Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-12-06 / 43. szám

2 * SZEKSZÁRDI ¥MRKAP 2009. december 6. HÉTRŐL HETRE Tolna megye 1000 éve az otthonunk Szoboravató és ünnepi hangverseny zárta a millenniumi évet Az 1000 éves Tolna megyét kö­szöntő, ünneplő millenniumi év záró rendezvényét november utol­só napján Szekszárdon tartották. A megye egy jeles alkotással, Szekszárd városa pedig megye­zászlóval gyarapodott. Sz. Á. - Gy. L. A rendezvény első része, azaz a szo­boravatás a vármegyeháza udvarán várta a közönséget, a települési pol­gármestereket, intézményvezetőket, a társadalmi szerveződések képviselő­it. A bátaszéki Kismődi Ferenc Ének- együttes alkatomhoz illő műsora után dr. Puskás Imre lépett a mikrofonhoz.- Az ezer éve maradandó dolgot, Szent István király alkotását, a megyét ünnepeljük - kezdte a megyei köz­gyűlés elnöke. - Egészen pontosan az ezeréves Tolna megyét, amelynek te­rülete része volt az 1009. augusztus 23-án alapított pécsi püspökségnek. A Szent István-i mű, amelyet nem a kéz, hanem a szellem hozott létre, be­töltötte és betölti hivatását a magyar államiság fennállásának minden kor­szakában. A megye elsősorban köz- igazgatási kategória. Ma is van önkor­mányzata, hivatala, intézményei, ahol ezrek dolgoznak, és tízezreknek nyúj­tanak szolgáltatásokat. A megye köz- igazgatásának része a 109 települési önkormányzat is, ahol a közel 240 ezer polgár életét szervezik. Mégis, Tolna megye szívünknek leginkább kedves tájakat jelent, de elődeink alko­Dr. Haag Éva vette át a megye­zászlót dr. Puskás Imrétől tásai is azonosulási pontok az itt élők számára. Történelmi áttekintése után az el­nök a felavatandó alkotást méltatta. Mint mondta, Szatmári Juhos László szobra térben magában foglalja Tolna megye jellegzetes vidékeit, időben át­fogja az ezer esztendőt.- A szoborra tekintve ismerős a dimbes-dombos táj, és megpillantva a templomot értjük, hogy többről van itt szó, mint a minden településen fel­lelhető Isten házáról - hangsúlyozta az elnök. - Ez a templom a bennünket ezer esztendeje megtartó kultúránk, civilizációnk szimbóluma. Templom, amely köré szerveződik település, kö­zösség, amely a megmaradáshoz tám­pontot ad erkölcsben, és amely figyel­meztet bennünket múlandó és mara­Gyűrűkert: Szatmári Juhos László alkotása'a megyeházán dandó értékekre. Az előttünk lévő szo­bor címe Gyűrűkért. A gyűrűforma le­hetne csak egy eszköz a szobrász szá­mára, ami keretet ad alkotásának, ami­vel esztétikailag egységessé teheti. A gyűrű azonban nemcsak egy' alkalmas forma a mű keretbe foglalására, ha­nem lelki tartatom is. Gyűrűvel fejez­zük ki elkötelezettségünket, hűségün­ket, valahova tartozásunkat. Az alkotást dr. Puskás Imre dr. Pálos Miklós és Kapitány Zsolt aklnökökkel együtt leplezte le. Szentelést és áldást Szabó Vilmos Béla evangélikus esperes, Rácz József református esperes és Ra­vasz Csaba katolikus plébános tartott. Megyezászlót vehetett át Szekszárd városa A millenniumi év záróeseményén a pécsi Pannon Filharmonikusok Erkel, Bartók és Haydn műveit adta elő nagy sikerrel A Babits Mihály Művelődési Ház színháztermében dr. Haag Éva al­polgármester vette át a megyezászlót dr. Puskás Imrétől. A közgyűlési elnök ünnepi beszé­dében kiemelte: Szekszárd város pol­gármestere, Horváth István a FIDESZ országgyűlési képviselőjeként éppen az ellen a költségvetés ellen szavazva nem lehetett jelen a rendezvényen, amely - az MSZP és a kormánypártot támogató képviselők döntése által - újabb megszorításokat hoz jövőre a megye intézményei számára. Dr. Pus­kás Imre ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy a megye fennállásának ezre­dik évében minden tolnai település­nek átadhatta a millenniumi zászlót, amelyek erre igényt formáltak. „240 ezer ember ünnepe ez az év­forduló” - tette hozzá az elnök, majd rámutatott Szekszárd megyénk leg­fontosabb városa, s úgy kerek az ün­nep, ha a megyeszékhely is átveszi a millenniumi zászlót. A hangverseny után a Művészetek Házában állófogadásra került sor. Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2010. évi eredménye Árverési felhívás Szekszárd Megyei Jogú Város Pol­gármesteri Hivatala egyfordulós versenytárgyalás keretében érté­kesítésre meghirdeti az alábbi in­gatlanokat:- szekszárdi 5794/14 hrsz-ú, illet­ve 5794/15 hrsz-ú beépítetlen te­rület;- szekszárdi 1062 hrsz-ú udvar, gazdasági épület;- szekszárdi 900 hrsz-ú beépítet­len terület;- szekszárdi 5320/23 hrsz-ú be­építetlen terület Az értékesítési versenytárgyalás szabályait, az ingatlanok rövid be­mutatását tartalmazó dokumentá­ció december 9-től átvehető a Polgármesteri Hivatal 56-57. sz. irodáján, illetve letölthető a www.szekszard.hu oldalról. Info: Városüzemeltetési és -Fejlesztési Igazgatóság (tel: 74/504-159, és a varga.andras@szekszard.hu címen.) Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyű­lésének Szociális és Egészségügyi Bi­zottsága 116/2009. (XI. 17.) számú ha­tározatával elbírálta a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztön­díjpályázatra benyújtott pályázatokat, és az alábbi döntést hozta: A város 6 millió Ft-ot biztosított a pályázók támogatására. A Bizottság a hallgatókat szociális, vagyoni helyze­tük és jövedelmi viszonyaik alapján rangsorolta, és támogatásban részesí­tette mindazon hallgatókat, akik csa­ládjában az egy főre jutó jövedelem összege nem haladta meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 240%- át, azaz 68 400 forintot Az elutasított pályázatok esetében:- az egy főre jutó jövedelem megha­ladta a fenti jövedelemhatárt, vagy- a pályázat hiányosan lett benyújt­va, vagy- a pályázó nem felelt meg a kiírás­ban meghatározott feltételeknek, vagy- a pályázó nem a pályázati kiírás­ban meghatározott nyomtatványon nyújtotta be pályázatát, vagy- a környezettanulmány megállapí­totta, hogy a pályázat nem valós ada­tokat tartalmaz. Az intézmény a hallgató számára az önkormányzati ösztöndíjrésszel meg­egyező mértékű támogatást biztosít, miután a jogosultságot megállapította. Az önkormányzati ösztöndíjrész havi összegének kifizetése „A” típusú pályázó esetében legkorábban 2010. március hónaptól a hallgatói juttatá­sokkal azonos rendben történik. A Bursa Hungarica ösztöndíjat a felső- oktatási intézmény utalja közvetlenül a hallgató bankszámlájára. Pályázat típusa T ámogatottak Elutasítottak N yújtott száma száma támogatás havi mértéke A 141 fő 33 fő 4000 B 0 fő 6 fő 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom