Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-11-15 / 40. szám
2009. november 15. Harminc év okán összejöttek a régiek A Sipos Márton emlékversenyen is villogott a szekszárdi mellúszó tehetség SZEKSZÁRDI KNAP------------------------------------SPORT A szekszárdi úszósport nagyjából egyidős a Sipos Márton emlékversennyel. Az uszoda 1979 tavaszi megépülése új távlatokat nyitott. Aki versenyzőként, vezetőként vagy edzőként ott volt az induláskor, nos azokat a Vízmű SE most meginvitálta egy találkozóra. Bálint György Jöttek a nyolcvanas évek elejének, közepének meghatározó szekszárdi úszói, és a rendszerváltozás utáni évek karizmatikus alakjai, de ott voltak a csapatban, illetve a váltósikerekben osztozó tagok is. „Hogy is volt?” - emlékeztek vissza életük úszással teli idejére. Az első fecskék Azok az edzők, sportvezetők is gyakran megemlítődtek a sztorizás közepette, akik már nem lehetnek közöttünk. Pékiául a hőskorszakban a versenyt megálmodó sportfelügyelő, Kardos György, aki mennyire büszke volt rá, hogy Szekszárdnak dunántúli viszonylatban jelentős úszóversenye van. Szauter Laci bácsi, az egykori tolnai vízilabdázó, aki azokat az úszókat kutatta, akiknek a gömbérzéke is megvolt, merthogy egy új sportágról is szólt a fáma akkoriban. Aztán persze Monostori Pali is szóba került, akiről már versenyszámot neveztek el, s aki akkor volt vezetőedző, amikor a legjobban kellett egy sportági elkötelezett, amikor az új generációnak sok minden elvonta a figyelmét a sportágtól, amikor a kemény munkát már nem nagyon vállalták a gyerekek. Ő megküzdött azokért, akikért lehetett, az átlagból kitűnőkkel pedig a legelhi- vatottabban foglalkozott. Más városokhoz képest kevesebb vízfelülettel, rosszabb körülmények között is kiemelkedő eredményeket akart és tudott fölmutatni. Széchy is föltűnt Jöttek, s már meglett emberként pacsiztak egymással a régiek. Végh Márta például, a szakosztály első országos bajnoki érmese, vagy Daradics Péter, aki az első szekszárdi úszóként teljesítette az ifjúsági bronzjelvényes szintet. Sorjáztak az ismerős arcok: Varga Rita, Tass Szilvia, Sebő Dóra, Radva Dóra, Szilágyi Edit, Csécsi Renáta, Csapiáros Kata, aztán a triatbnhoz átvetődött, nemzetközi sikereket is fölmutató Varga Zsuzsa és Straubinger Gyöngyi is föltűnt, s időben máris átíéptünk az 1987-ig tartó dózsás korszakon. No, az urak is vágytak a találkozásra, merthogy a Fehérvári Róbert, Mecseki Sándor, Márcz Gábor, Haiszer Kálmán 4x 100-as gyorsváltó a nosztalgia okán tette tiszteletét. Aki számított, itt volt, és minden fontos történést megtudhatott az elmúlt harminc évből, mert az elnök, Gál Zoltán minden fontosat összegyűjtött. Az is kiderült, hogy háromnégy évente adott a szakosztály egy- egy országos bajnokot kinevelte Ezer Andrea mellúszót, Gál Attila és Gyurkó László gyorsúszó bajnokokat. Mindez persze az új vezetőedző, Paszler József hozzáállását, szemléletét is dicséri. Az, hogy a gyorsúszásban mindig föltűntek átlagon felüli tehetségek, és korszakonként remek váltókat lehetett összerakni, nos ezzel kapcsolatosan a sportágat Szekszár- don tulajdonképpen megszervező első edző, Csutorás József a már szintén eltávozott úszópápával, Széchy Tamással kapcsolatos történetét osztotta meg velünk.