott állítások, hogy Liszt miséje a templom felszentelése alkal­mából 1870. október 2-án a szerző személyes vezényletével előadásra került. Miért maradt el a szekszárdi bemu­tató? Erre nézve egyetlen forrásunk J. Lang „Liszt in Ungarn” c. említett ta­nulmányának befejező jegyzete. A szövegben először a mise szeptem­ber 25-i, vasárnapi előadásáról szól, de a kis füzet legvégén, apróbetűs függelékben, megcáfolja ezt. Az egy­házi államban történt események folyamányaként, melyekhez egy templomi ünnepély nem illene, a Szekszárd számára komponált mise bemutatását a jövő évre halasztották. A mise főpróbája szeptember 23-án volt a budai vár plébánia templomá­ban, s hatása, ahogy ezt Pestről jelen­tik, a hallgatóságra rendkívüli volt. Eszerint a mise szekszárdi bemutatá­sa azért maradt el, mert az Olaszor­szág nemzeti egységéért harcoló csa­patok éppen ezekben a napokban döntő győzelmet arattak. Ennek az volt a következménye, hogy az egyhá­zi állam elvesztette létjogosultságát. Ilyen gyászos körülmények között nem tartották volna illőnek egy egy­házi örömünnep megtartását. Mi lett a következő évre ígért bemu­tatóval? Ez is elmaradt. Bizonyára azért, mert Liszt 1871-ben nem volt Szekszárdon. Végül is 1872-ben Jéná­ban mutatták be a misét. Erről Liszt maga emlékezik meg Auguszhoz július 16-án írt levelében. Egy félóra múlva in­dul Jénába, férfikari miséjének bemu­tatójára - írja. Ez az a mise, aminek elő­adását 1870-ben Szekszárdon tervezte Augusz templomának ünnepén. Ezután már nem esik több szó a szekszárdi misérőL A nem egyértelmű bőséges magyar híradásokból tényként elfogadható adat a Vártemplomban 1870. szep­tember 23-án megtartott főpróba. Ezt nemcsak a Zenészeti Lapok közlése igazolja, hanem Áklor Imre cikke is, aki lelkes szavakkal számol be Liszt miséjéről. Feltételezhetjük, hogy a cikk csak az élő zene hatására szület­hetett. Az Augusz-levéltárban ezt a do­kumentumot Liszt számára kézzel írt, német fordításban találjuk.,Áldor Im­re, Pest, 2. október 1870.” aláírás ugyanattól a kéztől származik. Itt az eredeti magyar szöveget közöljük: „A rózsaszínű kedély az ifjúság kiváltsá­ga, a lélek mélysége meg az agg napok vigasza, minél közelebb jut az ember a sírhoz, annál inkább retteg lefelé te- kintgetni s mint télen a szabadban sé­táló epedve vágyik a messze bolygó naphoz: a lélek is magasabb régiók fe­lé kalandozik, amikor a földi dolgok gyarló és hiú voltáról egy hosszú élet tapasztalatai győzték meg. Liszt Ferencz újabb szerzeményei mind ilyen hangulatot lehelnek. A fér­fiú, ki művészetével világot hódított, leteszi ősz fejéről a koronát s az oltár lépcsőjére térdelve, zsolozsmákat zeng a bámuló emberiség fülébe. - Nevetség, hypocryzis, komédia, őrjön­gés! kiáltják száz oldalról ellenei, mind hiába - ő nem tágít, s gyanúsítás és vá­dakra művekkel felei melyekben a val­lásos ihlet a rajongásig fokozódik...” (folytatjuk) Liszt Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom