Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)

2010-12-12 / 44. szám

2010. december 12. HÉTRŐL HÉTRE SZEKSZÁRDI vasarnap Százötven év Tolna megye képzőművészeti életéből Rühl Gizellával (jobbról), aki lelkes gyűjtője a helyi művészek alkotásai­nak, Sas Erzsébet beszélgetett a katolikus iskolában nyílt kiállításon A fenti címmel hirdette meg a Szent József Katolikus Általános Iskola és a FOLIO ART 2010 december 1-jén 15 órai kezdettel ebben a tanévben a második ki­állítás-megnyitóját, amelynek ke­retén belül Rühl Gizella magány­gyűjteményéből láthatták az ér­deklődők 31 alkotó művét. Az Adventi kiállítás megnyitó ünnepi keretét az iskolai diákjai és az Un- garesca Consort szolgáltatta, akik Ad­venti és Karácsonyi dalokkal köszön­tötték a közönséget. Rühl Gizella karácsonyi ajándékot „hozott,, az iskola diákjainak, pedagó­gusainak, a szülőknek, s mindenki­nek, aki kíváncsi volt erre a rendkívü­li kiállításra. A Tolna megyében élt és élő művészek munkáiból összeválo­gatott 31 alkotás keresztmetszetet adott Rühl Gizella magángyűjtemé­nyének sokszínűségéről, s szólt kuta­tó munkájának nehézségéről és szép­ségéről A TolnaArt Művészeti Oldalak szerkesztője, lehetőséget nyújt a kortárs alkotóknak, hogy „kilépje­nek” a világhálón keresztül az isme­retlenségből, s bemutatatásukkal segítse, látássá őket. Több művészeti tevékenységgel foglalkozó civil szervezet tagja, aki ön­maga is művész - fotóiból több kiállí­tást is láthattak a nézők -, már hosszú évek óta bizonyítja elkötelezettségét a művészet terjesztésével kutatásával és művelésével. Fotósként nem hiá­nyozhat egyetlen kulturális, művésze­gyűrni Frissen préselt gyümölcslé Szűcs és társai Széchenyi u. 2-14. Aranykulacs Nefelejcs köz 5. Stefan ételbár Percei Mór u 1 - 3. Mango Étterem Garay tér Menta Coctailbar és Kávézó Bajcsy-Zsilinszki u. 1. Rock&Roll bistro A SPAR fölött New Pick-Up Pizzéria Tartsayutca Caffe x Széchenyi u. Semiratnis Kávéház Kis Korzó tér Schalter Pizzéria Tinódi u. Zsitvai cukrászda Tartsay utca Relax wellness Bezerédju. Kávék Háza Béri B. Á. u. Elvis Kávézó Tinódi u. Mészáros Borház Kossuth u. Sport büfé Sportcsarnok Zrínyi Söröző Zrínyi u. 1. ti eseményről sem, s otthona hosszú évekig nyitva állt évente egyszer - műsorral, vendéglátással - a művé­szek és művészetet pártolók előtt. Rühl Gizella sokirányú munkássá­gát bizonyítja a Nagy Janka Teodó­rával közösen megjelent könyve a Szekszárd - Minden időben, vala­mint fotóiból készült kiállításai, a Szabó Dezső-emlékkiállítás -, amelybe hihetetlenül nagy energiát és időt fektetett -, s ezeken felül felsorolhatatlanul sok esemény, amelyet mint fotóművész megörö­kít az utókor számára. Kutatja, keresi, gyűjti a régi Tolna megyei művészek alkotásait, mert szeretné megőrizni, átmenteni az utókornak, s itt, Tolna megyében, ahol a régi művészek éltek, alkottak. Ennek egy kis szeletét vitte el a ka­tolikus iskolába, ahol a 31 képből ál­ló kiállítás 2011. január 5-ig tekint­hető meg. Szekszárdra jön a Kiscsillag A Kiscsillag Zenekar ad koncertet de­cember 17-én, pénteken 21.00 órai kezdettel a Szekszárdi Est Caféban. Információk: 20/9595-006. Papírleves Már azt is meglepve láthattuk a múlt héten megnyílt „Hulladékból termék” kiállításon, hogy mennyi minden ké­szül a háztartásokban keletkező, válo­gatva gyűjtött szemét hasznosításával, hiszen széktől könyvespolcig, autóal­katrésztől szemétlapátig számos tár­gyat állítanak elő így. Fontos tehát a szelektív gyűjtőszigetek használata. Baka Éva, az Italos Karton Környezet- védelmi Szolgáltató Egyesülés ügyve­zetője azonban rávilágított egy lénye­ges hibára, amit talán sokan elköve­tünk. Elmondta ugyanis, hogy a tejes és gyümölcsleves papírdobozokat a szelektív gyűjtőknek nem a papíros, hanem a műanyagos rekeszébe kell dobni. A dobozok feldolgozásával, gyűjtésével és hasznosításával foglal­kozó egyesülés immár több száz tele­pülésen koordinálja ezeknek a dobo­zoknak a szelektív gyűjtését, majd ipa­ri hasznosítását. Magyarországon - papírgyárak hiányában - senki nem foglalkozik ezzel, az összegyűjtött do­bozokat egy ausztriai és egy csehor­szági papírgyárban dolgozzák fel. A hulladékból egy vizes pépesítési fo­lyamattal „újrapapír” készül, ehhez ezek a dobozok nagyon könnyen hasznosítható alapanyagot szolgáltat­nak. Az italosdobozokat ezért együtt kell gyűjteni a műanyag hulladékok­kal, amit mindenképpen válogatnak - itt Szekszárdon is. Ugyanis más cég hasznosítja a PET-palackokat, más a nejlonzacskót. Az italosdobozokat kü­lön bálázzák és szállítják külföldre. - Jelenleg sajnos 100-ból átlagosan csak 14 doboz kerül a szelektív gyűjtőbe, jö­vőre szeretnénk elérni a 20 százalé­kot - mondta Baka Éva. Az italoskartonok „újjászületéséről” ér­dekes filmet láthatunk az Alisca Ter­ra Kft. honlapján (www.aliscater- ra.hu) is. esi EX-PRESSZ GYORSSZERVIZ Víz-gáz-fűtés- és villanyszerelés, burkolás! GYORSSZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGEINK: • csőtörés-duguláselhárítás, zárcsere, víz- és fűtésberendezések javítása, cseréje, gázkazáncsere, ingatlan-karbantartás, lakatosmunkák, villamos hibák javítása • igény szerinti karbantartási szerződés KIVITELEZÉS: • ingatlanok komplett felújítása, átalakítása • új épületek, lakások gépészeti tervezése • új épületek, lakások teljes körű kivitelezése www.expressz-szeruiz.hu Pl E Telefon: +36-30/26-8-777 EX-PRESSZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom