Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-02-15 / 6. szám

2009. február 15. SZEKSZÁRDI v/ksAm-----------------------------ÉRDEKLI? BEMUTATJUK A siker titka a kreativitás Kovács János: „Mindig is jobban szerettem, szeretek főzni, Kovács János Venesz-díjas mesterszakács Keszthelyi Krisztina, a hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó „Segíts Rajtam!” Közhasznú Ala­pítvány kuratóriumi elnöke a Venesz-díjas mesterszakácsnak, „a nagy munkabírású, tehetsé­ges, nyíltszívű, remek ember­nek”, Kovács Jánosnak nyújtotta át a jelképes stafétabotot. V. Horváth Mária- Van-e kedvenc étke egy nagyhírű szakácsnak?- Hát hogyne. A magyaros jellegűe­ket helyezem előtérbe, azok közül pe­dig a hagyományos, tejfölös paprikás csirke friss galuskával Ez akkor jelen­ti a csúcsot, ha az általam nevelt, ka- pirgálós csirke kerül a lábasba, nem pedig az üzletben vásárolt.- Ilyenkor mit tölt a poharába?- Rubintpiros szekszárdi kadarkát.- Hol „teremnek” a Kovács-féle ka- pirgálós jószágok?- Várdombon. Magam nevelem az aprójószágot, magam is vágom le, ahogyan a disznókat is. Ezen a télen már kettőt dolgoztam fel. Van két mangalicám, amelyek már a jövő évet szolgálják. A várdombi tanyát még a dédnagyapám építette 1889-ben, s most már az enyém. Nézze, a több mint százesztendős tanya ajtaját ez a hatalmas, cifra kulcs nyitja.- Nem mondom, hogy minden sza­kács túlsúlyos, de nem is sovány­kák. Úgy emlékszem, János soha nem küzdött a kilókkal. Vagy ez csak a látszat?- Szerencsémre, különösebben soha nem kellett vigyáznom, bár mostaná­ban „egyéb okok” miatt némileg vissza­fogom magam. Azt nem mondhatom, hogy alkatomat örököltem, ugyanis nagyszüleim és édesanyám is kerekde- dek voltak. Amikor a szakmában dolgoz­tam, mindig rendszertelenül étkeztem, a főétkezésem mindig a vacsora volt Megváltom, mindig is jobban szeret­tem, szeretek főzni, mint enni.- Várdombon is rendszeresenfőz?- Azt nem mondhatom, hogy rend­szeresen, de minden napra készítek valamit. Ezt úgy értse, hogy egy-egy üres napot az ételek készítésére fordí­tok, majd a kiporciózott adagok a hű­tőben várnak a sorukra. Mivel a fele­ségem nagyobb részt Szekszárdon van, neki is rendre csomagolok. A mi­nap például fánkkal leptem meg.- Mi a jó fánk titka?- A jól kidolgozott tészta, a kelesz- tés és a zsiradék hőmérséklete, de az állomány javítása érdekében nem sza­bad kispórolni belőle a tojássárgákat. Ha több sárgáját használok, akkor másnapra sem szárad ki. Bár a több­ség tudja, azért elmondom, hogy a fánk első oldalát fedő alatt, a másikat fedő nélkül kell sütni.- Azt hiszem, szakmánkat illetően egy cipőben járunk.- A válaszom határozott igen, mert nyilván a „megszállottságra” utalt. Arra, hogy az ember hobbijá­nak érezze a munkáját, ami iránt alá­zattal van. S ezt az alázatot az ember a gyökereivel hozza magával. Nálam ez déd- és nagyszüleimtől, illetve szü­leimtől eredeztethető. Mindig az étel tiszteletére neveltek, s még az utolsó darabot, falatot is meg kellett becsül­ni. Ma sajnos ezt már nem látjuk, elég, ha csak a tévés főzős műsorok­ra utalok. S mondok még valamit: az ember a főzést csak akkor éhezheti igazán, ha már nem kerül a nyers­anyag fogságába, tehát bátran bele­adja a kreativitását is.- Milyen gyakorlat után ajánlja egy asszonynak, hogy alkalmazza saját főzési ötleteit?- Amikor megteremtette a konyhai biztonságérzetet. Persze, ezekkel a ja­vaslataimmal soha nem biztatok sen­kit nagy dolgokra, inkább apróságok­ra, így a háziasszony, sőt a szakács is nagyon hamar sikerélményhez juthat. Bevallom, hogy nemcsak ők tanulnak tőlem, hanem fordítva is igaz.