Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-12-05 / 43. szám
2010. december 5. KÁVÉ DUPLA HABBAL SZEKSZÁRDI M* »|*j A karácsonyfa alá teszik a honosítási okiratot SAS ERZSÉBET ROVATA Vendégem a Belvárosi Kávéházban egy férfi és egy nő. Horváth Zoltán és Horváth Emese fiatal házasok, akik 2010. október 29- én dr. Haag Éva alpolgármester előtt letették az állampolgársági esküt, s átvehették a honosítási okiratot, melyet Schmitt Pál köztársasági elnök írt alá.- Hol töltötte gyermekkorát, s ezt a gyönyörű magyar nyelvet ki tanította meg önnek ilyen tökéletesen?- A gyermekkorom egy részét otthon, Kolozsvárott töltöttem, a magyar nyelvet nem kellett külön megtanulnom, mert szüleim, nagyszüleim magyarul beszélnek. Magyarok, nem is tudnak románul A másik részét itthon, Debrecenben, ahol a nagybátyá- méknál voltam minden szünidőben.- Mikor érlelődött meg az elhatározás, hogy otthonról haza kíván jönni, s itt kíván tanulni, élni, dolgozni..- Debrecenben, gyermekként határoztam el ha felnövök, itt szeretnék élni, mert itt érzem magam otthon, még akkor is, ha nehéz volt a szülőföldemtől megválni. Amivel igazolni tudtam a magyar származásomat, az a nagymamám iskolai értesítője volt, ami nemcsak magyarul volt írva, de az is benne volt, hogy magyar állampolgár. Ez az összes többi iratokkal ellentétben szerencsére megmaradt. Egyébként nemcsak otthon beszéltünk magyarul de magyar iskolába jártam, s bár tanultuk a román nyelvet, szerencsére az iskolánk igazgatója erősítette a magyar nyelv tanulását. Kolozsvárott jártam általános és középiskolába, ott érettségiztem, majd egy évig katona voltam. Akkor beszélgettem egy ismerősömmel, aki mesélt a Szekszárdi Egészségügyi Szakközép- iskoláról ahol érettségivel három év alatt végzettséget lehet szerezni. Már a középiskolában vonzódtam az egészségügyi pálya iránt, ugyanis több családtagom dolgozik ezen a területen, így nem gondolkodtam sokat. 2002-2005 között elvégeztem az iskolát, azóta a Balassa János kórház kardiológiai osztályán dolgozom ápolóként.- Önként választhatta ezt a területet, vagy az iskola, illetve a kórház határozta meg?- Már az iskolában is az volt az elképzelésem, hogy ezen az osztályon szeretnék dolgozni, s a felvételinél is Egy férfi: Horváth Zoltán ezt jelöltem meg. Szerencsém volt, éppen oda kerültem, kiváló kollégák közé, jó kollektívába. A kórház vezetése maximálisan figyelembe veszi azt, hogy ki melyik osztályon szeretne dolgozni, s lehetőség szerint oda helyezi.- Hol lakod, illetve laknak jelenleg?- Először mindketten a nővérszállón laktunk, aztán amikor szerettünk volna már összeköltözni, akkor albérletbe mentünk, s jelenleg is ott élünk.- Szekszárdon?- Igen! El sem tudnék menni Szek- szárdról először furcsa volt Kolozsvár után, csendesnek, hétvégén szinte néptelennek tűnt. De aztán megismertem sok itt lakót, s jólesik, amikor az utcán egy-egy beteg rám köszön, vagy én ismerem meg őket és köszönhetek rájuk.- Milyen érzés volt, amikor megtudta, hogy a honosítási okirata megérkezett?- Amikor megkaptam az értesítést, ugráltam örömömben, életem legboldogabb napja volt. Éppen másnap mentünk haza a szüléinkhez, így azonnal elmondhattuk a hírt, mindkettőnk családja velünk örült. Egy nő: Horváth Emese- A tökéletes magyar beszédről ugyanazt mesélte, amit férje, Zoltán. Önnek milyen okirat volt az, ami „igazolta” magyar származását?- A dédnagypapám születési kivonata, bár átírták román nyelvre, de rajta volt az évszám, amikor Nagyenyed még Magyarországon volt.- Mikor jött az elhatározás, hogy hazajön a dédunoka?- Érettségi után egy évig jártam Kolozsvárott egyetemre, de sem a várost, sem az iskolát, de főleg az embereket nem tudtam megszokni. Barátoktól hallottam, hogy van egy iskola itt egy dunántúli városban, Szekszárdon, ahol az egészségügyben képezhetem tovább magam. Nagymamám mindig mondta, hogy jó ápolónő lennék. Szeretem ezt a hivatást, ahogy a férjem is, s így mindketten megértjük, amikor a másik fáradt, s azt is, ha ritkán találkozunk, mert olyan a beosztásunk.- Zoltánnal mikor ismerkedett meg?- Az első nap, amikor az iskolába kerültem, s elmondhatom, hogy ez szerelem volt első látásra. Két év múlva eljegyeztük egymást, rá egy évre pedig házasságot kötöttünk Nagy- egyeden. Mióta itt élünk, sok minden történt velünk. Elvégeztük az iskolát, megtaláltuk egymást, elkezdtünk dolgozni, szerencsére mindketten azon az osztályon, ahol szerettünk volna. Nekem az volt a vágyam, hogy mindenképpen a belgyógyászatra kerüljek és örülök, hogy sikerült, akárcsak a férjemnek a kardiológia. Külön öröm volt számomra, hogy a II. számú belgyógyászat fogadott, ahol nagyon jól érzem magam, kedvesek a kollégáim. Már csak egy saját lakás lenne az álmunk, hogy teljesen otthon érezzük magunkat, s persze egy gyerek, de ez jelenleg távolinak tűnik.- Odahaza nem hiányoznak a szüleiknek?- Nagyon! Zoli egyedüli gyerek, nekem pedig van egy nővérem, de Spanyolországban él, így mindkettőnk szüleinek hiányzunk. 4-5 havonként tudunk hazamenni, s akkor mindig felmerül a kívánság a szüléink részéről, hogy költözzünk közelebb a határhoz, de mi már szekszárdiak vagyunk. Itt szeretnénk élni, megszerettük a várost és a munkahelyünket.- Az időbeosztásuk miatt bizonyára keveset vannak együtt, azt az időt mivel töltik?- Sokat kirándulunk, járjuk az országot, főleg jó időben, legutóbb Abaligeten voltunk, a cseppkőbarlangot csodáltuk meg.- Milyen lesz az év végi beosztásuk, itthonról haza tudnak látogatni?- Karácsonykor dolgozunk, szilveszterkor hazamegyünk. Tavaly éppen fordítva volt. Számunkra ez nem furcsa, hiszen ezt a hivatást választottuk, s nem vagyunk egyedül Az lesz az igazi ünnep, amikor együtt vagyunk. Az ajándék meglepetés lesz, de az már biztos, hogy a fa alá odakerül a honosítási engedély, mert ebben az évben, de az egész életünkben ez volt a legjobban vágyott és kapott ajándékunk.
