Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-01-16 / 2. szám
2011. január 16. UCTDAI UCTDC § W Sfr» * SAfrfr S i $»»( & IT» S«fr: * szekszárdi ¥MRN4P 3 „Mementó maradsz, Don-kanyar!” A véres ütközet magyar áldozataira emlékeztünk Folytatás az 1. oldalról Katonáink parancsot teljesítettek, azzal a hittel küzdöttek, hogy hazájukért teszik, és abban a reményben, hogy hazatérhetnek. Legtöbbjüket azonban soha többé nem látták viszont családtagjaik. A megemlékezésen jelen volt a 98 éves, mözsi Doszpod Józsi bácsi, aki sebesülésének köszönhette, hogy életben maradt, és hadikórházból hadikórházba szállítva végül hazatérhetett. Szomorúan idézte fel a harctéri hónapokat, és könnyes szemmel mondta el nekünk, hogy egyetlenegy volt bajtársával sem találkozott a háború óta azok közül, akikkel egy időben vonult be és együtt harcolt. A rendezvényt a Babits Mihály művelődési ház és a Szekszárdi Honvéd Hagyományőrző Egyesület szervezte. A város iskolái közül a Garay János Gimnázium képviseltette magát egy osztálynyi diákkal. „Ezt a nemzetet / múltra építve menü meg / a nép, mely él s jövőt akar! / Mementó maradsz, Don- kanyar!” - idézte Bujdosó Ágnes költőnő sorait dr. Haag Éva. A városi megemlékezés Bajai Tibor szívhez szóló „Doniakra emlékezünk” című versével folytatódott, amit Sima Tamás, garays diák olvasott feL Ezután Bacsmai László római katolikus plébános megrendítő imával áldotta meg a harcban elhunytak emlékét. Végezetül az önkormányzat és különböző emlékszervezetek képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit a hősök és áldozatok emlékművénél, amely a sziklán végső erejével is kapaszkodni próbáló fácskaként jelképezi a hazáért vak) kitartás el nem tiporható erejének mindenek- felettiségét. Gyimóthy Levente Dr. Haag Éva felidézte a háborús eseményeket Ilyen fiatal fiúkat is harcba vittek a II. világháborúban Doszpod József, az egyik túlélő Bacsmai László plébános Már készül a 75 új parkolóhely E hét elején megkezdődtek az úgynevezett Bezerédj-tömbbelsőben kialakítandó újabb városi parkoló munkálatai. Amint Ladányi Roland, a beruházó Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. munkatársa lapunknak elmondta, a volt Népbolt Központ udvarán tavaly decemberben átadott munkaterületen 75 férőhelyes, fizetős személygépkocsi-parkolót alakítanak ki, amely várhatóan idén tavasszal fogadja majd az első autókat. A vagyonkezelő ezúton is felhívja a közlekedők figyelmét, hogy tartsák be a forgalmi rend változását, ugyanis a Bezerédj utca felől az építkezés ideje alatt behajtani nem lehet. A megnövekedett nehézgépjár- mű-forgalom miatt különösen fokozott figyelemmel vezessenek itt. A kényelmetlenségért az autósok megér- A munkaterületre a Bezerédj utca felől egyelőre tilos behajtani tését és türelmét kérik. esi Bujdos«') Ágnes: Don-kanyar (részletek) Ez volt a borzalmak tele. Oly1 népnek vagyok gyermeke, kit ezredéves átok ver: idegen kézben játékszer, hát kedve szerint csűr-csavar. Ez az átok szült, Don-kanyar. Újra éled az iszonyat. Az emlékek nem alszanak. Mesél, mesél, ki visszatér... s már rám borul a messzi tél, csontkarjával gyötör, sanyar. Elém vetíted, Don-kanyar. Az ismeretlen, puszta táj, hol bőven arat a halál, a fagyhalál, az éhhaláL.. farkas üvölt s undok sakál félig holtak húsába mar. Kegyetlen gyilkos, Don-kanyar. Ártatlan lelkek kúsznak ott a szűz hóban. Járatlanok az utak. Semmibe vezet az ismeretlen rettenet Dühödt szél hóvihart kavar. Rút sírjuk leszel, Don-kanyar. Csak előre! Aki megáU, átöleli a fagyhaláL Fagyott a kéz, fagyott a láb, az orr fagyottan csak levál helyérőL Elgurul hamar. Kínok háza vagy, Don-kanyar. Itt nincs segítség, nincs tanács, pőre talpon se rongy, se más, nincs cél, nincs vágy. Menetelés közben fakérget vág a kés s nem érzik már csípős, fanyar keserű ízed, Don-kanyar. És mégsem győzöl teljesen! Kéz, láb nélkül, sebhelyeken takarót hordva, visszajött pár élve maradt, megtörött lelkű, hírt hozó gyászmagyar. Élő csodák ők, Don-kanyar. Ezért éber az éjszakám. Ne álmodozz te sem, hazám! Ébredj s a múlt kárán okulj! Vétkekbe vissza sose hullj! Tisztán lásd, mit rejt, mit takar szemfedővel a Don-kanvar! . Nem szolga vagy! Szabad maradsz, ha önmagadra számítasz! Büszke saját múltadra légy, péklát erényeinkről végy! Kit nem más köpenye takar, nem bír azzal a Don-kanyar. Az egyesülés - hatalom. Széthúzás ügyes alkalom idegen kézért esdeni. Ma országot kell menteni! Űzd el, ki megoszt, szétzavar! Bús vége, lásd a Don-kanyar. Hajnalodik. Reményem ég s hitem bíztat: tanulni még nem késő. Ezt a nemzetet múltra építve menti meg a nép, mely él s jövőt akar! Mementó maradsz, Don-kanyar.