Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-12-13 / 44. szám
2 * szekszárdi VASÁRNAP HÉTRŐL HETRE 2009. december 13. Biztonságos Szekszárdért Új program indul: összefogás a közterületek rendjének javítására Minden város olyan lesz, amilyenné a lakói formálják - mondta Horváth István polgármester a Biztonságos Szekszárdért program kapcsán. Nem lehet megrendelni, hogy szépnek lássuk, biztonságosnak érezzük, de lehet tenni érte. 1.1. Arra a kérdésre, hogy gond van-e a megyeszékhelyen a biztonsággal Horváth István azt válaszolta, hogy az alapközbiztonság megfelelő. Vannak azonban a városnak olyan részei, ahol ez kevésbé érezhető. A jövő év elején induló program célja nem csupán a bűncselekmények megelőzése, hanem például az illegális szemétlerakás megakadályozása, és tettenérés esetén a gyors és szigorú büntetés. Szeretnék visszaszorítani a vandalizmus, a játszóterek, utcabútorok értelmetlen rongálását. Cél az is, hogy jobban figyeljük oda, ne csak a magunk, hanem egymás és a köz értékeire is. A Biztonságos Szekszárdért program is közösségformáló lehet, éppúgy, mint a legutóbbi sikertörténet, a Szépítsük együtt Szekszárdot. Az első megbeszélésen a város és a rendőrség mellett, részt vettek a polgárőrség képviselői, illetve valameny- nyi biztonsági cég. Már ez a találkozó is számos tanulsággal járt. Lehet, hogy célszerű a város területét a szerint is felosztani, hogy adott időben melyik Az illegális szemétlerakás megakadályozása is program része szervezet vagy cég képviselője merre jár. A közterület-felügyelők munkaideje is szervezhető még praktikusabban. A tapasztalatok megosztása érdekében kapcsolódik a program a már meglévő civil szerveződésekhez, mint például a Szőlő-Szem, vagy a tanyavédő egyesület. Csatlakozni akarnak a rendőrség nyaralókártya programjához, azt akár egész évre kiterjesztve. Adományok révén ebből akár bevétel is keletkezhet, ami ismét felhasználható a közbiztonság erősítésére - tette hozzá a polgármester. Arra is odafiMinél több a partner, annál eredményesebbek A bűnözés társadalmi jelenség, a rendőrség egymagában nem tudja jelentősen befolyásolni az alakulását. Minél több azonban a partnerük a megelőzésben, a munka annál eredményesebb - mondta dr. Varga Péter. Hozzátette, hogy a biztonságos Szekszárdért program elsősorban a közterületek rendjének a megszilárdítását szolgálja. Nemcsak bűncselekményekről van szó, hanem a tá- gabban értelmezett rendről. Például, a szemétlerakás megakadályozásáról, vagy arról, hogy fiatalok zajos csoportjai ne zavarják mások pihenését a lakótelepen. gyelnének, hogy lehetőleg senki se érezze, a szűkebb-tágabb közösség nem törődik az ő biztonságával, panaszaival nincs hova fordulnia. Legyen szó akár arról, hogy hol kell javítani a közvilágítást. Biztonsági szempontból ugyanis az sem elhanyagolható. Ugyancsak indokolt a polgárőrség megerősítése, annál inkább, mivel csak tucatnyian vannak, ennek is csak a fele vesz részt a járőrözésben. A személyes példamutatás okán a polgár- mester be is lépett tizenharmadiknak. A bűncselekmények száma az utóbbi években beállt 2500-3000 között. Minden évben van némi változás, de ezek nem módosítják jelentősen az összképet - válaszolta kérdésünkre dr. Varga Péter, Szekszárd rendőrkapitánya. A kérdésre, hogy mi befolyásolja az emberek úgynevezett szubjektív biztonságérzetét, elmondta, például az, hogy az illető volt- e már bűncselekmény sértettje, valamint, hogy mit tapasztal a közvetlen környezetében. A felmérések azt bizonyítják: fontos, hogy mennyi rendőrt látnak az utcán, illetve ha valaki jogot sért, akkor gyorsan utoléri-e a büntetés. A szekszárdiakat leginkább a tanyabetörések bosszantják. Erről a kapitány azt mondta, az utóbbi években nőtt ugyan a számuk, de az idén tavasszal elfogták egy több évre visz- szamenő, sokmilliós betöréssorozat két tettesét. Mióta ők hűvösön vannak, radikálisan csökkent az ilyen jellegű bűncselekmények száma. A bűnmegelőzésről folyt a tanácskozás Jön az InterRégió és a Gemenc IC A decemberi menetrendváltás jelentős változásokat eredményez Szekszárd életében. InterRégió néven új szolgáltatást indít a MÁV-START Zrt. - az országban először a Dunamenti térségben. December 13-tól két viszonylaton új, korszerű, klimatizált Inter- Régió-vonatot helyez forgalomba a vasúttársaság az érintett régióban. Az InterRégió vonatokkal és a Gemenc InterCity-vel a vállalat célja, hogy egy utasközpontú, könnyen átlátható és minden igényt kielégítő közlekedési módot biztosítson a térségben élők, vagy épp az odalátogatók számára. Az InterRégió és a Gemenc IC megismertetésére december 12-én, szombaton 10 órától Családi napot szerveznek a szekszárdi vasútállomáson. A rendezvényen játszóházba várják a legkisebbeket, akik a mozdonyvezetés alapjaival is megismerkedhetnek. A szerencsések családi utazást nyerhetnek Budapestre, az ezüstvasárnapi Gemenc InterCity-re. ■ A Rendőrségi Bűnmegelőzés megalakulásának 20. évfordulója alkalmából a Rendészeti Megelőzési Bizottság (REMET) Kiemelkedően Közhasznú Egyesület egész napos szakmai értekezletet szervezett a közelmúltban a szekszárdi Korona Szálló éttermében. Az összejövetel nem csupán az évfordulóról szók, sokkal inkább az aktuális rendészeti, biztonsági helyzet megvilágításáról, a lakosság biztonság-igényéről, szükségleteinek felméréséről, illetve ezek megvalósulásának lehetőségeiről A résztvevők között találhattuk a szekszárdi Szőlő-Szem Mozgatom, a Szekszárdi Polgárőrség, a Mentálhigiénés Műhely és a Polgári Védelem Szekszárdi Kirendeltségének képviselőit is. A tanácskozás célja vök, hogy egy országos civil bűnmegelőzési programtervvel keressék fel a döntéshozókat egy országgyűlési határozati javaslat benyújtásával és hármas (rendészeti, biztonsági közigazgatási) szakpolitikai egyeztetést kezdeményezzenek, mely egyúttal vadonatúj közösségi bűnmegelőzési modell létrejöttéhez, valamint a rendőrség modernizációjához is vezethet Az érvek felsorakoztatása között szerepek többek között, hogy az aktuális kormányzat tegye kötelezővé az önkormányzatoknak, hogy civil bűn- megelőzési műhelyeket szervezhessenek. A bűnmegelőzés kerüljön első helyre a törvényhozásban, a helyi szemléletet erősítsék az országos/régi- ós helyett, a települések szerveződéseinek helyzetbe hozása, vagyis helyileg vegyék figyelembe az önkormányzatot, mint végrehajtót. Ez utóbbiba beletartozna, hogy adott képviselőtestületben legyen felelőse, koordinátora a bűnmegelőzésnek, az adott önkormányzat minden döntésében érvényesítse a biztonság és környezettudatosságot, s vonja be a helyi médiát a bűnmegelőzés tevékenységébe. Fontosnak érzik egy „közterületi rend- fenntartó modell” kidolgozását, nem különben „önkormányzati biztonsági napok" szervezését. Az ankéton részt vevők úgy látják: a rendőrségnek szemléletváltásra van szüksége, hogy partnerként kezelje a későbbiekben a biztonság minden szereplőjét, nyitva a civilek felé. Aktív ügyfélkapcsolatban, és látható közterületi szolgálatban lenne még érdekelt a rendőrség, míg a civil szervezetek a kooperáció, koordináció, kommunikáció hármas egységére, valamint „KALÁKA” országos Civil Bűnmegelőzési Műhelyre fókuszálnának - negyedévenkénti működésseL A civilek „fogalmi kódex” létrehozására is igényt tartanak. A REMET elnöke, dr. Diószegi Gábor nyá. rendőralezredes lapunknak elmondta: ezen sarokpontok megvalósítása megfelelő módszer lenne a helyi közösségek biztonságának kialakítására. Hozzátette, hogy azért esett Szekszárdra a választásuk, mivel itt már léteznek olyan erős civil kezdeményezések, melyek kifejezetten a közösségi rendészet alapjai lehetnek. Gyimóthy Levente