Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-05-16 / 19. szám
SZEKSZÁRDI 2010. május 16. Tízezer (futó)lépés a bajnoki címekig Amerikai egyetemre készül Ohn Kinga, az AC Szekszárd kiválósága Mindenevőnek számít a középtávfutásban a junior korosztályú szekszárdi Ohn Kinga. Ennél fogva a most érettségiző, kifejezetten tehetséges, jövőre az U23-as korosztályba átlépő atléta gyakorta követel helyet magának a sportrovatokban. Bálint György Tényleg szeret futni, így nem gond neki a fokozatosan növekvő edzésadag: 800-tól a 10 ezer méterig minden távon fut. Az 1-6. helyekért járó relikviáinak lassan nemcsak vitrin, hanem külön szoba kell - ha így folytatja. Márpedig még ennél is jobb folytatást tervez - egyelőre az őt nyolc éve edző-felkészítő Németh Gyulával. Persze annak reményében, hogy belátható időn belül egyszer csak tőle is érzékeny búcsút vesz. Na nem azért, mert eligazolna egy komolyabb egzisztenciával kecsegtető egyesülethez. Amerikai ösztöndíjban gondolkodik, ahogy Csillag Balázs anno. Ez a nagy cél, ezért rója rendületlenül a köröket délutánonként a Pollack utcai pálya ütött-kopott rekortánján. A végén csak ő tudott gyors lenni Láttam már szenvedni, mert itt-ott feldagadt, felhólyagosodott a lába, de Ohn Kinga ez sem akadályozza abban, hogy az aznapra előírtat lefussa. Ha nincs verseny, edz szombaton is. Ügyel arra, hogy a lehető legpihentebben érkezzen a tréningekre, a bulizás most egyáltalán nem fér bele az életébe. A jutalma országos bajnoki címekben mérhető. Nyert már 800 méteren, aztán tavaly tízezren, amit a közelmúltban, az érettségi nem teljesen feszültség- mentes napjaiban meg is védett.- Örülök a sikernek azért is, mert most is beigazolódott számomra: abszolút megbízható, komoly emberekkel vagyok körülvéve, akik maradéktalanul elvégzik azt, amit megbeszéltünk - mondta Németh Gyula, aki természetesen a helyszínen szorított tanítványáért. - Kinga a végén volt nagyon erős, s ekkor két riválisa már nem tudott vele menni - kommentálta a történteket a mester, miközben riportalanyunk gyorsasági állóképesség-fejlesztő futásokat végzett, majd a tényszerűség okán azonnal tudatta az igazságot.- Egy percet javítottam az addigi legjobb időmön (38:29 perc), de hiányzott a mezőnyből a legesélyesebb Gyürkis Viki, no és Czebei Réka sem indult - jegyezte meg elöljáróban Ohn Kinga. Még akadályfutó is lehet belőle- Mester, ne vegye zokon a kérdést, de nem lenne már itt az ideje eldönteni, tanítványa mely számokban maradhat ott az U23-as, majd a felnőtt korosztályba átlépve a szűkebb élmezőnyben - fordulok a nagy műgonddal stopperozó Németh Gyulához.- Nem kell kapkodni, fusson csak még sok mindent. Még az is lehet, hogy beiktatjuk a 3000 akadályt, mert ehhez olyan keménység, és elszántság kell, ami Kingában megvan. Én úgy látom, 800-on nincs meg az a gyorsasága, ami a későbbi érvényesüléshez kell Az is lehet, hogy egy komoly versenyek megnyerésére alkalmas 5000 méteres futónőt faragunk belőle, de a gyerek sokoldalúsága miatt van még több variáció is - zárja rövidre a futurológiát a tréner. Kinga is egyetért ezzel, no meg az akadályba való „kirándulással”, de emellett felettébb kíváncsi arra is, hogy mire lenne képes a hozzá amúgy közelálló 3000 síkon.- Azért hajtok a jobb eredményekre szinte minden távon, hogy az amerikai ösztöndíj révén még legalább négy évig atletizáljak, s a lehető legjobb körülmények között készülve kiderüljön, hogy mire, meddig vihetem- tér a lényegre a versenyző. - Már most mehetnék, megvannak az ehhez szükséges eredményeim, de én olyan nívósabb egyetemre szeretnék bekerülni, ahol még jobb eredmények kellenek a felvételhez, s ahol a sportolás mellett a választott szak oktatása is fontos. Egy ilyenben szeretnék tanulni, hogy valóban használható tudással térhessek haza. Nem gondolom ugyanis, hogy a sport, az atlétika megélhetést biztosíthat majd számomra. Addig is az érettségin és a pályán való egyidejű - az ő elvárásaihoz mért- megfelelés valóban nagy kihívás lesz számára. Az idén is népszerűek voltak a bringás programok Mintegy 700-an ültek bringára a Szekszárdi T-Mobile Kerékpáros Napon A délutáni kerékpáros demonstráción 300-an pattantak nyeregbe ■ Idén, már hatodik alkalommal rendezték meg a sportberkekben kerékpáros tradícióiról ismert Szekszárdon a T-Mobile Kerékpáros Napot. A reggeltől késő délutánig tartó eseménysorozat megannyi programján összességében, mintegy hétszázan ültek kerékpárra. A legfiatalabb résztvevő, egy 15 hónapos kislány volt. Az Ifjúsági Unió Szekszárd (IFU) által szervezett kerékpáros nap korábban a Gemenci Nagydíj országúti kerékpárverseny egyik látványos kísérő- rendezvényeként került a szabadidősport-naptárba. Az ingyenes sportnapot ezúttal is a különböző korosztályok teljes vertikuma látogatta. s A Gemenci erdő útjain vezető ter- S mészetjáró kerékpáros túrán mint- B egy kétszázan vettek részt. A belvá- | rosban rendezett diákfutamok alkal- o mával négy korosztályban osztottak S érmeket, a versenyeken közel száz, 6- 15 éves fiatal állt rajtvonalhoz. Népszerű volt az étrend-tanácsadás, a vöröskereszt sátra és a szakembereknek folyamatosan munkát adó, egész nap üzemelő T-Mobile Bringaszerviz. Az ügyességi és KRESZ-pályán rendőrök segítettek a balesetmentes kerékpározás oktatásában. Az új kerékpáros KRESZ ismeretét teszten is lemérhették a résztvevők. Az érdeklődők speciális kerékpárokat is kipróbálhattak: balra kormányzás esetén jobbra forduló kerékpárt és azonos méretű első hátsó fogaskerékkel rendelkező kerékpárt. A legkisebbek rajzversenyre is nevezhettek. A késő délutáni demonstráció alkalmával mintegy 300-an lepték el a tolnai megyeszékhely utcáit, több esetben az egészen kicsi gyermekek, szüleik kerékpárjának gyermekülésében foglalhattak helyet.- Szekszárdon már hagyománnyá vált támogatásunkkal a T-Mobile Kerékpáros Nap, melynek során a környezetvédelem és a biztonságos kerékpározás mellett a kerékpárutakra és az egészséges életmódra kívánjuk felhívni a figyelmet. Az Ifjúsági Unió Szekszárd, mint szervező, ennek szellemében állítja össze a programokat esztendőről esztendőre. Az erdei kerékpártúra épp úgy megtalálható az események között, mint az egészségsátor vagy az ügyességi pálya kínálta lehetőségek. Ezen a májusi hétvégén közel 700 kerékpároshoz jutott el üzenetünk - mondta Varga Kornélia, a T-Mobile kerékpáros projekt vezetője.