Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)

2010-01-31 / 4. szám

2010. január 31. MOZAIK Egy rapper vallomása a nemzet dolgairól Kőházy „FankaDeli” Ferenc volt a szekszárdi Léleképítő vendége Rendhagyó előadója volt január 25-én a népszerű Léleképítő so­rozatnak. Rendhagyó, hiszen Ma­gyarországon ritka az olyan hip- hop előadó, aki kultúrházakban tart előadást hazáról, stratégiai nemzeti vagyonról és lehetséges magyar jövőképről. Még különö­sebb, ha egy ilyen előadásra az idősebb korosztály is kíváncsi. Márpedig hétfő este így volt. Gyimóthy Levente FankaDeli - ahogy a Kecskeméten szü­letett 26 éves előadóművész nevezi ma­gát - 2001 körül bukkant fel a zeneté­véken. Azóta sok mindenen keresztül­ment, ha csak világhoz és hazához va­ló viszonyulását nézzük. „Nem ez volt megbeszélve” című expozéját rögtön nézőtéri „rendezkedéssel” indította: kérte a közönségét, üljenek közelebb, mert mikrofon nélkül szeretne beszél­ni. Az előadó szerint, ha az elmúlt húsz évben ennyire összezárt volna a ma­gyar nép, mint az ő összeültetős kéré­se után a szekszárdi publikum, két év alatt lehagytunk volna jó pár nyugat­európai országot. FankaDeli úgy gondolja, érthetet­len, hogy a magyarság szó nélkül tűr­te azokat az aljasságokat, melyeket a rendszerváltás óta végig csináltattak vele. Véleménye szerűit a nagyobb vá­rosok egyfajta rákos gócot alkotnak, ahol egyre messzebb kerülnek egy­mástól az emberek. Szerinte már Szekszárd sem működhet közösség­ként a maga 36 ezres lakosságával, mi­vel 4-5000 embernél több nem képes normális közösséget alkotni. A média beférkőzése a mindennapi életünkbe végzetes irányba tereli a hagyomá­nyos emberi értékeket. Ezt a folyama­tot kulturális értékcsökkenés tekinte­tében - tette hozzá - az Erdélyben élő időseknél lehet lemérni, ahol vissza­fordíthatatlan következményekkel jár, „ha az unoka beköti a magyar keres­kedelmi csatornákat”. „Pillanatokra vagyunk attól hogy bizonyos kérdé­sekben az asztalra kell csapni!” - fo­galmazott FankaDeli. Trianon kérdésének megoldását határok nélkül látja, s bátran átmegy Szent István szobrot koszorúzni a Du­na túlpartjára. A rapper elítéli a lissza­boni szerződés parlamenti pártok ál­tali foganatosítását - többek között a Kőházy „FankaDeli” Ferenc művi meddőség 2011-től történő en­gedélyezése miatt -, de szót emel a ra­dikális, azaz gyökeres változást jelentő szó szociálliberálisok részéről érkező ijesztgetése ellen is. Felháborodásá­nak ad hangot, ha meglátja a Szent Koronát ábrázoló ásványvizünket egy híres külföldi focistával reklámozni. Kutatja a magyar nyelv ősi mibenlé­tét, ugyanakkor a kukába hajítaná a je­lenlegi, tapasztalatot nélkülöző ma­gyar oktatási rendszert tokkal, vonó­val mivel szerinte „a gyerekek a négy fal között egy fűcsomót sem látnak!” FankaDelinek elege van abból, hogy műiden sarkon gyógyszertárat lát, ahol szerinte „lapátolják be a pénzt a szerencsétlen embertől”, s elege van abból is, hogy egyes embereket „nem­zetbiztonsági okokra hivatkozva” egy évre fogva tarthatnak. Úgy érzi, a Koltai Gábor-féle Honfoglaláson kívül nem készült az elmúlt húsz évben nemzettudatot erősítő film, ellenben olyan produkciókat, mint a Magyar Vándor, magyargyűlölőre utak meg... Az előadó szerint át kell értelmezni a pénz fogalmát, mert végcél lett az életünkben. Gyűlöli az amerikai „ösz- szeesküvés-elméletekef, mivel úgy lát­ja, az USA-ban ezekkel „a terrorizmus által meggyilkolt emberekre terelik a figyelmet a szervezetre káros, évente több ezer ember haláláért felelős ká­ros élelmiszerekről és gyártóikról” A rapper előadásának címével is üzenni akart: a „Nem ez volt megbe­szélve!” a választások eredményhirde­tésekor e feltételezett szlogennel egy­másnak telefonálgató, szerinte a man­dátumokat a háttérben elosztók szó- használatát akarta kifigurázni... A Csillag Születik győztese a Kindi disco-ban A hetvenes, nyolcvanas évek ze­nei világát idézi fel február 20-án Szekszárdon a Kindi disco. Az eseményen - melynek helyszíne a szekszárdi városi sportcsarnok - több sztárvendég is fellép, így Fenyő Miklós, Komár László és Dévényi Tibor. A Csillag Születik győztese, Tabáni István (képünkön) is szerepel a prog­ramban. István teremőrként dolgo­zott, nagy álma volt, hogy sikeres fes­tő vagy grafikus legyen. Nemcsak a Csillag Születik versenyt nyerte meg tehetségével, hanem szerénységével az egész országot. Repertoárjában Queen, Máté Péter és Zámbó Jimmy szerzemények szerepelnek. Az est házigazdája Kindl Gábor, aki immár harmadszor áll újra az „Arénában”. Mivel húszéves a lambada tánc, egy fergeteges tánc show várja a vendége­ket: egy latin-amerikai táncegyüttes lép majd színpadra. Felejthetetlen élmény vár azokra, akik 2010. február 20-án eljönnek a Kindl Disco-ba. Kapunyitás: 19 órakor. A jegyek ára változatlan, az árusítás helyszíne azonban módo­sult: Szekszárdon a Béla király téri Tourinform irodában, Pakson pedig az Omega Jegyirodában vásárol­hatók jegyek. További részletek: www.kindldisco.hu (x) 7100 Szekszárd, Garay tér 16. Obsitos Udvárház telefon:+36 20 - 336 4340 vmwJfehérliliomszalon.hu NYITÁS 2010. JANI ARM GKN

Next

/
Oldalképek
Tartalom