Szekszárdi Vasárnap, 2010 (20. évfolyam, 1-45. szám)
2010-04-11 / 14. szám
i 2010. április 11. KÖZLEMÉNYEK SZEKSZÁRDI MMRNAP A POLGÁRMESTER, A JEGYZŐ ÉS A KÉPVISELŐK 2010. ÁPRILISI FOGADÓÓRÁJA KÖZLEMÉNY HASZNÁLTRUHA. A Tolna Megyei Vöröskereszt Nyugdíjas Területi Alapszervezete használtruha-adományozást tart április 12-én (hétfő) 8 és 9 óra között a Dózsa Gy. u. 1. szám alatt. Szeretettel várják tagjaikat, a Szekszárdi Nyugdíjasok Területi Érdekszövetsége tagjait, valamint a nagycsaládosokat és minden rászorulót. EGÉSZSÉGÜGYI ELŐADÁS. A Tolna Megyei Vöröskereszt Nyugdíjas Területi Alapszervezete szeretettel hívja és várja az érdeklődőket Szabó László egészségvédő-segítő „Egészségről, betegségről - másképpen” című előadására. A rendezvény időpontja: április 13-án (kedd) 14 óra. Helyszín: Dózsa Gy. utca 1. APRÓHIRDETÉS SZÉKSZÁRDON, a Wosinsky lakótelepen, téglaépületben lévő, gázfűtéses, I. emeleti, erkélyes, 2 szobás, 51 nm-es lakás eladó. Érdeklődni: 06 30/558-9456 ELADÓ Szekszárd központjában 3. emeleti, 2 szobás tömblakás azonnali beköltözéssel eladó. Külső hőszigeteléssel felújítva, mérhető távfűtéssel, vízórával. Iá: 8 millió Ft. Érdeklődni: 0630/551-77-30, 06- 1/205-56-81. HORVÁTH ISTVÁN polgármester Április 20. (kedd) 16-18 óráig polgármesteri tárgyaló II. sz. választókerület: Április 27. (kedd) 16-18 óráig Garay János Általános Iskola (volt 2. számú Általános Iskola) Szekszárd, Zrínyi u. 78 JEGYZŐ Minden szerdán 10-12 óráig polgármesteri hivatal I. em. 40. sz. iroda DR. HAAG ÉVA alpolgármester Április 20. (kedd) 16-18 óráig polgármesteri hivatal I. em. 36. sz. iroda, V. sz. választókerület Április 27. (kedd) 16-17 óráig PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Gyakorló Általános Iskolája ÁCS REZSŐ alpolgármester A hónap harmadik hétfőjén 14-15 óráig, polgármesteri hivatal I. em. 40. sz. iroda, III. sz. választókerület A hónap első csütörtökén 17-18 óráig, I. Béla Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola (Kadarka u. 25-27.) DR. HORVÁTH KÁLMÁN képviselő I. sz. választókerület A hónap második hétfőjén 17-18 óráig, Kadarka óvoda CSILLAGNÉ SZÁNTHÓ POLIXÉNA képviselő, IV. sz. választókerület A hónap második keddjén 16-17 óráig, Babits Mihály Általános Iskola DR. TÓTH GYULA képviselő VI. sz. választókerület A hónap harmadik hétfőjén 16-17 óráig Babits Mihály Általános Iskola DR. BALÁS ÁKOS képviselő VII. sz. választókerület Április 12. (hétfő) 17-18 óráig polgármesteri hivatal fsz. 4. kővári László képviselő VIII. sz. választókerület Április 12. (hétfő) 18-19 óráig polgármesteri hivatal fsz. 4. KEREKES CSABA képviselő EX. sz. választókerület A hónap első szerdáján 17-18 óráig polgármesteri hivatal fsz. 4. MÁTÉ PÉTER képviselő X. sz. választókerület A hónap második hétfőjén 17-18 óráig polgármesteri hivatal fsz. 4. DR. GAÁL ZSUZSANNA képviselő XI. sz. választókerület A hónap első és harmadik keddjén, 16-17 óráig. Mikes u. 24. CSERNUS PÉTER képviselő XII. sz. választókerület Április 13. (kedd) 17-18 óráig Baka István Általános Iskola TÓTHI JÁNOS képviselő XIII. sz. választókerület Április 19. (hétfő) 17-18 óráig Április 26. (hétfő) 17-18 óráig Baka István Általános Iskola FÁJSZI LAJOS képviselő XIV. sz. választókerület A hónap második hétfőjén 17-18 óráig Szőlőhegyi Óvoda, könyvtárépület HALMAI GÁBORNÉ képviselő A hónap első és harmadik •csütörtökén 16.30-18.00 óráig Bejelentkezés: 20/215-1023 telefonon (17-19 óráig). Szekszárd, Mikes u. 24. SCHOECK KÁROLY képviselő A hónap első keddjén 16.30-1730 Szekszárd, Mikes u. 24. JOBBAN ZOLTÁN képviselő A hónap második keddjén 17-18 óráig polgármesteri hivatal fsz. 4. HORVÁTH JÁNOSNÉ, Edit képviselő A hónap első és harmadik keddjén 16-18 óráig Szent István Ház, Rákóczi u. 69. DR. HADHÁZYÁKOS képviselő A hónap utolsó péntekén 14-15 óráig Baka István Általános Iskola DR. TÓTH CSABA ATTILA képviselő A hónap harmadik hétfőjén 17-18 óráig polgármesteri hivatal fsz. 4. HORVÁTH LÁSZLÓ képviselő A hónap harmadik keddjén, 17-18 óráig polgármesteri hivatal fsz. 4. (bejelentkezés: 30/2470-750) ILOSFAI GÁBOR képviselő A hónap második szerdáján 17-18 óráig polgármesteri hivatal fsz. 4. Óvodai és általános iskolai beíratási körzetek Folytatás a 2. oldalról Jobbparászta, József A u., Józsefpuszta, Kadarka köz, Kadarka ltp., Kadarka u. 70. számtól végig, Kapisztrán u., Kemény S. u., Kendergyár, Keselyűs, Keselyűsi út, Kinizsi u., Kiskorzó tér, KissJ. u., Korsófölde u„ Kossuth L. u. 40. számtól végig, Kölcsey ltp., Liszt F. u., Liszt tér, Lisztes u., Lisztesvölgy, Lőtéri köz, Luther tér, Martos F. u., Mátyás király u., Mészáros L. u., Mocfa, Muskotály u., Nyámánd- puszta, Nyár u., Ózsákpuszta, Palánk, Palánki hegy, Palánki út, Parászta u., Páskum u., Pásztor u., Patak u., Pázmány tér, Petőfi S. u., Pince u., Pollack M. ltp., Pollack M. u., Rákóczi u., Rizling u„ Rózsa u., Rózsamáj u., Ságvári E. u., Sauli-völgy, Selyem u., Soós S. u., Sport u., Sza- kály testvérek u., Szalai völgy, Szászipuszta, Széchenyi u. páros oldala 2-38. számig, Székely B. u., Szentmiklósi út, Szluha Gy. u., Tavasz u., Tinódi u., Toldi u., Tolnai L. u., Tompa u., Tormay B, u., Wigand J. tér, Wosinsky Mór ltp., Zápor u., Zrínyi u. 2. számú iskolai körzet - Babits Mihály Általános Iskola, Kadarka u. 17.: Akácfa u., Babits M. u., Bakony u„ Bálint köz, Balremete, Bartina köz, Bartina u., Bartók B. u., Béla király tér, Benedek apát u., Benedekvölgy, Bethlen G. u., Bocskai köz, Bocskai u., Borzsák E. u., Bükk u., Csapó D. u., Cserfa u., Cserhát u., Csonka u., Dicenty D. u., Dózsa Gy. u., Előhegy, Erkel F. u., Esze T. u., Flórián u„ Fürdőház u., Fürt u., Garay tér, Hársfa u., Herman O. u., Hosszúvölgy, Hosszúvölgy u., Illyés Gy. u., Jelky A u., Jobbremete, Kablár köz, Kadarka u. 68. számig, Kálvin tér, Kandó K. u., Kápolna tér, KatonaJ. u., Kerékhegy, Kerékhegy u., Kisbödő u., Kiskadarka u., Klapka Gy. ltp., Klapka Gy. u., Kodály Z u., Kossuth L. u. 39. számig, Körösi Csorna S. u., Landler J. u., Leopold L u., Madách