- Mire gondol?- Az ínyencklub mellett több főző­klubom van: négy Szekszárdon és egy Pakson. Háziasszonyok és háziurak járnak hozzám. Sokat beszélgetünk, amiből számomra kiderül, hogy mit szeretnének megvalósítani. Ehhez hozzáteszem magamat, így havi egy­két alkalommal valamiféle új ételt al­kotunk, szép, kerek ízzel.- Mindig is szakácsnak készült? ■- Gyerekként szakácsnak vagy kertésznek készültem. Szakács let­tem, Várdombon pedig kedvemre kertészkedem... Sárpilisi születésű vagyok, ahol íratlan „törvény”, hogy a családban mindig a legidősebb asz- szony főz. Már kisgyerekként déd- nagyanyám, akit Nanának hívtunk, mellett álltam, lestem a mozdulatait, és rendíthetetlenül kérdezgettem, mit miért csinál. Ugyanígy volt ké­sőbb a nagyanyám mellett. Még álta­lános iskolásként is gyakran korán felkeltem, hogy elkészítsem a regge­* lit: akár bundás kenyeret, vagy tojás- rántottát, később palacsintát...- Elérkeztünk a pályaválasztás ide­jéhez.- Akkoriban az országban egyetlen vendéglátó technikum volt, a főváros­ban. Elsőre fölvettek. Szakoktatóm, a barátságos Zsemle Misi bácsi úgy tu­dott az ételekről mesélni, ami maga volt a csoda. Mivel - mint tudja - taní­tottam is, délidőben a rendetlenkedő- ket Misi bácsi stílusában étel-mesélés­mint enni” sei „büntettem”. A vendégszeretet és a szakma iránti tiszteletet pedig Híd­végi János bácsitól tanultam.- Hol kezdett dolgozni?- Tanulmányaim második éve után meghívtak Tihanyba nyári gya­korlatra. Nagy élmény volt, akkor lát­tam először a Balatont. Később a dé­li partra kerültem, ahol már szakács- kodtam, de nézze csak a munka- könyvemet!- Kézilegény?- Mert nem volt még meg a vég­zettségem... Az első munkahelyem a pécsi Nádor volt, amit nagyon szeret­tem. Ahogyan a Gundelt is, ahol gya­korlati vizsgát tettünk. Tételem sze­rint halászlét és túrós csuszát kellett készítenem. Az ott dolgozó időseb­bek segíteni akartak, s arra kapacitál­tak, hogy ne főzzek alaplevet, hiszen ott van a hűtőben, s ne gyúrjak tész­tát, a készet vegyem le a polcról. Meg­köszöntem, de úgy éreztem, ezt nem engedhetem meg magamnak. Érez­tem, hogy a vizsgabizottság árgus szemekkel figyeli, amint Nanától el­lesett mozdulatokkal sodrom a tész­tát. A jól sikerült vizsga okán Gács úr, a Gundel konyhafőnöke megkérdez­te, volna-e kedvem náluk dolgozni. Természetesen volt, és „ragus sza­kács” lettem.- Szekszárdra 1972-ben került vissza.- Igen, mégpedig a Gemencbe. Hat év múlva főállású oktató lettem a ven­déglátó iskolában, s közben elvégez­tem a vendéglátó főiskolát.- Több díjat is nyert.- Az elsőt, egy ezüstérmet még ifjú­sági kategóriában nyertem Klagen­furtban. A Venesz-díjat 2003-ban ér­demeltem ki, a legbüszkébb mégis Szekszárd város Közjóért kitüntetésé­re vagyok, amit 2000-ben kaptam meg.- Feleségét már említettük. Es a gyermekei?- Réka néprajz szakon végzett, majd átképzés után táncpedagógus lett. Büszke vagyok, mert remekül főz. Gábor fiunk kacifántos pályát járt be: főiskolára járt, majd elvégzett egy szakácstanfolyamot, jelenleg egy nagy cégnél rendszerszervező.- Ki következzen?- Mivel nagyon szeretem és támo­gatom a fiatalokat, javasolom, hogy a szakmabeli Horváth Péterrel beszél­gessenek. Ő nem várt a „sült galamb­ra”, hanem bátran belevágott egy vál­lalkozásba, ami jól működik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom