Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-03-27 / 12. szám

SZEKSZÁRDI lASylRMA P LISZT FERENCRE EMLÉKEZÜNK 2011. március 27. Dr. Hadnagy Albert: Liszt szekszárdi kapcsolatairól 3. „Ebben a dolgozatban a Tolna me­gyei Levéltárban őrzött Augusz család levéltárának irataiból 28 le­vél és más dokumentum Lisztre vo­natkozó anyaga került feldolgozás­ra. Az anyag felkutatása, reprezen­tatív összeállítása a Szekszárdi Álla­mi Levéltár nagyérdemű, elhunyt igazgatójának hézagpótló, nagy szaktudást, hivatásszeretetet igény­lő munkája volt. 1967-ben bekövetkezett halála megfosztotta attól hogy a rendel­kezésére álló gazdag anyagból Liszt és Szekszárd, azaz Liszt és bá­ró Augusz Antal kapcsolatát min­den vonatkozásában feldolgozza. Hátrahagyott dolgozata előkészítő munkaként íródott, s mint ilyen, kiegészítésekre, átdolgozásra szo­rult. Ez a feladat a dolgozat lektorá­ra hárult. Dr. Prahács Margit a le­véltári anyag kiválasztásának nagy és fáradtságos munkáját megillető kollegiális kegyelettel vállalkozott arra, hogy dr. Hadnagy Albertnek a címben meghatározott témakörét, s ezzel a témakörrel összefüggő, másutt őrzött iratanyag, már meg­jelent Liszt-levelek, a Liszt-irodalom és korabeli sajtótudósítások adatai­val kiegészítse és az egész (fokoza­tot a szükséges módosításokkal és jegyzetekkel ellássa Reméljük, hogy a tanulmány posztumusz megjelentetését ilyen módon elősegítve dr. Hadnagy Al­bert kívánságának is eleget tet­tünk: felhívtuk a figyelmet a báró Augusz család levéltárában rejtőző nagy értékekre.” A szerkesztő A fenti sorokat dr. Puskás Attila, a Ta­nulmányok Tolna megye történeté­ből című könyvsorozat szerkesztője írta, a sorozatú, kötetében megjelent tanulmány előszavaként A Liszt-em­lékév jegyében dr. Hadnagy Albert munkáját az egykori főlevéltáros lá­nya, dr. Gutái Miklósáé hozzájárulá­sával folytatásokban közöljük, tisz­telegte ezzel a kiváló szakember és a híres zeneszerző emléke előtt is. Liszt első szekszárdi látogatása 1846. október 13-24. Liszt először 1846-ban járt Szekszár- don. Ez a látogatás összefüggött a mű­vész európai hangversenykörútjávaL Hazatérését megelőzte egy bécsi koncertsorozat. Az Augusz cSalád bé­csi rokonságától és barátaitól részle­tes értesítéseket kapott a hangverse­nyek sikeréről és visszhangjáról Két, Klára asszonyhoz intézett levél külö­nös figyelmet érdemeL Az egyikben Auguszné bécsi barátnője, Helene Goddefroy 1846. január 30-i keltezés­sel írja, hogy Liszt március 1-jén tartja hangversenyét, amire a zártszékülé- sek elővételben elkeltek. Nagyon örülne és szép lenne, ha Auguszékkal együtt hallgathatnák meg a Mestert. Az „AN DER WIEN”-ben vendégszere­pei egy kitűnő énekes, a würtenbergi Pischek, aki olyan kiválóan énekel, hogy minden fellépésénél a színház zsúfolásig megtelik. Dreyschock is adott több hangversenyt, ezek is na­gyon tetszettek a levél írójának, de vé­leménye szerint Liszt mindig minde­nek felett áll, mert a játékában meg­nyilvánuló zsenialitás egyedülálló. A másik bécsi levél írójának kiléte ismeretlen, csak az aláírásból tudunk annyit, hogy Jennynek hívták. 