I. u., Mecsek u., Mérey u., Nagybödő u., Nefelejcs köz, Nefelejcs u., Présház u., Puskás T. köz, Puskás T. u., Remete u., Rövidvölgy, Séd köz, Semmelweis u., Széchenyi u. páratlan oldala 1-37. számig, Szent László u., Szüret u., Táncsics M. köz, Táncsis M. u., Tanya u., Újfalussy I. u., Vak Bottyán u., Vár köz, Vendel u., Vörösmarty u., Zöldkert u. 3. számú iskolai körzet - Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule, Kecskés F. u. 6.: Ady E ,u., Alkotmány u., Alpári Gy. u., Arany J. u., Bencze F. u„ Bercsényi u., Béri Balogh Ádám u. páratlan oldala 41. számig Béri Balogh Á u. páros oldala 82. számig, Bertók Róbertné u., Bezerédj u., Csébi fiúk u., Csokonai u., Dobó u., Epreskert u., Flach I. u., Gróf P. u., Halasi A u., Holub u., Honvéd u., Hunyadi u., Jókai u., Kecskés F. u., Kisfaludy u., Kövendi S. u. páros oldala, Mikes u., Munkácsy u. páratlan oldala 21/b számig Munkácsy u. páros oldala, Ocskó L. u., Perczel M. u„ Prantner J. u., Széchenyi u. 39. számtól mindkét oldal, Szent István tér, Dr. Szentgáli Gy. u., Tartsay V. ltp., Tartsay V. u., Vasvári u., Wesselényi u., Ybl M. ltp., Ybl M. u. 4. számú iskolai körzet - Baka István Általános Iskola, Béri B. Á u. 89.: Alisca u„ Alkony u., Allende u., Almás, Árnyas u., Árok u., Bakta, Bakta köz, Baranyavölgy, Barát J. u., Barátság u., Barázda u., Bátaszéki út, Bem u., Benczúr u., Bercsényi u., Béri Balogh Á u. páratlan oldala 43. számtól végig Béri Balogh Á u. páros oldala 84. számtól végig Bodzás, Bródy köz, Bródy S. u., Cinka, Cinka u., Csalogány u., Csap u., Csatár, Csatári u., Csend u., Cseri J. u., Csobolyó u., Csopak u., Csötönyivölgy, Domb u., Ebes u., Ebespuszta, Fagyöngy u., Faluhely, Fáy A u., Gemenc u., Gesztenyés, Görögszó, Gurovica, Gyertyá- nyos, Gyűszűvölgy, Harang u., Harmat u„ Háry J. u., Hébér u., Hegyalja u., Dr. Hiding Á u., Holdfény u., Hollós L. u., Ibolya u., Istifán gödre u., Ivánvölgy, Kacor u„ Kalász u., Kálvária u., Kerámia u., Kertész u., Kilátó u., Kövendi S. u. páratlan oldala, Kurta u., Kuruc u., Lajos király u., Lehel u., Levendula u., Lugas u., Magyar S. u., Major u., Május 1. u., Mester u., Móricz Zs. u., Munkácsy u. páratlan oldala 23. számtól végig, Muskátli u., Dr. Nagy István u., Napfény u., Népfront u., Otthon u., Óvoda u., Porkolábvölgy, Puttonyos u., Rozsnyai M. u., Sárköz u., Szabó D. u., Szekér u., Szérű u., Szilas u., Szilfadűlő, Szőlő köz, Szőlő u., Szőlőhegy, Szőlőhegy u., Dr. Tóth Lajos u., Tóthvölgy, Tüske u., Tüzér u., Vadász u„ Venyige u., Vessző u., Vincellér u., Vitéz u., Völgy u., Zengő u., Zöldfa u. SZEKSZÁRDI imSARNAP Kiadja Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala • Főszerkesztő: Fekete László • Szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal aljegyzői útkárság, Szekszárd, Béla tér 8. • E-mail: vasnap@szekszaid.hu • Hirdetésfelvétel: Szántó Ddikó 30/9726663 • HUISSN12154679 • Nyomtatás: AS- NYOMDA Kft. Deli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre • Tördelés: Fazekas András-♦