Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-12-06 / 43. szám

2009. december 6. MOZAIK SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 13 Éttermet bővítené a Kék Madár Támogatói nyílt napra várnak mindenkit a Bartina utcába ■ A Kék Madár Alapítvány csapata 2007 májusában indította el a ma már sikeres társadalmi vállalkozását, az ízle­lő családbarát éttermet. Már a terve­zéskor kettős célt tűztek ki maguk elé, egyrészt magas minőségű, egészséges ételek biztosítását családbarát környe­zetben, másrészt a fogyatékkal élők tar­tós foglalkoztatását. Napi forgalmuk folyamatosan növekszik, egyre gyak­rabban fordul elő, hogy vendégeik nem találnak üres asztalt, illetve kapa­citásaik miatt nem tudnak nagyobb lét­számú rendezvényeket vállalni. Ezért - körültekintő tervezést követően - az étterem bővítése mellett döntöttek. A munkatársak felkészítését bizto­sító projektjük 2010. január 1-jén in­dul, és megkezdték az átalakításhoz szükséges források felkutatását is. A beruházás több mint 35 millió forin­tos költségéből pályázati és egyéb for­rásból 31 milliót tudtak eddig előte­remteni. Nagyon közel vannak ahhoz, hogy céljukat elérjék, ezért szeretnék bemutatni terveiket és annak megva­lósításához segítséget kérni. A Támogatói nyűt napon bemutat­ják az étterem bővítésének terveit, a résztvevők megismerkedhetnek mun­katársaikkal, valamint ünnepi büfé ebéddel kedveskednek a látogatóknak. Partnereiknek köszönhetően minden órában értékes ajándékokat sorsolnak ki. Minden érdeklődőre számítanak, akik természetesen arról is kapnak tá­jékoztatást, hogyan tudják a terveket támogatni. A Kék Madár Alapítvány eddigi sike­rei - 2008-ban a higiénikusan műkö­dő étteremnek járó Fehér Liliom Dí­jat, idén a kiemelkedő társadalmi vál­lalkozás díját nyerték el - a garanciák arra, hogy elképzeléseik reális, sok munkával és ödettel megvalósítható, jól kidolgozott tervek. Mindenkit szeretettel várnak de­cember 10-én 11 és 16 óra között az ízlelő családbarát étteremben, a Bartina utca 12/a szám alatt. - sas ­Szőlő-Szem évzáró A Szőlő-Szem Mozgalom tisztelettel meghívja minden érdeklődőt decem­ber 17-én a Vasútállomás Civil Közös­ségi Tér ben (Pollack M. u. 1.) sorra ke­rülő Évértékelő-évzáró Napjára. • 16.30: Érkezés, regisztráció 17.00: A Szőlő-Szem Mozgalom és a Szőlő-Szem Őrség ez évben elvégzett tevékenysége, és még az évben előt­tünk álló feladatok. A 2010. évi fel­adatterv és program ismertetése. Elő­adók: Kopasz Árpád ny. r. ddtbk, Bor­da Károly koordinátor 17.40: Szervezési kérdések tisztázása, feladatok (javaslatok, felajánlások, idő, személy, hely előzetes megbeszélése). 18.00: Kötetíen beszélgetés az idei melegített és melegítetlen állapotú borok kóstolása mellett. Kérjük, hogy részvételi szándékát, esetíeges felajánlását a 20/9 149 641 telefonszámra szíveskedjen jelezni december 11-én 12.00 óráig! Szekszárdi karácsonyváró DECEMBER 6., VASÁRNAP 17.00: Tücsök Zenés Színpad műsora (Garay tér) DECEMBER 7., HÉTFŐ 17.00: „A Mikulás sapkája" - a Garayjános Általános Is­kola és AMI dráma tagozatának előadása (Garay tér) 18.00: Léleképítő sorozat - Pörzse Sándor „CsiÜagös- iény" címmel tart előadást (művelődési ház, szín­házterem) DECEMBER 8., KEDD 17.00: Karácsonyi dalok, versek a Dienes Valéria Ál­talános Iskola tanulóinak előadásában (Garay tér) DECEMBER 9., SZERDA 10.00: Karácsonyi ablakdísz készítése szalmafonattal 'megyei múzeum) 17.00: Karácsonyi énekek a Gyermeklánc Óvoda óvó­nőivel (Garay tér) 19.00: Színház: Hárman a pádon komédia (Hegedűs nérlet II.) (művelődési ház, színházterem) DECEMBER 10., CSÜTÖRTÖK 17.00: „Menjünk együtt Beüehembe” - a Mérey utcai óvodások előadása (Garay tér) 17.00: Szülők Akadémiája előadássorozat - Czakó Gá- nor író: az AntikrisZtus és a család (Szí József Kato- ikus Iskolaközpont) 18.00: Benkó Karácsonyi Mise (Városi Sportcsarnok) 18.00: SzemFülEs(t) előadás és zenés tárlatvezetés a Lemekművek - Magángyűjtemények kiállításon Művészetek Háza) DECEMBER 11., PÉNTEK 10.00 ésl5.00: „Diótörő“ - a PTE IGYFK balett tago- atának műsora (művelődési ház, színházterem) 17.00: Karácsonyi dalok a Baka István Általános Isko- a énekkara előadásában (Garay tér) 19-30: 10. ünnepi hangverseny a Magyar Kórusok slapja alkalmából, házigazda a Gárdonyi Zoltán Refor- nátus Együttes (Garay Gimnázium díszterme) DECEMBER 12., SZOMBAT 17.00: A Magyar Nótakedvelők Baráti körének műso- a (Garay tér) DECEMBER 13., VASÁRNAP [7.00: A Tücsök Zenés Színpad műsora (Garay tér) DECEMBER 14., HÉTFŐ 6.00: Családi meseest (Gyermekkönyvtár) 2009. december 3-22. 17.00: "Advent" - a Garayjános Gimnázium diákjainak előadása (Garay tér) DECEMBER 15., KEDD 14.00: Karácsonyi recept-túra (megyei múzeum) 16.30: "Karácsonyi hangulat" - a Kolping Katolikus Szakképző Iskola előadásában (Garay tér) 17.00:" Sürgős levél" - bábműsor a Mérey utcai óvó­nők elődásában (Garay tér) DECEMBER 16., SZERDA 15.00: “Együtt egymásért” - az Illyés Gyula Megyei Könyvtár és a segítséggel élők szervezeteinek közös karácsonyi műsora (művelődési ház, táncterem) 17.00: „Fölesnek a dolgok” - a PAD Irodalmi Egyesü­let műsora (Garay tér) 17.15: .Áldott éj” - karácsonyváró éneklés a Szekszár­di Madrigálkórussal a kórház betegei és dolgozói ré­szére (Balassa János Kórház ebédlője) 18.00: A Liszt Társaság Karácsonyi Hangversenye (Liszt Ferenc Zeneiskola) DECEMBER 17., CSÜTÖRTÖK 17.00: Garayjános Általános Iskola és AMI karácso­nyi műsora (Babits Mihály Művelődési Ház, szín­házterem) 17.00: A Comenius Általános Iskola diákjainak télkö­szöntője (Garay tér) DECEMBER 18., PÉNTEK 17.00: Az Ifjú Szív Német Nemzetiségi Táncegyüttes bemutatója (Garay tér) 19.30 Karácsonyi koncert A Szekszárdi Kamarazene- kar jubileumi előadása (Művészetek Háza) DECEMBER 19., SZOMBAT 19.00: A Gagliarda kórus karácsonyi koncertje (PTE IGYFK aulája) DECEMBER 20., VASÁRNAP 9.00: „Karácsonyi kincsesház” - ünnepváró családi játszóház és bábszínház (Babits Mihály Művelődési Ház, üveg- és táncterem) 10.00: Gyermekek karácsonya - verses, zenés bizony­ság tétel, ajándékosztás (Református Templom) 19.00: A Liszt Ferenc Pedagógus Kórus karácsonyi koncertje (Belvárosi Római Katolikus Templom) DECEMBER 21., HÉTFŐ 11.15: A Garayjános Gimnázium karácsonyi műso­ra (Garay gimnázium díszterme) 16.00: Idősek karácsonya (Wosinsky Közösségi Ház) 17.00: „Pásztorjáték” - a Szent József Iskolaközpont karácsonyi műsora (Garay tér) 19.00 Az íberican Táncegyüttes karácsonyi műsora (művelődési ház, színházterem) DECEMBER 22., KEDD 17.00: A Szekszárdi Karácsonyváró záró műsora a Tücsök Zenés Színpad közreműködésével (Garay tér) 19 30: „Korok és karácsonyok” a Szekszárdi Madrigál­kórus koncertje Evangélikus templom Adománygyűjtés a Szekszárdi Karácsony- váró ideje alatt: a Nők Szekszárdért Közhasznú Egyesület és a Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Központ Nyugdíjas Tagozata forró teával és süte­ménnyel várja a támogatók adományait a rászoruló iskolások és az egyedül élő nyugdíjasok számára (vasárnap, hétfő, kedd, szerda 15.00-18.00) A Rotary Klub forralt borral várja az adományo­zókat (csütörtök, péntek, szombat 15.00-18.00) A rendezvénysorozat programgazdája: Babits Mi­hály Művelődési Ház és Művészetek Háza, info: 74/529-610. (A Garay téri rendezvények és a kiad­vány támogatója: Szekszárd Megyei jogú Város Önkormányzata, SZMJV Hivatásos Tűzoltósága, Szekszárd Borvidék Nonprofit Közhasznú Kft., Szilfa Söröző)

Next

/
Oldalképek
Tartalom