Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-02-14 / 6. szám
2010. február 14. MOZAIK ^ SZEKSZÁRDI VAS4RNAP 7 „Mi ezt nem pénzért, szívből csináljuk” A Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör az idén is félszáz programot szervez A tavalyi aratónapon kitűnően szerepelt a társaskör Egy közgyűlés, ahol a 271 tagból másfélszáz jelen van. Egy közgyűlés, ahol a tagság arról győzködi az elnökséget, ha már lenne keret némi tiszteletdíj kifizetésére, akkor miért nem élnek ezzel a lehetőséggel... B. Gy. Mindez a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör évindító közgyűlésen történt. A cselekvőén aktív tagság, az ötvenkedő, hatvankodó, hetvenkedő - olykor nyokvankodó -, a közösségekhez ezer szállal kötődő bácsik és nénik azon csodálatuknak adtakJiangot: miként lehet, hogy „mindössze másfél liter tej áráért” (300 forint volt tavaly a tagdíj - a szerző) közel ötven (!) programon vehetnek részt egy-egy évben, minekutána sokuknak második otthonukká is vált a nagytermében tavaly megújult Szent István Ház? A társaskör világi elnöke, a tavaly Közjóért kitüntetésben részesült Gyurkovics János, valamint a hivatalos funkció nélkül is a közösséget nagy odaadással irányító, konkrét ügyeket magára vállaló Horváth Jánosné Edit asszony nem tudta, mit is mondjon zavarukban a fent említett kérdésre, de ugyanazt gondolták: „Ezért nem jár pénz, ezt szívből csinálom". A mai „zuschlagos, humvaklos, BKV-s, úgy általában lenyúlós Magyarországon”, ilyen mentalitás, ilyen kinyilvánított bizalom a jól működő civil szervezetek világában sem megszokott Nincs egy ármánykodó, tamáskodó, kákán is csomót kereső típusú felszólalás sem a közgyűlésen. Mielőtt pörögtek volna az elmúlt évre visszatekintő képek az újévi köszöntőtől az ismeretterjesztő előadásokon, az arató napon, a bálokon és egyéb tematikus rendezvényeken át egészen a karácsonyi ünnepi műsorig, vagy a Já- nos-napi borszentelőig, egy sokak szemébe könnyeket csaló vetítéssel kezdődött a közgyűlés. A technika jóvoltából megjelentek a tavaly elhunyt szeretett tagtársak fotói, alattuk versidézetekkel, s az ide illő zenei aláfestéssel Ők tizennégyen - a 49 évestől a 100 évet élt Bors Teri néniig - már nem ülhettek itt. Az emlékező szeretet szinte szétáradt a teremben. További szépítés, új rendezvények Az érzelmi húrok megpenditése után következtek a tények. Annak ellenére, hogy a tavalyi, a nagytermet komplexen felújító beruházás és egyéb kisebb munka 119 ezerrel meghaladta a 3 millió forintot, az összkiadás pedig 1,7 millió forinttal az összbevételt, az addigi gazdálkodás következményeként a társaskör az új évet is félmilliós plusszal kezdhette. így aztán szóba sem kerülhet, hogy valamiféle karcsúsítás következne be az idei programokban... Mindent ugyanúgy megtartanak, mint tavaly: folytatódnak az ismeretterjesztő előadások az általuk kért témában, most is lesz növényvédelmi tanácsadó, de várva várt esemény a társaskör borversenye is. Nemkülönben az általuk kezdeményezett aratónap, de a tavalyi sikerükön felbuzdulva (ők lettek a legjobbak a Dunamenti folklór fesztiválon) még egy hasonló nagyszabású rendezvényen részt kívánnak venni Lesz tavaszi nagytakarítás saját portájukon és a városrészben, locsolóbál május elsejei halfőzés, szüreti bál no és a tél jól bevált programjai is szerepelnek a palettán. Mindezért a már a nyugdíjasoknak éves szinten kétszáz, míg a még aktívaknak ötszáz forinttal kell többet fizetni az idén, amit a tagok egyhangúlag el is fogadtak.- Azért minden évben szeretnénk egy kis újdonsággal is előrukkolni - avatott be az idei tervekbe Gyurkovics János, a társaskör világi elnöke. - Mayer Mihály megyés püspök, aki előadónk is lesz, közbenjárásával szeretnénk megnyerni előadónak Erdő Péter bíboros-esztergomi érseket, a magyar katolikus egy ház vezetőjét Máté Péter estet tervezünk a kiváló szekszárdi énekessel Gebhardt Csabával Aztán bővíteni szeretnénk az egészségnapot még eggyel Erre várunk javaslatot hogy milyen mérések, szűrések, vizsgálatok legyenek még a tavalyi mellett Nem kis dolog ezt az egészségügy mai helyzetében megoldani, már most köszönjük nekik a segítséget valamennyi a lehetőséggel élő tagunk nevében.- Aztán további átalakításba is belekezdünk házunk táján. Az energia megtakarítás jegyében az épület középső részén ajtó- és ablakcseréket tervezünk, no és a külső homlokzattal valamint az udvar belső vízelvezetésével kapcsolatosan is van mit tenni.- Minek örülne a legjobban egy év múlva legjobban?- Ha rövidebb lenne a közülünk eltávozottakról készített film, és a taglétszámunk úgy nőne - mert a felvételi kérelmek száma újra növekedett, így lassan kinőjük a Szent István Házat -, hogy a 64,5 éves átlagéletkor csökkenne. Elnézve a jelentkezőket, úgy tűnik, fiatalodni fogunk... Otthonos hang lágy színekben Kovács Ferenc-kiállítás nyílott a Művész Presszóban ■ A természet lágy színharmóniái fogadják azt, aki a zord téli időjárásból a Babits művelődési házban működő Művész Presszóba lép április 7-ig. Kovács Ferenc festőművész, tanár (Nagybaracska, 1936-) érzékenyen festett aquarell és pasztellképein hazai tájak otthonos hangulata elevenedik meg a Mátra szigorú kontrasztjaitól Dunaszekcső nyugalmáig. Ezek az alkotások mind a helyszínen, közvetlen élmény alapján készültek. Bensőséges hangjuk köszönhető az alkotó személyes kötődésének is ezekhez a tájakhoz. A szülőfalu közelében fekvő horgászvíz, a Ferenc-csatorna áttűnő színekben jelenik meg, de kedves téma a horgászat a lakóhely, Bonyhád mellett is. A siroki várhoz évről évre ellátogat Kovács Ferenc, és belelát a jól ismert kövek formavilágába, már-már szürreális elemekkel gazdagodnak itt készült képei. Egyik művön a figyelmes szem felfedezheti Anonymust a sziklafalban, máshol a művész el is nevezi kőoszlop „modelljeit” Barátnak és apácának. Az ősz ezer színe a Szálkai tónál éri az alkotót, a tavasz frissessége, fehéren virágzó fái Széplakon. Egyetlen pasztellkép ad kitekintést a világra: a korábban már Szekszárdon is bemutatott Intihuatanáról itt egy másik változat, egy világosabb árnyalatú pasztell látható a perui Machu Picchu egyik legszentebb pontjáról, ahova az inkák szerint a Napot pányvázták ki. K. E Kovács Ferenc (balról) és Baky Péter a megnyitón