Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-06-20 / 24. szám
2010. június 20. Ä HÉT TEfVUUA , SZEKSZÁRDI fÄSARiAP 3 Gyerekek is segítettek a festésben Önkéntes munkával szépült meg a Kadarka utcai óvoda játszóudvara Tovább folytatódott a sikeres „Szépítsük együtt Szekszárdot!” program, melynek keretében ezúttal két óvoda környezete szépült meg. SzV Június 12-én fejeződött be a Wosinsky óvoda kerítésének festése, melyet a Tündérkert Alapítvány szervezett. Közel húsz szülő és pedagógus dolgozott reggel 8-tól 15 óráig, mire új színt kapott a kerítés. A szülőket néhány gyermek is elkísérte, akik bámulatos lelkesedéssel segítették a felnőttek munkáját Ezzel az önkéntes munkával nem-csak szebbé, hanem időtállóbbá tették az óvoda kerítését ami nagy segítséget jelent az intézménynek. Ezúton köszönjük a résztvevők önzetlen segítségét! SZEKSeÁRD Madárbarát park Mintegy 30 önkéntes segítő vett részt hétfő délután a madárbarát Prantner park csinosításában. A „Szépítsük együtt Szekszárdot” programsorozat része volt az akció, amelynek keretében a már korábban kiültetett 17 fát és a 70 darab cserjét gondozták a megjelentek, de a parkban lévő sétaösvény is új faforgács burkolatot kapott. Délután - a gyerekek nagy örömére - kihelyez- * ték a parkban előforduló madarakat f bemutató táblát is, amelynek hátolda- g Ián a Négy Évszak Waldorf Alapítvány § szervezte társadalmi munka részleteiről olvashatnak az érdeklődők. Törődés napja A szekszárdi II. számú Óvoda és Bölcsőde Kadarka utcai tagintézméKis termet, nagy segítség: gyerekek is dolgoztak az óvoda kerítésén nyének udvarát újították fel a hétvégén az intézmény és a Budapest Bank szekszárdi fiókjának munkatársai. A fiók dolgozói évről évre részt vesznek a bank törődés napja elnevezésű önkéntes akciósorozatában. Idén az ön- kormányzat „Szépítsük együtt Szekszárdot!” programjához csatlakozva járultak hozzá a város megújulásához. A szombati akción a bank szekszárdi fiókjának munkatársai családtagjaikkal, az óvoda dolgozóival, a gyerekekkel és szüleikkel közösen vettek részt a Kadarka utcai óvoda játszóudvarának felújításában: közösen festették le a kerítést és az udvari fajátékokat. A szekszárdi fiók az elmúlt évek során több helyi óvodában és iskolában végzett már önkéntes munkát. A Balassa János Kórház gyermekosztályának kórtermeit például a mai napig a bankosok által készített fali képek díszítik. A Prantner parkban felállították a madarakat bemutató táblát „Lecsapott” a szekszárdi hulladékkommandó Tizenkét tonna autógumit szállítottak el a vasút és a Sport utca által határolt területről ■ A Szekszárdon három éve megalakult hulladékkommandó újból akcióba lépett, és június 4-én elszállíttatott 12 tonna gumiabroncsot a MÁV Sport utcai területéről, ahol több mint tíz éve illegálisan tárolták azokat - tájékoztatta lapunkat Baka György, az akciót szervező Zöldtárs Alapítvány elnöke. Az ártalmatlanítási kötelezettségek azt terhelik, akinek a tevékenysége során a hulladék keletkezett - mondja ki a hulladékgazdálkodási törvény. Mi a helyzet akkor, ha a hulladéknak nincs gazdája, miként egy illegális lerakó esetében? Ebben az esetben a hulladék kezelésére az köteles, akinek a területén található. Ilyen módon „került a képbe” a MÁV, tekintettel arra, hogy az ismeretlenek az államvasutak területére rakták le a gumihulladékot. Az illegális szemétügy végére került Több teherautónyi illegálisan lerakott gumit szállítottak el pont a közelmúltban, amikor a Zöld- tál közhasznú munkásainak és a MÁV társ Alapítvány a polgármesteri hiva- Szekszárdi Pályafőnökség munkatársainak segítségével megtisztította a területet. A 12 tonnányi, többnyire használt traktor gumiabroncs elszállíttatása egy fillérbe sem került. A gu- mihulladék-elszállításra jogosult vállalkozó ugyanis bedolgozik az egyik hazai használtgumi-hasznosító non-profit cégnek, amely a gumiabroncsok belföldi forgalomba hozatalakor befizetett környezetvédelmi termékdíjakból (kilogrammonként 110 forint) finanszírozza a begyűjtés és hasznosítás, illetve ártalmatlanítás költségeit. Ezúton hívjuk fel a lakosság figyelmét: ne illegálisan szabaduljanak meg a feleslegessé vált gumiabroncstól, mert azzal szabálysértést követnek eL Hagyják inkább a gumijavítóknál, tőlük ingyenesen elszállítják. További információ kérhető a Zöldtárs Alapítványtól, a 74/414-217-es telefonon.