Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)

2011-03-06 / 9. szám

2011. március 6. A csapat változott, a stílus maradt Nehéz éven van túl a Szekszárdi Növény Zrt. A csapat változott, hiszen a ko­rábbi munkatársak egy része fel­állt a székéből és távozott. Emel­lett pedig az időjárás sem volt túl kegyes sem a gazdákhoz, sem pe­dig a kereskedőkhöz - így a Szek­szárdi Növény Zrt.-hez sem. Össze­foglaló egy nehéz évről, amelyet - mint ahogy a következő sorokban kiderül, miért -, mégis érdemes volt a már hagyományos partner- találkozóval mérlegelni. 1995 januárjában alakult meg a Szek­szárdi Növény Zrt., ám 2010 szeptem­berében sokan azt gondolták, hogy egy fejezet itt lezárul, mert Tolna me­gye és talán az ország egyik legprofibb és legrugalmasabb növényvédőszer- és vetőmag-kereskedőjének „beletörik a bicskája” a cégen belül kialakult mo­rális válságba. A cég a tavasz folyamán tárgyalásokat kezdett Magyarország egyik meghatározó terménykereske­dő cégével, a Cargill Magyarország Zrt.-vel a cég tulajdonosi szerkezeté­nek változásáról- Többen úgy gondolták, hogy ez már nem az a cég lesz, ami volt, ezért 10 munkatársunk egy napon felállt és elment a konkurenciához - dr. Csíbor István röviden így foglalta össze azt a belső válságot, ami a cégnél szeptem­berben kialakult. A cégvezetés azon­ban nem hátrált meg, sőt' A Szekszárdi Növény Zrt. új munkatársakat kere­sett, valamint fiatal kollégáit helyezte a korábbi munkatársak pozícióiba A tu­lajdonosi szerkezet változtatása helyett pedig inkább funkcionális együttmű­ködésbe kezdtek a Cargill Magyaror­szág Zrt-vel, és megmutatták, hogy mi­ért nem volt érdemes átmenni a kon­kurenciához. 2010-ben a cég nettó ár­bevétele több mint 10 milliárd forint volt, valamint például a növényvédő szer értékesítéséből származó 4,7 mil­liárd forintos bevétellel továbbra is A rendezvényen bemutatták a cég régi és új dolgozóit megőrizte a harmadik helyét a hazai nö- vényvédőszer-árusításban. Dr. Csíbor István elismerte, hogy ezekben a muta­tókban még nagy szerepet játszottak a távozó kollégák, de ők szeptemberben „köszöntek” el, így a mutatókhoz azért nagyban hozzájárultak az új kollégák is. 2010 másik kihívását az időjárás je­lentette, hiszen a heves esőzések a ter­més nagy részét tönkretették, valamint számos gazdát is, akik így nem tud­tak fizetni beszál­lítóiknak. A bedő- lés hullámként gá­zolt végig a hazai agrár-nagykeres­kedéseken. Van­nak olyan keres­kedők, akik már nem is kapnak árut továbbérté­kesítésre.- Nekünk ilyen gondunk nincs, a Dr. Csíbor István, alapító igazgató banki bizalom, a kereskedői támogatás a bankok részéről megvan - fogalma­zott Molnár József, a Szekszárdi Nö­vény Zrt. cégvezetője. Ez azt jelenti, hogy a Szekszárdi Növény Zrt tovább­ra is megbízható és biztos partnere ma­rad a gazdáknak. És mi bizonyítja ezt? A február 25-i partnertalálkozó Tolnán a Lovardában. Több mint 300 meghívott vendége volt a zrt-nek. Olyan emberek jöttek el a rendezvényre, akik amellett, hogy évek óta szoros munka- és baráti kapcsolatot ápolnak a Szekszárdi Nö­vény Zrt.-vel, hittek abban, hogy a cég túléli a válságot Soltész Gyula, a Naki Mezőgazdasági Zrt., Wéber Péter, az Agro-Harta Zrt. vezérigazgatója kö­szöntő beszédében azt hangsúlyozta: a kölcsönös bizalom és szoros együttmű­ködés bármilyen válság áthidalására ké­pessé tesz egy céget Kovács József, az OTP Bank szekszárdi igazgatója pedig kifejtette, nem tekint vissza nagy múlt­ra a zrt és a bank kapcsolata, de alig pár hónap alatt becsületes emberek part­nerévé vált a pénzintézet. A partnertalálkozón megadták a módját az ünneplésnek: többfogásos, svédasztalos vacsora, finom italok, ká­vékülönlegességek, igényes zene a G&B zenekarral, valamint fantasztikus előadások Varga Miklóssal és Németh „Nyiba” Sándorral És miért volt érde­mes ünnepelni? Mert 2010 nehéz év volt, de a Szekszárdi Növény Zrt. átvé­szelte a gondterhes időszakokat. Az ebből adódó megkönnyebbülés lát­szott is mind a cég munkatársai, mind pedig az ünneplő partnerek arcán. Ez­után már csak egy a lényeg: a csapat változott, de a stílus maradt. (x)

Next

/
Oldalképek
Tartalom