Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-12-12 / 44. szám
2010. december 12. MOZAIK * SZEKSZÁRDI ijill VASAIHAP Pl Volt egyszer egy városi sporttelep Meghívó A Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör Vezetősége „BESZÉLJÜNK RÓLA...” címmel ismeretterjesztő sorozatot indított, amelynek harmadik előadására szeretettel hívja tagjait és minden érdeklődőt, december 12-én, vasárnap délután 3 órára a Szent István Házba (Szekszárd, Rákóczi u. 69.) melynek témája: A DEPRESSZIÓ ÉS AZ ÜNNEPEK. Előadó: dr. Simonné dr. Gábriel Orsolya pszichiáter. Az előadások alatt a teát a NATURLAND biztosítja a résztvevők számára. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! „Tudsz-e szeretni?” Dudás Andrea második könyvének bemutatója lesz december 13-án, 17 órakor a Belvárosi Kávéházban. A szerzővel: Sas Erzsébet újságíró, lapunk munkatársa beszélget. A 110 oldalas kisregényt a következő gondolatokkal ajánlja a szerző az olvasóknak: „Kell-e nagyobb bátorság, mint beismerni azt, hogy soha sem szerettünk igazán? A kezedben tartott könyv egy anya-lánya regényen keresztül állít szembe egymással kétféle szeretetet. Az anya a maga bölcsességével, alázatával hagyományos női értékeivel, a lánya pedig a fiatal, karrierista nő egoista, önző és anyagias sze- retetével próbál szeretni. Vajon melyikük tud igazán?” Visszapillantó Az idő múlásával minden változik körülöttünk. A fejlődésnek nevezett folyamat során a lovas szekeret felváltja az autó, régi masinák helyébe modern gépek lépnek, ódon épületek egyszer csak eltűnnek és emeletes toronyházak nőnek ki helyettük a földből. Amit ma nap mint nap látunk, néhány év múlva talán hiába keressük. A fényképek, amelyek elkapják a pillanatot, megállítani ugyan nem tudják az időt, de a múltba visszatekinteni, kicsit nosztalgiázni szerencsére segítenek nekünk. Bakó Jenő fotóriporter számos felvételt készített az elmúlt évtizedekben Szek- szárdról, Tolna megyéről. Ezek közül az akkor mindennapi, ma már érdekes képek közül teszünk most közzé egyet a városközpontról. A Garay tér télen. A kép 1969-ben készült. Még itt volt a távolsági buszok városi megállója, farmotoros Ikarusok szállították az utasokat, és lovas szánok is gyakrabban járták az utakat, mint manapság... A múlt egy igen jelentős „testkulturális” objektuma múlt ki a napokban, hogy helyet adjon a huszonegyedik század igényének, s a már épülő modern sportuszoda és élményfürdő alapját képezze. A „városi" mindig zöld füve 56 év után már nem virít markolók néhány hét leforgása alatt eltüntették. Sietett is gyorsan fényképezőgépével az alapkőletétel napján a szekszárdi sport félévszázadáról az egyik legtöbbet tudó egykori tolnai labdarugó, majd szekszárdi edző,Gálffy Dezső, aki a futballhistóriát már könyvbe is sűrítette. Hogy legyen képe az utókornak az első komoly szekszárdi sportpálya, az első füves és egyben salakos futópályavégnapjairól Hogy megmutathassa: így nézett ki a ledózerolás előtt. Mert egy nagyszerű létesítmény lesz a helyén, de mégis... Amúgy mindig valahogy így nézett ki, mint az utóbbi években. Jöhetett eső, sár, jég, ellenállt az időközben mindenki pályájává vált sporttelep. Annyira jó gyepet, gyeptéglákat kapott, hogy annak ellenére jó talajú pályának számított, hogy a nyolcvanas, kilencvenes évekbeli elhanyagoltságot is bírta. Bizonyára annak is köszönhetően, hogy előtte odafigyeltek a városüzemeltetők erre a pár hektárra. No, és máig itt lakó gondnokánál a pályával együtt öregedő, a rendre, szépre roppant fogékony Berenkei Tamásnál, Tomi bácsinál, jó kezekben volt. Mert ő az igénytelenségre, a barbárságra hajlandóságot érzőkkel nem átallott konfrontálódni. Kezdetben, 1954-es felavatása után nem léphetett mindenki olyan szabadon erre a pályára, mint a hetvenes évek második felétől fokozatosan. Ezer ember befogadására alkalmas lelátót építettek, de szerteszét több ezren lehettek a megnyitó napján, amikor a világhírű aranycsapatunkat a legnagyobb létszámban adó híres, Puskás-féle Honvéd volt a vendég. Ő játszott a legalább 10 nagypályás csapatot fölmutató akkori Szekszárd legpatinásabb klubjával, a PetőfiveL Ennek a csapatnak lett a főhadiszállása ez a pálya. Minden más esetben eleve tervezetten, szabályozottan lehetett koptatni a füvet, már akinek... Addig különösen, amíg a futball magasabb minőségi és közönség igényének kiszolgálására szolgáló Dózsa-stadion, a legendás vasakaratú akkori megyei rendőrfőkapitány Solymosi Mihály erős befolyásával meg nem épük, s a belügy közvetlen környezetében tovább is terjeszkedett. (Erre 1964-ig kellett várni.) Ez a pálya, a Szekszárdi Petőfi, majd a Szekszárdi Vasas korszaka után fokozatosan a miénk lett. Hetek óta, ahogy elhaladtam mellette, látva föltrancsírozottságát, a száz köbméterekben mérhető földhegye- ket, óhatatlanul pörgetem az emlékezés filmkockáit. Eszembe jutnak a mára teljesen kimúlt rendszeres sportünnepélyek, a szakszervezeti, a vállalati, húsz sportágat fölvonultató tömegversenyek, spartakiádok, az ifjúsági versenyek, úttörő-, majd diákolimpiák megszámlálhatatlan meny- nyiségben. A Szekszárdi Bőrdíszmű és Szekszárdi Spartacus csak itt a salakos, majd a bitumenes kézilabda pályán megrendezett meccsei, az atlétika kiszolgálása egyszerűen nem ment volna nélküle. De előfordult télvíz idején, a bajnokság kezdetén, hogy a nagy Dózsa is bekéredzkedett, amikor nem óhajtott a sérülésveszélyes salakoson játszani. Veszett volna nélküle az iskolai testnevelés ügye is. Ide járt rendszeresen a város legnagyobb iskolája, az 505-ös, a vendéglátó, az egészségügyi szakközépiskola és szakmunkásképző, alkalmasint komolyabb sportudvar hiányában az összes oktatási intézmény. Megérintette az innét elszármazott kiválóságokat, a trénerlegendákat, Szabó Ödönt, Buttás Pált, Kovács Attila világhírű sprintért. Itt honosította meg a kézilabdát a fájdalmasan korán távozó Ambrus Péter. Itt láttunk olyan látványos gyakorlatokból álló sportünnepélyeket, mint amiket csak a tévében és a filmeken akkoriban. Itt tartotta Ambrus Péterné, Tériké, a Garay gimnázium testnevelője a május elsejék fő attrakciójának számító ünnepi záróképes produkciójának főpróbáját. De itt zajlottak a legnagyobb hatású kispályás foci derbik is! ... és ide szabadulhattunk ki a város porából, zajából, unott szürke egykedvűségéből magányosan, párosán, csoportosan, családosán - labdástól vagy éppen csak a spontán zöldben heve- részés élményére vágyva. Ha jól viselkedtünk, mondjuk sportemberhez méltóan, Tomi bácsi, még ha éppen útjában voltunk is, amint húzta a mészcsíkos kis gépét, soha nem küldött haza bennünket. B.Gy.
