Szekszárdi Vasárnap, 2011 (21. évfolyam, 1-50. szám)
2011-01-09 / 1. szám
SZEKSZÁRDI 2011. január 9. Megvan az első sikerélmény! Negyeddöntős a Magyar Kupában az UKSE Szekszárd Archív felvétel Mindenkinek nagy kő esett le a szívéről szerdán este a félig megtelt sport- csarnokban. Legfőképpen a körtáncot járó UKSE kézilabdásainak, aztán Ko- vácsjenő edzőnek, nem különben Varga Jenő ügyvezetőnek, de a 11 vereség ellenére még kitartó szurkolóknak, akik percekig felállva tapsolták a meccs végén a hazai kék-sárgákat. A papírforma alapján esélytelennek kikiáltva legyőzték azt a Siófokot a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a szekszárdi lányok, amelytől vendégként a bajnokságban ősszel vereséget szenvedtek. Amely együttes már 3 győzelmet elkönyvelhet a bajnokságban, amely több meccsen is esélyes volt a középmezőny stabil anyagerős együttesei ellen, és mondhatni peches vereséget szenvedett ellenük. Amely éppen a napokban Brazíliából vásárolt légióst (láthattuk, milyen remek kvalitásokkal bír Pinheiro), amely természetesen Szek- szárdon is a legerősebb összetételében szerepelt, amely a Magyar Kupában is szeretett volna eljutni akár a legjobb négyig is! De már nem tud! Ez az eddig a „pofozógép” szerepét betöltő Szekszárdnak adatik meg. Egy az utolsó perc kezdetéig nyílt változatos meccs után, amikor is 29-28- nál a korábban abszolút másodhegedűs, ezúttal nem csak a védekezésben bevetett Janko- vics Orsolya, majd a beállós, végig a tőle megszokott módon jól játszó Gulya Krisztina góllal fejezte be a támadást. Aki látogatja az UKSE meccseit, talán most érezte először NB I-esnek, ehhez a nívóhoz felnövőnek Kovács Jenő együttesét! Először láttunk hatásos sáncokat a lövő poszton erősebb ellenfelekkel szemben, először láttunk a hátsó játékban olyan agresz- szivitást, folyamatos felütközéseket, a taktikai fautok vállalását, ami itt, ezen a szinten nélkülözhetetlen. Persze, hogy a jobb védekezés segítette a támadójátékot, amely nem sínylette meg az UKSE alapemberének számító, gólerős Fauszt Éva sérülés miatti hiányát. Kihasználták a mieink a tem- póelőnyöket, és a figuratív játékban megbontották az önmagukhoz képest ezen a meccsen nem elég összeszedett, egy kicsit kísérletező Bala- ton-partiakat, akik a jelekből ítélve nem vették túl komolyan a legjobb magyar serdülő lánykézilabdásnak megválasztott Szekerczés Lucát, aki alaposan megszórta őket. A szélről fölkanyarodva hatszor villant az isteni balkéz, négyszer pedig büntetőből volt eredményes az országos tehetség, minek következtében tízszer zörrent a siófoki háló. Másik balkezesünk, Weigel Zita is hatot lőtt akcióból, kettőt büntetőből. Ha komolyan elemeznek a Balaton- partiak, bizony itt ment el a meccs számukra! No, és Imre Vilmos vezetőedző azt is a fejükhöz vághatja, hogy „naggyá tették a szekszárdi kapuvédőt, Kurucz Ancsát”. Na, itt álljunk meg gyorsan néhány szóra! Minden felbukkanó szekszárdi erény és érték mellett sportszerűen ismerjük el: ha a saját nevelésű korosztályos válogatott szekszárdi hálóőr ennyi bravúrt nem mutat be - legalább féltucatnyi ziccert védett, amolyan „pálin- geres” spárgákkal, reflexekkel -, akkor nincs öröm a végén! Most van bizony, de nagyon a helyén kell kezelni ezt a Magyar Kupanegyeddöntőt érő győzelmet! Az élvonalban maradáshoz mindenképpen két-három kész játékossal erősíteni kell a továbbiakra. A csarnokból szintén boldogan távozó polgármester, Horváth István lapunk érdeklődésére elmondta: a lövő poszta kiszemelt jobbkezes átíövő már jövő hét elején csatlakozik a kerethez, de az irányító és a szélső is hamarosan érkezik - mondta az NB Les szereplés feltételeinek előteremtésében fontos szerepet játszó városi elöljáró. B. Gy. „...akkor hajt igazán az ember, ha fáj is egy picit” Télen is keményen edzenek a szekszárdi kajakosok A szülők is sokat tesznek az egyesületért - hangzott el az első taggyűlésen A Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület első taggyűlését tartotta a Csapó Dániel középiskolában december 18-án. A palánki iskola sportcsarnokában edzenek a július óta működő egyesület 9-12 éves kajakosai, amíg a külső hőmérséklet el nem éri a 10 fokot, várhatóan márciusig. Az edzők, Fenyvesi Judit és Jámbor Attila örömére tanítványaik már ezalatt a néhány hónap alatt sokat fejlődtek, és nincsenek közöttük „nyári Mikulások”, vagyis az immár 46 fős létszám a hideg idő beálltával sem csökkent, pedig a mindennapos edzések közül hetente csak egy a játékos. Sok munka vár még a gyerekekre, amíg újra vízre szállhatnak: futás és saját súlyos erősítés, de addig sem maradnak szárazon, hiszen hetente kétszer egy órában úsznak a főiskola uszodájában - mondta el Fenyvesi Judit, a kisebbek edzője. Ahogy a klub vezetője, Jámbor Attila a taggyűlésen bejelentette, még az idei első versenyükön sem kajakozás, hanem hú- zódzkodás, lábemelés és Cooper-futás vár rájuk. Nagyon jelentős lesz ez a fizikai felmérő Győrben, ahol várhatóan ezres létszámú versenyző között mérhetik fel a télen elvégzett munka eredményét. Aztán a 2010-es év kisebb versenyei után 2011-ben már fontosabb megmérettetéseken, maratoni bajnokságon, diákolimpián, országos bajnokságon is indulnak majd az arra érdemesek. Az előző évben kiemelkedő eredményeket ért el a 0. korcsoportban Mercz Marcell aki már az első versenyén ezüstérmes volt 2000 m-en, a következőn pedig két aranyat szerzett 100, illetve 2000 m-en. Ugyanígy kétszer győzött Bodnár Balázs az I. korcsoportban, a II. korcsoportban versenyző Szekeres Zsolt pedig 2., aztán 3. helyen végzett. Nagy Boglárka a 0. korcsoportban kétszer volt 3., az I. korcsoportban Halmai Eszter és Nagy Viktória 1., illetve 2., a II. korcsoportban pedig Poszpics Viktória 1. Szekeres Zsoltot és Mercz Marcellt fegyelmezett edzésmunkájukért mint követendőt emelték ki az edzők, hiszen mint a háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok Jámbor Attila mondta, a kajak-kenu egy munkás sport. Lehet tömegsportként is űzni heti három edzéssel, de ha az ember versenyeredményeket szeretne elérni, akkor komolyan kell venni az edzéseket nap mint nap. Hajtani kell, és akkor hajt igazán az ember, ha fáj is egy picit. Akik erre képesek, azok több versenyre mehetnek majd, és azok közül fog kikerülni az a 18 kajakos, aki tavasszal Horvátországban edzőtáborozhat, amennyiben biztosan üli a kajakot, hiszen ott tengeren kell majd kajakozni, és a szülei tudják vállalni ennek költségeit. Már azután, amikor a taggyűlés résztvevői elfogadták a beszámolót a 2010-es év költségvetéséről és a 2011-es év költségvetésének tervezetét, kiderült, hogy a kiemelt támogatók, a Bát-grill Kft., a Kistérségi Társulás, a Paksi Atomerőmű Zrt., a Patyolat Chemicals Kft. és a Tarr Kft. mellett, a tagdíjak befizetésén túl egy-egy szülő nem pénzbeli támogatásával, hanem térkövekkel és azok lerakásával vagy a bázis konténereinek tetőszigetelésével sokat tesz az egyesületért. A főiskolával kötött megállapodásnak köszönhetően az uszodát ingyenesen használhatják a gyerekek. Rajtuk kívül még 30 felnőtt tagja van az egyesületnek, akik szabadidős sportként kajakoznak. Pártoló tagságra is lehetőség van. Az edzők pedig egyelőre munka mellett, csak a sport szeretetéért végzik a munkájukat, sőt, anyagi áldozatot is vállalnak érte. Kovács Etelka