Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)

2010-05-30 / 21. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Egészség 2010. május 30 A felvilágosítás a legfontosabb Betegjogi konferencián mutatkozott be a szekszárdi alapszervezet A szekszárdi szervezet tagjai dr. Simon Tamás professzorral (középen), mellette Szikla József, az alapszervezet elnöke Séta a mellrák megelőzéséért! A Nők Szekszárdért Közhasznú Egye­sület figyelemfelkeltés céljából sétát szervez Szekszárdon, a mellrák meg­előzése érdekében. Az egyesület szeretettel vár min­denkit a 2010. június 4-én (péntek) a Garay térről 16 órakor induló, s a Vas­útállomásig tartó sétára, mellyel a résztvevők felhívják a figyelmet a mellrák megelőzésének fontosságára. Újra Hála-Gála A Mentálhigiénés Műhely (Szekszárd) Önkéntes Központja és a Tolna Me­gyei Civil Szolgáltató Központja, a Szekszárdi Civil Kerekasztal és a Ba­bits Mihály Művelődési Ház és Művé­szetek Háza június 4-én (péntek) 17 és 21 óra között a művelődési ház már­ványtermében rendezi a civil szerve­zetek és önkéntes hagyományos bá­tyus bálját, a Hála Gálát Program: 17-18 óra: zenés-táncos műsor Szomjú-díjak kiosztása az Év Ön­kéntesei számára Bál 18-21 óra: A fellépőket kíséri és zenél a GHB! Bővebb infó: Tel: 74/511-722,20/353- 4366, email: tmciszok@enternet.hu ■ Tavaly decemberben alakult meg az immár 20 éves Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezete, melynek el­nöke, Szikla József a közelmúltban egy betegjogi konferencián bemutathatta a városi „műhely” munkáját. Az országos szervezethez hasonló­an a szekszárdiak is az egészségmeg­őrzést, a felvilágosítást, az egészséges életmódra nevelést, az iskolai egész­ségformálást tartják legfontosabb fel­adatuknak korunk egyik legalattomo­sabb betegsége, a rák elleni küzdelem­ben. Magyarország a daganatos meg­betegedések számát tekintve az első háromban van a világon. A betegség kialakulásában - a szervi bajok mel­lett - szerepet játszhat a stressz, a mozgásszegény életmód, az egészség­telen táplálkozás és a szenvedélybe­tegségek is. Felismerése gyakran csak késői stádiumban történik meg, s ilyenkor már a legújabb gyógymódok sem mindig segítenek... A legfontosabb feladat tehát a pre­venció, a megelőzés. Erre hívja fel a fi­gyelmet rendezvényein a szekszárdi alapszervezet is. Á sorozat első alkal­mán prof. dr. Simon Tamás országos elnök tartott előadást. Januárban dr. Kaszás Zsolt fül-orr-gégész, osztályve­zető főorvos, februárban Kálóczi Andrea, a RÉV Szenvedélybetegsegítő Szolgálat vezetője volt az alapszerve­zet vendége. Az előadások témája márciusban a fájdalomcsillapítás, áp­rilisban a járványok, mint természeti katasztrófa volt, míg legutóbb, május 20-án a betegjogokról, etikai szabá­lyokról esett szó. A Magyar Rákellenes Liga Szekszát di Alapszervezete alkotói pályázatot i: hirdetett az óvodás, az általános és ; középiskolás korosztály számára, t Baky Péter vezette zsűri által kiválasz tott legjobb munkákat kiállították : VIII. Betegjogi Konferencián a: Egészségügyi Minisztrériumban, a: alkotók pedig a Művészetek Házábai vehettek át ajándékokat. Patikanap Szekszárdon is! VII. Országos Patikanap június 2-án: fókuszban a fájdalomcsillapítás ■ Ezen a napon - idén június 2-án (szerdán)- a gyógyszertárak a megszokott szolgáltatá­sokon felül egyes kiemelt témákban bővebb szakmai tanácsadással és külön szolgáltatás­sal várják a betérő betegeket, látogatókat. A gyógyszertárakban minden alkalommal adott a lehetőség hogy a vásárlók, betegek magasan képzett egészségügyi szakember­rel beszéljék meg a betegségükkel, gyógy­szereikkel kapcsolatos problémákat Ebben a tekintetben Magyarország nagyon jól áll, hiszen a magyar gyógyszerészképzés időtar­tamban is és az egyetemeken megszerzett tudást illetően is kimagasló Európában. Az egészségügyi rendszerünk egyik nagy pa­zarlása, hogy nem élünk ezzel az adottsá­gunkkal A gyógyszerész kamara szándéka, hogy erősítse a gyógyszerészek és a betegek közötti kapcsolatot és megmutassa a gyógyszeré­szek, mint egészségügyi szakemberek aktív szerep- vállalását a népegészségügyi célok megvalósításá­ban. A Patikanapon arra szeretnénk felhívni a figyel­met, hogy a betegek együttműködése, az ajánlások betartása nagymértékben befolyásolja a gyógysze­res terápia sikerét, azaz a gyógyulást. A patikanap több, mint egy nap! Ez a nap legyen az a nap, amikor többet gondol az egészségére, és felkeresi gyógyszertárát. Éljen a lehetőséggel és gyógyszereivel kapcsolat­ban kérdezze meg gyógyszerészét Milyen alapvető www.remedia.hu www.harsfagyogyszertar.hu A Remedia és a Hársfa gyógyszertáraka napközben is érdemes felkeresni, hiszen; törzsvásárlókat meglepetéssel várjuk egyéb érdeklődőknek pedig érdemes ; Szekszárdi Vasárnapban megtalálhat« ajándékkuponnal betérni. Az idei patikanap központi témája a fájd: lomcsillapítás - ezen belül is a fejfájás csili; pítása. A fájdalom azonban egy üzenet szervezet részéről, amit érdemes komolyai venni. Első lépésben az üzenet megfejtését gyógyszertárban a gyógyszerész segítség« vei lehet elkezdeni. Sokszor a fejfájás hívj fel a figyelmet a stresszre vagy megoklatlai élethelyzetekre, ezért a fejfájáscsillapító b( vételén túl érdemes elgondolkodni az okc kon. Más esetekben viszont a fejfájás típusa alapjái inkább a szakorvoshoz fordulás a tanácsos. Ez a nap apropó lehet arra is, hogy elvigye gyógyszertárba és átnézesse az otthoni „házip: tikát”. Lejárt gyógyszerekről se feledkezzen el, eze veszélyes hulladékok, a gyógyszertárak eljuttatják megfelelő megsemmisítőkbe. Jön a nyár, az utaz: sok ideje, kérje gyógyszerésze segítségét a csal» számára megfelelő útipatika összeállításához. Tisztelje meg bizalmával a gyógyszerészeket a p: tikanapon is! A gyógyszertár több mint eladóhely! (x információkkal érdemes tisztában lenni az alkalma­zott gyógyszerekről? Arról többek között a gyógy­szertárak weboldalain is tájékozódhat. Ha napközben nem volt ideje, akkor részt vehet a Hársfa és a Remedia patikák által szervezett élő videochates fórumon, este 6 és 7 között. Vendé­günk lesz többek között a Tolna megyei kamara elnöke, dr. Gellért Gabriella, munka közben meg­figyelheti ügyeletes gyógyszerészünket, dr. Lu­kács Ádámot, állandó teamünk (tagjai gyógyszeré­szek, szakasszisztensek, orvos) pétiig várja a kér­déseiket, amelyeket a gyógyszertárak webcímein tehetnek fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom