Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)

2010-12-05 / 43. szám

2010. december 5 SZEKSZÁRDI Korosztályok tisztelgése Babits előtt Harmadik alkalommal harminc versmondó A Társadalmi Egyesülések Tolna Me­gyei Szövetsége és a Nők Szekszárdért Közhasznú Egyesület 2010. november 26-án 14 órai kezdettel a Wosinsky Mór Megyei Múzeum Könyvtárában - idén immár harmadik éve - rendezte meg Babits Mihály születésének évforduló­ja alkalmából a város és a megye ama­tőr versmondóinak találkozóját. A „Tisztelgés Babits Mihály születé­sének 127. évfordulója alkalmából” című rendezvényen megjelent elő­adókat - akik Szekszárdról, Gyönkről, Tamásiból, Kajdacsról, Decsről, Hő- gyészről, Alsónánáról, Bogyiszlóról, Dombóvárról érkeztek - és a hallga­tó közönséget Csillagné Szánthó Po­lixéna, Szekszárd Megyei Jogú Vá­ros Önkormányzata Művelődési Bi­zottságának elnöke köszöntötte. A moderátor Németh Judit előadómű­vész volt. A versmondók lelkesedése meg­indító volt annál is inkább, mert szin­te minden korosztály képviseltette magát az óvodás Réti a 87 éves Gáspár Istvánig. Először vett részt a Szivár­vány iskola tanulója, Kiss Melinda, a Gyakorló Általános Iskolából Kiss Ré­ka, Réti Szofi, Csötönyi Pál és Prokos Benedek. A vers- és prózamondást szí­nesítette Barkóczi Erzsébet és Fritz Anna népdalénekesek előadása. Az elhangzott versek között béké­sen megfértek egymás mellett Petőfi: János vitéze, Pál apostol levelei, Ady, Csokonai, Reményik, Juhász Gyula, Weöres Sándor költeményei és Mantovics Éva gyermekversei. Az összejövetel nem verseny volt ezért nem díjat, hanem ajándékoi kapott minden résztvevő a szer vezőktőL A megyei múzeum nevéber Lovas Csilla régész-történész egy-eg} családi belépőt ajándékozott a Babits emlékházba. A rendezvényt Halma Gáborné városi képviselő zárta eg} verssel. Végül az előző évekhe; hasonlóan mindannyian elsétálta! Babits Mihály szobrához, s elhe lyezték a tisztelet virágait, az emlé kezés mécseseit. -Sas Ünnepi jazzkoncertre készül az All Stars A Szekszárd All Stars immár negyedik alkalommal rendezi meg az adventi időszakban Jazztumé Karácsony elne­vezésű koncertsorozatát. Dr. Gál Gá­bort, a zenekar vezetőjét kértem, be­széljen közelebbi terveikről.- Nem ismeretlen a városi közön­ség előtt a Szekszárd All Stars neve, stílusa. Milyen jellegű lesz a kará­csonyi műsor?- A megszokott formációval kez­dünk, melyben zongora, szaxofon, trombita, bőgő, gitár, dob és ének hallható, majd csatlakozik egy tízfős fúvóskar. Ezzel tulajdonképpen egy big bandet kapunk, mégsem az követ­kezik, amire a közönség először szá­mít.- A kibővült zenekarral mit és mi­ótajátszanak?- Amire az imént utaltam, stílusunk nem pontosan behatárolható. Moder­nebb, nagyon sokféle zenét tűzünk műsorra: kubai számok, standardek, a 80-as évek slágerei és funky-s feldolgo­zások is hallhatók. A hangszerelések nagy részét Molnár Ákos végzi, a mű­vészeti vezető pedig Cseke Gábor. A kibővült zenekar 2009 októberében alakult Szekszárd Jazz Orchestra né­ven - folytatja dr. Gál Gábor -, s azóta rendszeresen próbálunk vállalkozó kedvű, megújulásra vágyó szekszárdi és környékbeli zenészekkel.- Hogyan tud működni, fennma­radni a zenekar?- Szerencsénkre egyre több városi, de országos szintű cég is mögöttünl áll, ők teszik lehetővé, hogy egyáltalár tervezhessünk: koncerteket, jazzfesz tivátokra való eljutást, esetleg külföld utazást, bemutatkozó fellépéseket Szeretnénk egységes arculatot kialakí tani, elsőként valamiféle egyenöltö zékkeL- Hol lépnek fel idén karácsony, műsorral?- A tavalyi sikerek után visszaté rünk Paksra és Pécsre, emellett Ka posvárra kaptunk meghívást. Szék szárdon, mely természetesen a bá zis, december 16-án, csütörtökön 20 órától játszunk a Rolling Rod Rock and Roll Bistro-ban. Minden kit várunk, aki kedveli az igénye: jazzt, és szeretne a karácsonyi roha násban néhány órára kultúráltan ki kapcsolódni. Le MOBIUNTERNET szolgáltatásunkat! Internetezzen a SZABADBAN, SZABADON! 1 GB - 5 GB -15 GB •S hűségnyilatkozat nélkül V 1 éves hűséggel V 2 éves hűséggé)^ A mobilintemet-szolgáltatás mobilhálózatát a Telenor biztosítja. ■ A szolgáltatás 2010. november 15-től érhető el aTarr Kft. egyéni előfizetői körében. A tájékoztatás nem teljes körű, érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon. Kedves Szülők! Szeretettel hívjuk Önöket és leendő első osztályos gyermeküket „ISKOLAKÓSTOLGATÓ" nyílt napunkra. Időpont: 201G. december 15. (szerda) 17.00-tól Megismerkedhetnek az elsős osztályfőnökkel, az iskola hangulatával szellemiségével egy játékos - kézműves, mozgásos - énekes foglalkozás keretében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom