Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-06-05 / 22. szám
SZEKSZÁRDI V4SARNAP HIRDETÉS 2011. június í Empátia, elszántság, önfeláldozás „Kiváló minőséget, elérhető áron” Aki dr. Mácsik Erika szájsebészt, fogszakorvost, igazságügyi szakértőt ismeri, az tapasztalhatta, hogy hivatásának maximális elkötelezettje. A címben szereplő három szó akár ars poeticája is lehet, hiszen mindegyik jellemző rá. A kezdetekről és a betegek számára általa fontosnak tartott eljárásokról beszélgettünk.- Mikor határozta el, hogy orvos lesz, s azt, hogy fogorvos?- Már gyermekkoromban érdekelt az egészségügy, nagyon piciként először állatorvos akartam lenni, majd általános iskolás koromban a vöröskeresztes szakkörökön Barteczka Mária tanárnő, valamint az akkori szedresi fogorvos, Torma László hatására egyre inkább az embereken vak) segítés került előtérbe. Ezért is jelentkeztem a szekszárdi egészségügyi szakközép- iskolába, onnan pedig egyenesen vezetett az út az orvosi egyetemre. Sokat köszönhetek akkori körzeti orvosomnak, Trebits Rudolfnak is, aki megmutatta, hogy csak hatalmas empátiával, elszántsággal, önfeláldozással, folyamatosan frissített tudással szabad ezt a hivatást választani.- Az egyetemi évek után is folyamatosan tanult, s ahogy tudom, még ma is képezi magát,..- Pécsett és Pesten folytattam tanulmányaimat, 1990-ben végeztem az egyetemen. Első szakvizsgámat 1995- ben tettem le fog- és szájbetegségekből, majd ezt követte a szájsebész szakvizsga, 2009-ben pedig kineveztek igazságügyi szakértőnek. A két szakvizsga azért is szerencsés, mert így pácienseinknek komplex ellátást tudunk nyújtani az egyszerűbb beavatkozásoktól a bonyolultabbakig. Rendelőnk Szekszárdon a Hunyadi utca 5- szám alatt található. Kialakításakor törekedtünk arra, hogy barátságos, kellemes környezetet alakítsunk ki, s betegeinkben ezzel is oldjuk a feszültséget, csökkentsük a félelmet.-Afogászatban szinte naponta hallani újdonságokat, tudják követni a folyamatos változásokat?- A fogászat szinte az egyik leggyorsabban fejlődő ágazata az egészségügynek. Folyamatosan jelennek meg új technikák, anyagok. Hiszem, hogy korszerű, magas minőségű betegellátást csak a kiváló minőségű anyagokkal, eszközökkel lehet elérni, így rendelőnkbe is folyamatosan vezetjük be ezeket. Tudásunkat folyamatosan különféle tanfolyamokon, továbbképzéseken fejlesztjük, hogy a lehető legjobbat adhassuk.- Felsorolna pár olyan eszközt, gépet, technikát, amellyel az önjólfelszerelt rendelőjében találkozhat a beteg?- Rendelésünkön hozzáférhetőek a legújabb rendelői lámpás fogfehéríté- si technikák, de a teljesen fémmentes cirkon koronák és az implantátumok is. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos elmondanom, hogy árainkat úgy alakítottuk ki, hogy sokak számára elérhető legyen, hiszen hitvallásom hogy „kiváló minőséget, elérhető árakon” is lehet nyújtani. Ami még nagyon fontos a betegek számára, hogy az általunk készített fogpótlások gyorsan készülnek el.- Aki beül az ön fogorvosi székébe, arról teljes képet kap nemcsak fogai, de szájának mindenre kiterjedő állapotáról is.- Vesszőparipám a megelőzés. Szájsebészként kiemelkedő fontosságúnak érzem a fej-nyaki daganatok szűrését, azok korai felismerését, ezért mindenkit, aki nálunk megfordul, komplex daganatszűrésnek vetünk alá.