- A nyolcvanas évek elején jártunk. Az „Öreg” egyik szombat délelőtt váratlanul megjelent a szekszárdi uszodában, de pechére gyerekeket nem talált, csak engem. Azt mondta, hogy a „népek genetikai keveredése” okán itt, a déli határ közelében „test-felépí- tésileg” több lehet a gyorsúszásra termett gyerek, mint másutt, s ezt neki feltétlenül meg kell néznie. Nos, 1985- ig, amíg én itt voltam, nem jött újra, de hogy milyen összetett szempont- rendszer szerint válogatott, abban lehet valami máig érvényes. Egyéni csúcsbeállítás Persze mostanság a Vízmű SE utánpótlás kirakatában nem egy gyorsúszó - bár sokan végeztek dobogón most is közülük -, hanem egy mellúszó, a Csirzó Ádám SPORTMIX ASZTALITENISZ. A Mladost Zagreb 62-es legyőzésével a Szekszárd AC stabilizálta 3. helyét a Közép-európai Szuper Ligában. A párosgyőzelem mellett a kínai Liu Siyu mindhárom meccsét megnyerte, s az újra magára találó Wit- tinger is két győzelemmel járult hozzá a sikerhez. A SZAC minden bizonnyal a 7-12. helyek egyikért játszik a nemzetközi csapatbajnokság tavaszi folytatásában. KÉZILABDA. A zsúfolásig megtelt a városi sportcsarnok szerdán este az UKSE-Szekszárd-FTC női Magyar Kupa nyolcaddöntőre. A várakozásnak megfelelően az NB I-es fővárosiak nem adtak esélyt az NB I/B másodikjának, és 39-26-ra nyertek. Az UKSE csapatát dicséri, hogy maximális erőbedobással, óriásit küzdve, élvezhető meccset produkált. A hazaiak legjobbja, Fauszt Éva megint kitett magáért: 15-ször vette be a ferencvárosiak kapuját. A Fradinak dobott 26 gól mindenképpen biztató a jövőre nézve. LABDARÚGÁS. Bravúrgyőzelmet aratott az NB III Dráva-csoportja korábbi sokszoros bajnoka, a Szentlőrinc otthonában az UFC Szekszárd (0-1). A győztes gólt a rendes játékidő utolsó előtti percében Fröhlich szerezte. Két nyolcadik osztályos Csirzó Ádám áll, aki már tavaly is bontogatta szárnyait, s aki remélhetőleg a névadó Sipos Márton számában, 100 m mellen viszi majd a legtöbbre. Magas, erős és kellően gyors is, vagyis igazi mellúszó alkat, pedig még csak 14. Lesz hova pakolni az izmokat, ráadásul megszállott. Olyannyira, hogy a hajnali kelés, az ilyenkor szokásos minimum 4 km nem gond neki, a jegyei pedig a jó tanulók közé sorolják. Csirzó Ádám korosztálya legjobbja, a jubileumi hazai versenyen pláne toronymagas esélyes, de nem csak nyerni akar.- Meg akarom úszni az egyéni leg- jobbamat, a l:09:23-at, aztán még az idén, a rövidpályás ob-n ez alá menni - mondja a nyilatkozatában is roppant összeszedett fiatalember, aki a mezőnynek esélyt sem adva, legalább két testhossz előnnyel elsőként csap célba. A stopperrel való versengésben is győztes: egyéni legjobbjával győz. Büszke rá az egész uszoda, különösen a szülők, a Garay gimiben testnevelő édesapa, Csirzó Zoltán, de a napjainak jelentős részét a fiú élsportolóvá válásának jegyében átprogramozó Éva asszony is. Arra a kérdésünkre: mi lesz, ha megjelennek a pesti edzők „követei” a fiúért, határozott a válasz: „Azt akarjuk, hogy 18 éves koráig itt, Szekszárdon maradjon, s ha odáig minden remekül alakul az úszással, akkor sem Amerikában, inkább egy hazai rangos felsőoktatási intézményben.” Ádám a mellúszás mellett a pillangót is komolyan veszi, ebben a roppant nehéz számban is vannak céljai és eredményei! A rövid pályás bajnokságon, és itt a Sipos Mártonon is begyűjtötte az újabb győzelmét. Láthatta újra testközelből az egyik legjobb hazai férfi mellúszót, a négyszeres Ebbronzérmes pécsi Bodor Richárdot, aki szülte törzsgárdistaként indul a szekszárdi versenyen. „Ricsi” elmondta: százon támadást indít a 200-as világbajnok Gyúrta Dani ellen. A „kis” Csirzó pedig talán arról álmodik, hogy rövid időn belül megdönti Gyúrta 50 m-en még serdülőként elért országos rekordját... fordulóval az őszi zárás előtt 17 ponttal és 13-10-es gólkülönbséggel az UFC a 6. helyen áll, öt ponttal lemaradva a második Dombóvártól ATLÉTIKA. AII. Baron von Twickel mezei futóverseny harmadik, Dombóvár térségében rendezett fordulójában az AC Szekszárd atétái közül Halmai Balázs második lett a serdülő fiúk 1500 m- es távján, Csillag Balázs pedig győzött a felnőttek 3600 méteres futamában.