Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-05-08 / 18. szám
2011. május 8. SPORT SZEKSZÁRDI yasArnap 13 Már igazi kajakosok lapátolnak a Sión A horvátországi Murter- szigeten, Tisno városában edzőtáborozhatott a Szekszárd Kajak-kenu Sportegyesület (SZKKSE), immár 56 kajakosa közül az arra érdemes 20,10 és 17 év közötti lány és fiú. Az itthoni egyre barátságtalanabb időjárás helyett szép, szélmentes időben ideális körülmények között készülhettek a versenyszezonra április 20. és 25. között. Az edzőtábor elérte a célját - összegezte a tábor eredményét Jámbor Attila, az SZKKSE vezetője a gyerekek kellően elfáradtak a napi három kemény edzésben. Reggelente 3- 4 kilométer hegyi futással frissültek fel, délelőtt 15-17 kilométert eveztek, délután 12-t. A gyerekek rengeteget fejlődtek az egyesület tavaly júliusi indulása óta - ahogy Jámbor Attila elmondta, kezd kialakulni egy húszfős „kemény mag”, akikre már azt lehet mondani, hogy kajakosok. Ők komolyabb versenyeken is indulhatnak, a marathon magyar bajnokságon, a vidékbajnokságon és a gyermek, kölyök, serdülő ob-n. A május 8-i tolnai évadnyitó maraton versenyre 28-an neveztek a szekszárdi egyesületből. Ezért ezen a héten kicsit könnyebb munkát végeztek a kisebbek heti 4-szer 1,5 órás és a nagyobbak 5-ször 1,5 órás edzésein, és elmaradt a nagyok szombati hosszú evezése. Mindeközben az SZKKSE létszáma minden reklám nélkül folyamatosan gyarapszik. A palánki híd lábánál lévő sporttelepük a szponzorok kitartó támogatásának köszönhetően egyre jobban fejlődik. Különösen fontos, hogy a szülők is támogatják az egyesületet azzal, hogy az eredményes munka érdekében sportszereket vásárolnak a gyermeküknek, és az edzőtábor költségeit is a szülők fedezték. K. E. Elmosta az eső a városi majálist Nagy lelkesedéssel készült az idei városi majálisra a szervező Babits Mihály művelődési ház, illetve a városi sport- és szabadidőközpont. Olyan változatos programot állítottak össze, amelyben a gyerekektől az idősekig mindenki megtalálhatta volna a számára vonzó elfoglaltságot. Lettek volna színpadi produkciók, utcaszínházi előadások, koncertek, mini vidámpark és kirakodóvásár is, a testmozgás kedvelői számára pedig sport- versenyek. Ahogy azonban főként tavasszal és ősszel gyakori, az időjárás keresztülhúzta a számításokat. A város felett már kora reggel szürke, borult volt az ég, aztán szemerkélni kezdett az eső, és nem is állt el A Prométheusz-parkban felállított sátrak körül így alig lézengett valaki, a családok többsége inkább otthon maradt a meleg lakásban. A sportcsarnok körül kicsit nagyobb volt a nyüzsgés, a rossz idő ellenére 7 városi általános és középiskolából több mint 200 résztvevő jelentkezett a meghirdetett versenyekre. Eredetileg 6 sportág (labdarúgás, kézilabda, asztalitenisz, street- ball, tájfutás) közül lehetett volna választani, ám végül hármat: a kézilabdát, a focit és az asztaliteniszt tudták lebonyolítani. Lelkes fiatalok kergették a labdát a csarnokban, és a műfüves pályákon is, pedig a mezek hamar átáztak. A rendezvényre 1,3 millió forintot szánt az önkormányzat, ennek nyolcvan százalékát ki is kell fizetni a szerződött kereskedőknek, fellépőknek. A sport- versenyek díjazását a városi önkormányzat és a szekszárdi Tesco Áruház biztosította. Az elmaradt sport- eseményeket a kihívás napján (május 18.) pótol ják, ahol kiosztják a versenyszámokhoz tartozó ajándékokat - pólókat, sportszereket - is. Csi Rekordszámú résztvevő az íjász-diákolimpián A Tolnai Tájak íjászegyesület versenyzői A Tolnai Tájak íjászegyesület szervezésében 2011. április 23-án rendezték meg az íjász-diákolimpia III. fordulóját a Szekszárd városi sportcsarnok mellett elhelyezkedő labdarúgópályán. A versenyre rekordszámú, 98 diák adta le nevezését különböző íjkategóriákban és