- Sok idősebb felnőttpanaszkodik, hogy sajnos gyermek-, illetvefiattá PANTEON TEMETKEZÉS Teljes körű temetkezési szolgáltatás Szekszárd, Alkony u. 1. 06-74/511-755 06-20/ 440 00 40 Készenlét: 0-24-ig 20/941-3376 www.panteon-temetkezes.hu www.panteonkft.eu Szekszárdi Diákétkeztetési Kft. 7100 Szekszárd Bezerédj u 2. Tel: 74/314-580, e-mail: diaketkeztetes@freemail.hu HE Szekszárdi Diákétkeztetés A Főiskolai Éttermünkben a következőkkel várjuk kedves vendégeinket:- házias ízek korszerű technológiával- napi 3 különböző menü 700 Ft/menü áron- hetente változó a la carte étlap- modern környezetben barátságos kiszolgálás- törzsvásárlói kártyával 10% kedvezmény a teljes fogyasztásból • salátasziget- rendezvényekre igénybe vehető az étterem és a 22 fős különterem is További információkkal állunk rendelkezésükre a helyszínen: 7100 Szekszárd Rákóczi u 1. vagy telefonon a 74/311-671 számon korában, ha rossz foga volt, az egyszerűen kihúzták.- Nagyon fontos a fogbetegsé gek gyermekkori megelőzése ezért nagy hangsúlyt fektetünk: gyermekkori szűrésekre. Kidől goztunk egy prevenciós csórna got, amelyben a kicsik játékos ren delőhöz szoktatásán, a fogszuva sodást megelőző kezeléseken var a hangsúly. Ez magában foglalja < gyerekek maradó fogainak baráz dazárását is. Ilyenkor folyékony anyaggal lezárjuk a fogak barázdái! hogy ne romoljanak eL Mivel fontos nak érezzük a régi pácienseinkké való folyamatos kapcsolattartás is, ezt a programot az ő kicsi, illet ve születendő gyermekeik ingyei kapják 14 éves korukig. Ezzel talár megválaszoltam azt is, hogy mi hajt: mi nél magasabb színvonalon űzni a hiva tásomat pácienseim megelégedésére. -Ez az interjú, nagyon „lassan” ké szültél, ugyanis éjjel-nappal dolgo zik. Ha beültem volna egy kezelés re, akkor ugyan találkoztunk vol na, de én nem tudtam voltat kérdez ni, s ön nem tudott volna válaszol ni... Honnan ez a sok energia?- A sok munka, még ha az embei imádja is, amit csinál, természetesen fárasztó, nagy állóképességet, kon centrációt követel Ebben nagy segít ségemre van a sport, pontosabban s harcművészet, a shinkendo, amelyei egy súlyos bokasérülés után mosl kezdtem újra. Sokat segítenek a feltől tődésben a kirándulások, nagy baráti beszélgetések, közös főzések is. (X) Sas Erzsébet Álláshirdetés A Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza pályázatot hirdet HANGMÉRNÖKI állás betöltésére a megújuló színház- és rendezvényié rém technikájának üzemeltetésére. FELTÉTELEK: Főiskolai vagy egyetemi végzettség (villamosmérnök vagy akusztikus vagy hangszoftverfejlesztő, programozó), alapfokú an- golnyelv-ismeret, magas szintű számítógép-felhasználói ismeretek, előnyt jelent a felsőfokú végzettség mellé a hangtechnikusi OKJ-s képzés. Fizetés közalkalmazotti bértábla szerint. Jelentkezni lehet írásban, fényképes szakmai önéletrajz és motivációs levél beküldésével. A végzettséget igazoló dokumentumok másolatát csatolni kell! Cím: Matókné Kapási Júlia, Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza (7100 Szekszárd Szent István tér 10.) A pályázat benyújtásának határideje 2011. június 27. Az állás elfoglalásának ideje: 2011. augusztus 1.