1846. március löén kelt levelében számol be Augusznénak egy Liszt-hangver- senyrőL A művész három koncertet adott már, ezek egyikén ők is ott vol­tak és nagyon élvezték valóban első­rangú játékát. Különösen tetszett ne­kik Schubert C-dúr Fantáziája, amely magába véve is szép, emel­lett Liszt még a lehető legtökélete­sebben adta előjátékának köny- nyedsége és bája nagyszerűen ér­vényesük egy Chopin-etüd elő­adásakor. Sajnálatukra ezúttal Schubert-dalt nem játszott Ehe­lyett nagy örömükre Liszt az elő­ző koncertjében már tomboló si­kert kiváltott „Magyar Dalok” cí­mű művét - általános kívánságra - újra eljátszotta. Liszt ezután Pestre jött hang­versenyezni, itt április 30-tól má­jus 14-ig tartózkodott. Érkezése ekkor is diadalmenet volt: az egyetemi ifjúság fáklyákkal vo- nuk fel, hogy Szekszárd szülöttjé­nek, Garay Jánosnak erre az alka­lomra írt kőkeményével köszönt­se a hazatért Mestert. Hatalmas si­kerű, leginkább jótékony célra adott hangversenyei után l iszt pár hónapra eltávozik, de október 10- én újra Pesten van, hogy 11-én a Jó­zsef Fiúárvaház javára hangverse­nyezzék. Ezt követően utazik Szek- szárdra. Később megtudjuk, hogy ezt az utazást már hónapokkal előbb megtervezték, de a szekszárdi fogad­tatás körülményeit Augusznak októ­ber 12-én Pesten kelt levele mutatja be legjellemzőbben. Tudatja feleségé­vel hogy az előző napon szerencsé­sen megérkezett Pestre. Lisztet ebéd­nél találta. A Mester éppen annyira csodálkozott, mint amennyire meg- örük érkezésének. Reggel utaznak le azzal a gőzhajóval, amely 2-3 óra felé érkezik - írja. Arra kéri feleségét, vár­ja őket ízlése szerint jó, de nem hivalkodó ebéddeL Ezen, a vendéglá­tókon kívül csak Liszt és Belfoni ven­nének részt, esetleg az éppen otthon tartózkodó hangoló is. Szerdán Szek- szárdon maradnak, csütörtökön Ireg- re megy. Arról is ír a levélben, hogy Belfoni üzenetet kap, ne mozduljon Szekszárdról Megemlíti, hogy a pécsi­ek Lisztnek 800 Ft-ot ajánlottak fel pa­pírpénzben az ottani két hangver­seny tiszteletdíja fejében. Valószínű erre utal Augusz megjegyzése, hogy Liszt az ő tanácsai szerint fog eljárni. Úgy kívánja, hogy ezek a tervek 18-ig titokban maradjanak. A levélben beszámol még arról: Liszt már nagyon örül Auguszné vi­szontlátásának és annak, hogy náluk fog lakni. Valószínű két hétig a vendé­gük lesz. Levele végén további részle­tes utasításokat ad a fogadtatásra. Augusz - írja - megérkezése után 5 órakor jelen volt Lisztnek a József Fiú- árvaházban adott koncertjén, mely telt ház előtt hangzott eL A Mestert él­jenzéssel fogadták, minden szám után háromszor-négyszer visszatap­solták. Három darabot játszott. Ezen­kívül Schodelnét kísérte zongorán, aki magyarul énekelte az „Erlkönig”-« rosszul de Liszt zongorakísérete vég­telenül megragadó és szép volt. Az első szekszárdi látogatás előzmé­nyeiről ezenkívül a következőket tud­juk. Az előzetes meghívást igazolja egy levél amelyet Liszt Franz Scho- bernek írt 1846. május 8-án. Eszerint Liszt augusztusban Sopronba készül utána Festetics Leóhoz, majd Augusz- hoz Szekszárdra. így is történt: Liszt előbb Sopronban hangversenyezett augusztus 3-án. Festetics birtokán, Dákán október 6-10-ig vendégeske­dett. Október 11-én Pesten játszik jó­tékony célra, s itt találkozik Augusz Antallal aki személyesen jön elé és kí­séri le híres vendégét Szekszárdra. Liszt kellemes meglepetése Augusz pesti megjelenésén csak arra vonat­kozhatott, hogy nem számított sze­mélyes kíséretére, mert ez különös előzékenység volt leendő házigazdája részérőL Folytatjuk. Augusz Antal levele feleségéhez Liszt érkezéséről (1846). A kétoldalas levél eredetije a Tolna Megyei Levéltárban

Next

/
Oldalképek
Tartalom