korosztályokban. Betegség és egyéb problémák miatt sajnos 8 csemete nem tudott eljönni, de 90 fő ténylegesen részt is tudott venni a megmérettetésen. Ez a létszám országos szinten is rekordnak számít, mivel a diákolimpia eddigi fordulóiban még sehol nem volt ennyi jelentkező. A gyerekek csigás, olimpiai, történelmi és reflex kategóriákban indultak, fiúk és lányok. A TTÍE versenyzőin kívül többek között a Celőke, Éjsólyom, Vajk íjász Kör, Alisca Nyilai, Kapos íjászegyesület, Letizia Sportklub Debrecen, Sárbogárdi íjászegyesület, Idegfeszítők Társasága Polgárdi, Hisze Hetényegyháza egyesületek tagjai képviseltették magukat a versenyen. A különböző íjkategóriákhoz 10,20,30, illetve 40 méteres távolságokra állítottak fel a rendezők 27 céltáblát a versenyzők számára. A nevezéseket követően Alexandra Manea, a dél-dunántúli régió vezetője köszöntötte a résztevőket, majd Máté Gyöngyi, a MISZ elnökségi tagja, Takács László, az utánpótlás szakmai bizottság elnöke és egyben a MÍSZ főtitkára, Varga Zoltán biztonságtechnikai ellenőr, Fehér János vezetőbíró, valamint Huszár Zoltán, a dél-dunántúli régió vezetőedzője ismertették a versenyszabályokat. Ezt követően kezdődött meg a verseny, ami 2-szer 12 sorozat lövésből állt, egy-egy sorozat során minden versenyző 3 vesszővel lőhetett a kiállított 80 centiméteres lőlapokra. Egy sorozat ellövésére kettő perc állt rendelkezésre, amit fény- és hangtechnika jelzett a lövőknek. Mind a versenyzők, mind a kísérők komolyan vették a biztonságtechnikai előírásokat, betartották a versenyszabályokat. Sikerrel küzdötték le az időjárás nehezítő tényezőit is, azaz a kissé szeles időt, illetve az időközben előbújó, majd erőteljesen tűző napot. A délutáni eredményhirdetést mindenki kíváncsian várta, és folyamatos éljenzés és tapsvihar közepette állhatták fel az íjászpalánták a dobogó különböző fokaira. Az 1., 2. és 3- helyezettek érem és oklevél jutalmazásban részesültek, de a 4., 5. és 6. helyezettek is kaptak emléklapot munkájukért. Az első helyezett versenyzők a Tolle Kft. által felajánlott ajándékcsomagot is kaptak. A Tolnai Tájak íjászegyesületet 17 versenyző képviselte, akik számára a következő eredményekkel zárult a diákolimpia: Irányzék nélküli reflex íj ifjúsági kategória: Dobolyi Ádám 1. hely, Varga Dávid 2. hely, Szécskai Tamás 4. hely, Németh Gergely 5. hely. Csigás íj gyerek lány kategória: Kovács Adél 1. hely. Csigás íj ifi fiú kategória: Gál Norbert 1. hely, Bóka László 2. hely. Irányzék nélküli vadászreflex ifi lány kategória: Illés Bettina 1. hely. Történelmi serdülő fiú kategória Vörös Szabolcs 5. hely. Történelmi serdülő lány Nagy Nikolett 2. hely. Irányzék nélküli reflex gyermek fiú kategória: Molnár Barnabás 4. hely. Irányzék nélküli reflex gyermek lány kategória Varga Eszter 6. hely, történelmi kadét fiú kategória Tusa Flórián 10. hely, gyermek történelmi fiú kategória Kornóczi Péter 13 hely. Irányzék nélküli csigás gyermek fiú kategória ifj. Szaka Gyula 4. hely, Szaka Zsombor ugyenezen kategória 5. hely. Irányzék nélküli reflex kadét fiú kategóriában Hidas András az 1. helyen végzett. Az Alisca Nyilai íjászegyesület legjobbjai: if). Horváth Tibor történelmi ifi fiú kategóriában 1., Till János irányzék nélküli ifi fiú kategóriában 3-, Borda Bálint történelmi gyermek fiú kategóriában 10., Bükszegi Norbert történelmi serdülő fiú kategóriában 1., történelmi kadét fiú kategóriában Piros Roland 1. míg Almási Richárd 9., történelmi kadét lány kategóriában pedig Gaszler Viktória 1. helyezést ért el A régió vezetősége ezúton szeretné kifejezni köszönetét minden diáknak és kísérőnek, akik jelenlétükkel megtisztelték a versenyt, gratulálunk minden elért eredményhez, és jövőre ismét szeretettel várunk mindenkit a diákolimpián. Mert ne feledjétek, hogy ÍJÁSZNI JÓ! M. A