Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-08-08 / 26. szám
n^sap VISSZATEKINTŐ 2010. augusztus 8. A kórházi kápolna összetartó ereje Százan vettek részt a Szent János és Pál kápolna újraszentelésén Mise keretében avatták fel a Szent János és Pál kápolnát „Mi, alulírottak elismerjük és kinyilatkoztatjuk, hogy az általunk Isten dicsőségére a Szt. János és Pál nevére nagy költséggel felépített kápolnát, mint fundátorok, vagyis alapítók továbbra is jelen állapotában fenntartani akarjuk, s erre magunkat és utódainkat kivétel nélkül örök időkre kötelezzük, mit saját nevünk aláírásával és pecsétünkkel vagy keresztvonásainkkal ezennel megerősítünk. Szegszárd, 1778. június 21-én.” A fenti sorokban foglaltak kötelességre intették városunk lakóit. A kötelesség teljesítése, annak áldozatos folyamata közel 30 éves várakozás után idén, június 25-én befejeződött. A kis kápolna a kórház mellett, Szekszárd legrégebbi „ékszerdobozaként”, régiúj fényében ragyoghat, - köszönhetően a példamutató összefogásnak, melyet a város polgárai az elmúlt években önzetlen adakozásukkal és felajánlásaikkal létrehívtak. Városunk ezzel a nemes cselekedettel újabb - a tervek szerint hamarosan naponta látogatható - nevezetességgel bővük. Az avatóünnepségen több száz szekszárdi polgár vett részt, de a jeles eseményre a városba érkezett Mayer Mihály pécsi megyéspüspök, és Bíró László Szekszárdról elszármazott tábori püspök is, akik megindító beszéddel emlékeztettek a kápolna történetére. A szentelés után Szekszárd polgár- mestere, Horváth István, valamint a megyei önkormányzat elnöke, dr. Puskás Imre is szólt a megjelentekhez. Mayer Mihály pécsi megyéspüspök a keresztény ember magatartásának különlegességét hangsúlyozta, mely „az ellenségét nem gyűlöli, hanem imával próbálja legyőzni”. Rámutatott, hogy a régiek tudták, a szeretet mégiscsak győz: látszik ez a minden erőt felülmúló összefogásból, mely a kápolnáért létrejött. „Amikor megemlékezünk a két római testvérpár, János és Pál szentek Krisztus után 362-ben, Julianus császár alatt elszenvedett vértanúságáról, gondolnunk kell arra: az utókor sohasem a rendeden császárokat emlegeti, hanem a vértanúk hősiességét!” - mondta. Mayer Mihály emlékeztetett a török kiűzése utáni újrakezdett évtizedekre, amikor Mérey Mihály apát rendbe hozatta a széthordott bencés apátsági templom romjait a Vármegyeháza udvarán. Szekszárd lakosai 1750-ben szentháromság-szobrot készíttettek, majd 1760-ban megépült a fogadalmi kápolna is, Szent János és Pál emlékének szentelve. Amikor 250 évvel ezelőtt az alsóvárosiak megépítették a kápolnát, írásba foglalták, hogy az utódoknak rendben kell tartani. Később, 1802-ben, harmadik - egyben utolsó - bővítéseként a kórházhoz kapcsolták. Az 1981-ben indult restaurálási munkálatai az akkori külső helyreállítással azonban 1985-ben végleg leálltak. A leromlott állapota miatt közel 25 éve bezárt kápolna megújulása után ismét szakrális jelleget kapott, melynek különleges értéke, hogy közös imánk hozta meg a régen várt segítséget - fogalmazott Mayer Mihály. Bacsmai László katolikus plébános beszédében azon személyek munkáját méltatta, akik a felújítás szorgalmazásától a tervezésen és kivitelezésen át áldozatvállalásukkal hozzájárultak a munkálatok befejezéséhez, ugyanakkor megköszönte a város mindazon lakóinak támogatását, akik önzetlenül segítették adományaikkal a nemes ügyet. Horváth István polgármester kiemelte: június 4-én, nemzeti összetartozásunk napján nemzettudatból mutattunk péklát, s mint akkor, most is több százan jöttünk össze, hogy bizonyítsuk a valódi összefogás erejét. Bennünk és velünk, minden szekszárdi lelkében ott élnek a 250 ezelőtti elődök. Fontos, hogy továbbvigyük hitüket, s az összetartozást erősítsük, mert egy városban élünk, s együtt sok csodára vagyunk képesek. Dr. Puskás Imre gratulált a szekszárdiaknak, s a megye nevében is megköszönte a nem mindennapi összefogást. „Sok jó szándék igazán erős társadalmat tud felépíteni” - hangsúlyozta. Bíró László tábori püspök a magyarság és a németség közötti egység jelét, az összetartás szimbólumát látja a kápolna megújulásában. „Törekedjetek arra, hogy gondolkodjatok, mert a helyes gondolkodás az alapja a morális életnek!” - idézte Pascal, a híres tudós sorait. Bíró püspök Szent László ünnepének kapcsán rámutatott: a szent király a morális alapot tudta vigyázni, eszményeket adott, s erkölcsön nyugvó törvényeket a nemzetnek. Ilyen értékteremtést jelent Szekszárd legrégebbi kápolnájának megújulása. Gyimóthy Levente Jegyzői pályázat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata JEGYZŐ munkakör betöltésére. A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. A vezetői megbízás időtartama: a megbízás határozatlan időre szól A munkavégzés helye: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. A köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995. (II. 3) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök: A hatályos jogszabályokban meghatározott települési önkormányzat jegyzői hatáskörébe tartozó feladatok. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: a Polgármesteri Hivatal vezetése, az Ötv. és további hatályos jogszabályok által meghatározottak szerint a jegyzői államigazgatási és önkormányzati hatósági feladat- és hatáskörök ellátása. A pályázat benyújtásának határideje: 2010. augusztus 15. A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázat elbírálásának határideje a pályázati határidőt követő képviselő-testületi ülés időpontja, legkésőbb 2010. szeptember 30. A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: www.szekszard.hu (2010. július l6.), Tolnai Népújság (2010. július 19.). További infót a www.szekszard.hu honlapon szerezhet. A Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. pályázatot hirdet az önkormányzat tulajdonában lévő, megüresedett bérlakások határozott időre szóló bérleti jogának megszerzésére. Pályázható lakások: Idősek Garzonházában (Szekszárd, Mikes u. 1.) 2db 22m2 alapterületű összkomfortos szociális bérlakás Kizárólag nyugdíjasok, öregségi nyugdíj korhatárt elért személyek jelentkezését várjuk. Pályázat benyújtásának határideje: 2010. augusztus 27. Részletes felvilágosítás: Szekszárd, Bezerédj u. 2., Tel.: 74/319-468, 510-422