Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-11-29 / 42. szám

> SZEKSZÁRDI ü vaMkíap ANNO 2009. november 29. Húsz éve hunyt el a Tanár Űr Thész Lászlóra, a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola néhai igazgatójára kollégái emlékeznek November 30-án, hétfőn lesz húsz éve, hogy Thész László zon­goraművész, a Liszt Ferenc Zene­iskola igazgatója nincs közöt­tünk. Összeállításunkban egykori kollégái, tanítványai emlékeznek a Tanár Úrra. SZABADI MIHÁLY: - Polgári szemléletű családból származott, mindenre kiter­jedő igényességgel indult az életbe. La­cival 1962 és 1976 között álltunk mun­kakapcsolatban. Zongorakísérő, majd zenekarvezető lett. Vezényelt, hangsze­relt, zenét szerzett. A hetvenes évek­ben eljutottunk Nizzába, Cannes-ba, Marseille-be, Drezdába, Lipcsébe. A ze­neiskola igazgatójaként is mindig szá­míthattam rá. Vezetése alatt a zeneisko­la - talán nem túlzás - fénykorát élte. ERŐSNÉ SZŐR MÁRTA: - Nagysze­rű pedagógus, kiváló elméleti tanár volt, jó hangulatú összhangzattan órá­ira szívesen emlékszem. Zongorata­nulmányaim utolsó éveit nála végez­hettem. Később a szekszárdi zeneis­kolába kerültem, ahol igazgatása alatt mindvégig az intézmény megbecsült tagjának éreztem magam. Kitűnő mű­vésztanár, kamarapartner volt. Pá­lyám meghatározó személyisége volt. FÖLDESI LAJOS: - Végtelenül kultu­rált, szerény, nyitott emberként is­mertem Thész Lászlót, aki mellettem és a Szekszárdi Kamarazenekar elin­dításának ügye mellett állt. Összhang volt közöttünk szakmailag is, mind­ketten alázattal közelítettünk a zene felé. Kellemes humorral, iróniával és öniróniával is rendelkezett. Kedves mondása volt például, amikor próbán kértem tőle valamilyen változtatást: „Lajoskám, mindent lehet, de így egy kicsit többe fog kerülni!” Persze, min­dig ingyen vett részt a zenekari mun­kában. Öt évig dolgozhattunk együtt. Nagyon szerettem, barátok voltunk. DOBAI TAMÁSNÉ: - Remek zongo­rista és zeneelmélet tanár volt. Aktív muzsikusként tőlünk is elvárta, hogy minél többször szerepeljünk, és együtt pezsdítsük fel a zenei életet. A nagy sikerű Augusz-házi esték tanári koncertsorozatot sok évig tartotta életben. Kitűnő humorérzékével mindig oldott hangulatot teremtett. KÖRNYEI MIKLÓS: - Az egykori Szovjetunióban vendégszerepeltünk, amikor megkérdeztem tőle, hogy ta- níthatnék-e gitárt a zeneiskolában. Igent mondott, így neki köszönhe­tem, hogy zenei pályára kerültem. La­ci készített fel a zeneművészeti főisko­lai felvételire, jó emlékeket őrzök szol­fézs és zeneelmélet óráiról, máig hasz­nosítom a tőle tanultakat. Úriember volt, tisztelettel gondotok vissza rá. SZILY LAJOS: 0 Thész László barát­ságos, közvetlen, őszinte kolléga volt, akihez bármikor fordulhattam segít­ségért. Országosan elismert szakem­ber volt, megtisztelő, hogy 1983-tól igazgatóhelyettesként közvetlen munkatársa lehettem. Példás felké­szültséggel végezte feladatait. Szek- szárd zenei életének meghatározó egyénisége volt, tisztekem, szerettem. Életművével örökké közöttünk éL BÉRESNÉ KOLLÁR ÉVA: - Barátsá­gunk akkor kezdődött, amikor korre­petitorként kísérte az ének tanszak növendékeit - köztük engem is. Vele ékük át a hangversenyek, fesztiválok izgalmait. Akkoriban tanárok, diákok rendszeresen együtt jártak koncer­tekre. A barátságos légkör miatt a ze­neiskola vök a második otthonunk. Igazgatóként többször kérdezte: „Te, Évi! Hogyan tudnálak áthívni zenei munkatársnak?” Mire komolyan fon­tolóra vehettem volna ajánlatát, nem volt kinek válaszolni... Személyisége, barátsága nagyon hiányzik. PECZE ISTVÁN: - Klasszikus mű­veltségű, nyitott szellemiségű művész vök. Támogatta és elősegítette az új irányzat, a jazz műfajának fejlődését az iskolában, és figyelemmel kísérte a Szekszárd Big Band-et. Egyik délután ragyogó zongoraszót hallottam a nagyteremből Elképzelni sem tud­tam, hogy ilyen színvonalon vajon kik játszhatnak. Benyitottam és láttam, hogy Thész László és Lányi Péter ül a zongoránál A baráti emlékeken kívül ez az egyik legmeghatározóbb zenei élményem Laciról THÉSZ LÁSZLÓ 1945. január 13-án született Pécsett. Iskolái: Babits Mihály Ákalános Iskola, Garay János Gimnázium, Pécsi Zeneművészeti Szakkö­zépiskola, Zeneművészeti Főiskola, zongora szak. Tanárai voltak: dr. Örffy Lajosné, Sántha Jenőné, Husek Rezső, Bánrévy Antal (zongora), Kincses József (zeneszerzés), Párkai István (karvezetés), Bárdos Lajos (zeneelmé­let). A Szekszárdi Pedagógus Kórus és a Mözsi Asszonykórus zongorakísé­rője és karnagya. Zeneelméletet tanított Budapesten a fúvóskarnagy kép­zésben. A Liszt Ferenc Zeneiskolában 1967-től dolgozott, 1982-től haláláig igazgatóként. Az Zenetanárok I. Országos Zongoraversenyén első dijat nyert 1967-ben. Rendszeres fellépője volt a megye és a város koncertjei­nek, kitartó munkája révén pezsdült fel Szekszárd kulturális élete. Gombor Márta zongoratanárnővel 1972 kötött házasságot. Gábor fia informatikus-mérnök, Ildikó lánya a Kodály-módszer alkalmazásával tanít Amerikában. Thész Lászlóné férje halála után egy alapítvány létrehozásá­val állított emléket a Tanár Úr munkásságának. ERŐSNÉ MÁTÉ ÉVA: - Bonyhádon voltam zeneiskolás, s egyszer a Tanár Úr, mint szakfelügyelő meghallgatta, hogy játszom. Amikor tanárként je­lentkeztem a zeneiskolába, emléke­zett, hogy tíz évvel azelőtt Pleyel: D- dúr szonatináját játszottam. Fantaszti­kus memóriával rendelkezett. Gyak­ran látogatta óráimat, és nagy szaktu­dásával segített. Úriember volt, mű­velt, intelligens. Sajnálom, hogy uno­kái születését nem érhette meg. MATÓKNÉ KAPÁSI JÚLIA: - A hatva­nas évek végén kerültem a Szekszárdi Néptánc Együttesbe, ahol a Tanár Úr meghallgatott bennünket. Igényes­séggel tájékozódott, hogyan éneke­lünk, hiszen később ránk épített. Ra­jongásig szerettük: alapos, figyelmes volt a próbákon, de magánemberként is törődött velünk, számíthattunk tü­relmére. Ma ez igen ritka érték. Tu­dott követelni, de szavaival, tetteivel adott is. Jelen volt” a próbákon, az éle­tünkben. Szarkasztikus humorával építő- kritikáival egy célja volt: előre vinni a produkciót. Jó barát, nagy pe­dagógus volt, igazi „építő” ember. MÁNDI ERZSÉBET: - Laci bácsi első tanítványai közé tartoztam. Óvodás­nak nézett, olyan kicsi voltam. Moso­lyogva mondta: „Mutasd a művészke­zeidet!” Nem lettem művész, de az együtt töltött évek alatt rendkívüli tü­relmének és szakmai tudásának kö­szönhetően számos hangversenyen, fesztiválon felléphettem. Kiegyensú­lyozott, harmonikus személyiség volt, gyermekként szorosan kötődtem hoz­zá Miatta szerettem zongorázni, őérte akartam órára járni. Példát mutatott rendezett életvitelével pozitív gondol­kodásával sugárzó intelligenciájával LÁNYI PÉTER: - Lacival együtt nőt­tünk fel gyerekkorunk óta barátok­ként jártunk a zeneiskolába. Sokszor játszottunk négykezes, kétzongorás darabokat. Szavak nélkül is értettük egymás zenei gondolatait, „örömze­nélések” voltak ezek. Laci szakmai fel- készültsége imponáló volt, messze magasabb a megszokottnál. Sokunkat lenyűgözött, ahogy lapról olvasott, transzponált. Többször hirtelen kel­lett „beugrani” egy koncerten, s ő gond nélkül teljesítette a feladatot. Az egész megyében ismerték, személye garancia volt a sikerre. Halálával zenei tekintetben is óriási űrt hagyott maga után. Családilag is összejártunk, le­gendás volt a főzőtudománya. Igazga­tása alatt ebből a kollégák is részesül­hettek: szívesen vállalta a főszakács szerepét a tanévzárók után. Kitűnő ember, jó barát volt. Összeállította: Lakatos Orsolya (Thész Lászlóra még több kollégája, tanítványa emlékezik a www.garay- suli.hu oldalon olvasható írásban.) Thész László egy zongoraórán, a hetvenes évek közepén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom