Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-10-10 / 35. szám
!010. október 10. f"*1 SkJ r* #... W!rs: .*• SZEKSZÁRDI WASAltNAP T A Szekszárdi mise újra itthon Ősbemutató az újvárosi templomban a madrigálkórussal ■ Október 22-én, este 18 órakor hallhatja a szekszárdi közönség Liszt Ferenc Szekszárdi miséjét - a Kol- aing Katolikus Szakképző Iskola jubileumi ünnepségének keretében - az újvárosi templomban. Somai Gáborné Gyöngyivel, a Szekszárdi Liszt Ferenc Társaság tagozatvezetőjével beszélgettem az est capcsán.- Társaságunk fő célja Liszt emlékének ápolása, művészetének népszerűsítése. Ennek jegyében 8 dub estet tartunk évente; meghívott előadóink sorában neves zenetörténészek, kiváló művészek szerepelnek - mondja Gyöngyi. Liszt Ferenc születésének 199. évfordulóját ünnepeljük október 22- én, ekkor a Szekszárdi Madrigálkórus a mű vegyes kari változatát énekli Lozsányi Soma orgonista közreműködésével, Jobbágy Valér karnagy úr vezetésével. A koncert különlegessége, hogy eddig még sohasem adta elő a művet szekszárdi együttes a Liszt által eredetinek szánt helyszínen.- Valóban, ebben a formában „ősbemutató” lesz. Hadd idézzek egy gondolatot Liszttől! „Régóta erősen vonz és foglalkoztat egyházi zeneművek komponálásának gondolata” - ezt írta levelében barátjának, Augusz Antalnak 1855. január 27-én. A zeneszerző e vágyának köszönhetjük a művet, mely néhány hét múlva felcsendül- Az előzetes tervek ellenére nem sikerült itthon bemutatni a darabot.- Egy régebbi, férfikari miséjét dolgozta át Liszt, ezt ajánlotta Augusznak az új szekszárdi templom felavatására 1869-ben. Sajnos a szerző életében nem adták elő sem városunkban, sem az országban, csak 1872-ben, Jénában szólalt meg először.-A szekszárdi bemutatóra 1978-ig kellett várni Ekkor önök is tevékenyen részt vettek az est megszervezésében.- így van. Husek Rezső, aki 1973-ban a Budapesten megalakult Liszt Ferenc Társaság alapító tagja volt, 1976-ban létrehozta a szekszárdi csoportot. Az ő ötlete alapján, illetve kezdeményezésükre 1978- ban, Augusz Antal halálának 100. évfordulóján, a Budapesti Kórus előadásában végre megtörtént a szekszárdi bemutató.- A Liszt Ferenc Társaság immár 34 éve működik sikeresett városunkban. Kiknek ajánlja a közelgő koncert meghallgatását?- A nagyjából félórás darab betekintést enged Liszt elmélyült, áhítatos művészetébe, s az előadók neve garancia a szép koncertre. Tudjuk, hogy' nem lehet mindenki zenekedvelő, de mégis bátran hívom a legkülönbözőbb érdeklődésű embereket a koncertre, s ha kedvet kapnak, aminek nagyon örülnénk, a társaság állandó tagjai közé is. Lakatos Orsolya Bach kantátái Bonyhádon A Szekszárdi Madrigálkórus legközelebb október 17-én, vasárnap, 18 órai kezdettel énekel a bonyhádi evangélikus templomban. Jubileumi koncert lesz ez, hiszen éppen tíz éve, hogy először tűzték műsorukra Bach három kantátáját. Idén két darab, az Ich ruf zu dir, Herr Jesu Christ (BWV 177) és az Also hat Gott die Welt geliebt (BWV 68) kezdetű csendül fel Szólót énekel Jani Gabi, Laczák Boglárka, Honinger László és Klézli János. Közreműködik a budapesti Műegyetem zenekar tagjaiból alakult kamarazenekar, vezényel Jobbágy Valér karnagy. A koncertre a belépés díjtalan. ■ „Most azért menj! Én leszek a te száddal és megtanítalak arra, mit beszélj.” Ment. A szolga hallotta a szót. Ez a rövid kijelentő mondat mindjárt két kérdést is felvet. Ki és milyen szolga? Milyen szót hallott? íme két válasz! Lemle Zoltán szekszárdi református lelkipásztor, mint „szolga” a közelmúltban mutatta be harmadik prédi- kációs kötetét. Miként a szerző vallja: méltatlan bár, de elhívott szolga. Járja az utat a lelkek pásztoraként. Igyekszik hűséggel, szüntelen hűséggel figyelni a hangra. A Lélek hangjára. A megnyugvást, a belső békét hordozó üzenetre. Sokan áhítoznak ezekre a Krisztustól kapott ajándékokra, a „szóra”! Nem egyéb ez, mint a „lélek oxigénje”. Tápláló, éltető erő. A szeretet. Maga az Isten. Az ember eszmélése óta törekszik az Isten megismerésére. Kutatja, elméleteket gyárt létének megragadására. Rá kell jönnie, hogy a kétkedőnek nem, csak a hívő embernek ad választ. A hívőnek megfejti önmagát. Lemle Zoltán erről így elmélkedik legújabb kötetében: „ha Isten zene volna, a süket nem ismerhetné meg. Ha Isten fény volna, a vak sohasem alkothatna képet róla. Az Isten szeretet, ezért őt csak a szeretet ismerheti meg. A szeretet, amit Tőle kapunk A lélek oxigénje Lemle Zoltán prédikációskötetének koncerttel egybekötött bemutatója ajándékba.” Aztán a szerző - mint a szószékről elhangzó prédikációiban is oly gyakran - most is kérdez: „vajon van-e bennünk Atyánktól kért és kapott szeretet? Vajon tovább tudjuk-e sugározni a mennyei melegséget környezetünkre? Vajon be tudjuk-e tölteni, a lelki hősugárzó szerepét? Tu- dunk-e szeretni? - ez az alapvető kérdés... Mi is a szeretet? A szeretet Isten lényegének kirajzolódása az emberben. Ha meg akarjuk ragadni az Ő valóságát, azt a szeretet megélésében tehetjük. Annyi isteni van bennünk, amennyi felülről kapott szeretet sugárzik vissza Isten felé és a másik ember felé. Ez a szeretet kétirányú cselekvésben mutatkozik.... A szeretet a lélek oxigénje.” Ez járta át azt a légteret, melynek helyszíne a szekszárdi Garay János Gimnázium díszterme volt. Itt mutatta be Lemle Zoltán Bonyhádon és Váralján elhangzott prédikációinak kötetét. Ebben segítői voltak: Kubanek Miklós tanár, újságíró, Németh Judit előadóművész, Kövecses Kamilla tanuló (fuvola), a Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes, karnagya Naszladi Judit, Tillai Tímea énekművész, Lozsányi Tamás orgonaművész. A kötetbemutató esten köszöntőt mondott Csillagné Szánthó Polixéna, a Szekszárd MeMEGHÍVÓ A Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes október 22-én, pénteken 19.30 órakor a Garay János Gimnázium dísztermében tartja Tillai Aurél Liszt-, KÓTA-, Magyar Örökség- és Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjas karnagy 80. születésnapja alkalmából szervezett szerzői estjét. Köszöntőt mond: dr. Pálos Miklós - a megyei önkormányzat közgyűlésének alelnöke. Kezdőáhítatot tart: Nagytiszteletű Balázsi Zoltán református lelki- pásztor. gyei Jogú Város Művelődési és Oktatási Bizottságának elnöke. Kezdő áhítatott tartott Rácz József lelki- pásztor, a Tolnai Református Egyházmegye esperese. • A kötet kiegészítői Decsi Kiss János grafikái. Nem illusztrációk, hanem olyan sajátos szimbólumokkal készült rajzok, melyek emberi utat ábrázolnak „Krisztustól Krisztusig”. A kötetbemutató rendezvény az Országos Protestáns Napok Tolna megyei kiemelt eseménye volt.-dkjKözremüködnek:- Dunaújvárosi Főiskola Női Kara (karnagy: Könyves Ágnes),- Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes (karnagy: Naszladi Judit),- Authné Fuchs Márta (brácsa) Ágotha Zoltán (brácsa), Ágotha- Vajer Andrea (brácsa) Hunyadi Rita (gordonka), Lozsányi Tamás (zongora),- Tillai Tímea énekművész (szoprán), Turbuk-Hegedűs Györgyi (mezzoszoprán), Varga Tibomé (alt), Lemle Zoltán (tenor). A koncert az Országos Protestáns Napok Tolna megyei rendezvénye. A belépés díjtalan! Somlai Gáborné tagozatvezető