Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-11-08 / 39. szám

2009. november 8. KULTÚRA , SZEKSZÁRDI tasAniap y Egy állam születése: Izrael 60 éve Emberi, drámai és megdöbbentő képek: fotókiállítás a Művészetek Házában A kiállítás november 24-ig látogatható Az éltető elem, a víz is hiányzott Je­ruzsálemből 1948-ban, Izrael állam megszületésekor - ahogy David Rubinger fotója mutatja. Kovács Etelka A Bécsi Zsidó Múzeum - november 24- ig a Művészetek Házában látható - ván­dorkiállításának elkészültekor a 60 éves Izrael történetét 60 képben mutatja be a bécsi születésű fotóriporter, aki 1938- ban Palesztinába menekült, és 85 éve­sen még ma is a Time Magazinnak dol­gozik. Saját maga válogatta a kiállítás anyagát több tízezer felvételébőL Min­den évet egy-egy képpel jellemez. Min­dig nála van a fényképezőgépe: „min­dent látok, és megörökítek” - idézte Rubingert megnyitó beszédében Ma. Eva Wosobe, a múzeum munkatársa. Izrael történetét kevesebb doku- mentarista jelenet, inkább arcok és emberi pillanatok, szívszorító képek mutatják be, miközben Rubinger egyetlen fontos eseményről sem ma­radt le. 1949-ben a kilátástalannak tű­nő jövőbe néz egy kislány a kietlen magaslatról Aztán épülnek a városok, élhetőbbé válik a táj. 1953-ban már nyoma sincs az 1950-ben látott deko­ratív, de üres kirakatnak, a szépségver­seny egy résztvevője mosolyog a fo­tón. 1963-ban fiatalok dolgoznak a Megbékélési programban, '64-ben elő­ször látogat Izraelbe pápa, VI Pál Egy évvel később Marc Chagall a Knesszet új épületének padlómozaikját tervezi erősen összpontosítva. Aztán fellán­golnak a harcok, a hatnapos háború, de 1968-ban már gyerekjáték lett a har­ci fegyverbőL A bajtársiasság, önzetlen segítség képei következnek. 1970-ben a Fekete Szeptember egy jordán me­nekültjének kínál vizet Zeevi vezérőr­nagy a saját kulacsából. 1973-ban a Jom Kipuri háború sebesült katonája néz ránk mosolyogva, miközben gon­doskodik sérült társáról Az emeleten látható színes fotók egy békésebb, derűsebb, modernizá­lódó világot tükröznek 1978-2007-ig. Bár itt látható egy művészi felvétel az Oszlói Megállapodás ellen gyújtott tűzről 1993-ból, és egy megdöbbentő kép 2003-ból arról ahogy egy palesz­tin öngyilkos merénylőt elsősegély­ben részesítenek. 2001-ben, amikor Ariel Sharont miniszterelnökké vá­lasztották, mindenki boldogan ünne­pelt körülötte, ő viszont érezte az ez­zel rá nehezedő a teher súlyát. Ugyanakkor a politikai vezetők ba­rátként beengedték Rubingert a hét­köznapjaikba is. Megjelennek a meg­békélés képei: 1999-ben a dalai láma látogatott Izraelbe, 2000-ből egy ben­sőséges felvételen láthatjuk II. János Pált, amint a Siratófalnál imádkozik. Az ortodox zsidókkal szembeni ellen­tét enyhülését jelzi már 1986-ban az, hogy egy nő, Shoshana Miller rabbivá válhatott, majd 2007-ben egy haszid beszélget egy nem hagyományosan öltözött hölggyel A világ első zsidó múzeumának, az 1896-ban alapított Bécsi Zsidó Múze­umnak a XX. század egyik legjelentő­sebb sajtófotósa, az 1977-ben Izrael- díjjal kitüntetett David Rubinger munkáiból készített Izrael: 60 év- 60 kép című a vándorkiállítása Bécs, Lendva és több magyarországi város után a 11 éve alakult Szekszárdi Ma­gyar-Izraeli Baráti Társaság szervezé­sében érkezett városunkba. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tanulj, javíts, nyerj! Szekszárd Megyei Jogú Város Köz­gyűlésének Művelődési és Oktatási Bizottsága pályázatot hirdet a városi fenntartású iskolákban tanuló, tanul­mányi eredményében kiemelkedő mértékű javítást elérő osztályközös­ség teljesítményének elismerésére. A pályázat tartalma: a 2008/2009. tanév év végi osztályátlagát a 2009/2010. tanév félévének végéig legnagyobb mértékben megjavító osztály elnyeri a „Szekszárd Leg­szorgalmasabb Osztálya” címet, és pénzjutalomban részesül, melyet osztálykirándulásra fordíthatnak. A pályázat célja: a diákok tanul­mányi eredményének javítása, vala­mint jutalmazása. A pályázók köre: a pályázaton ál­talános iskola felső tagozatos vagy' középiskolás osztályok indulhat­nak. A pályázat menete: pályázni lehet a 2008/2009. tanév végi, valamint a 2009/2010. tanév félévi tanulmányi osztályátlag megadásával Az ered­ményeket az osztályfőnök, valamint az intézmény vezetője aláírásával igazolja. A támogatás mértéke: a pályáza­ton elnyerhető támogatás mértéke 100 000 Ft. A támogatás formája: a támoga­tás formája egyszeri jutatom. A pályázat beadási határideje: 2010. január 31. A pályázatok elbírálásának határ­ideje: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Művelődési és Ok­tatási Bizottsága 2010. február 28-ig dönt a pályázatokról Eredményhirdetés: a jutalmat a Bizottság ünnepélyes keretek kö­zött 2010. március 20-ig adja át a nyertes osztálynak. A pályázatok benyújtásának he­lye és bővebb információ: Szek­szárd Megyei Jogú Város Polgár- mesteri Hivatala Közoktatási, Műve­lődési és Sport Osztály, Kocsis- Kisantal Orsolya oktatási és pályá­zati referens Cím: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. Tel: 74/504-122. E-mail: kocsis-kisantal@szekszard.hu Szekszárd Megyei Jógii Város Közgyűlésének Művelődési és Oktatási Bizottsága jjgygTt ■■Hl Korszerű szennyvíz-iszap komposztálót is létesítenek Közel félmilliárd forintos beruházással éves, többszörösen leamortizálódott befejeződik a megyeszékhely Csepel-Hamelmann típusú csatornázása. A program megvalósítása csatornamosója van. A szakmai pályázati támogatással válik lehetővé, A program várható beruházási költsége nettó 485 315 000 forint. Az előkészítési munkák összesen 28 millió forintba kerülnek. A szennyvízcsatorna-hálózat bővítésére elkészültek az engedélyezési tervek, jelenleg készülnek a kiviteli tervek. Ebben mintegy 8 kilométer új vezeték megépítése szerepel, ami azt jelenti, hogy 540 ingatlant lehet rákötni a szennyvízhálózatra. A már kiépített szennyvízcsatorna hossza 153 kilomét«#. A csatornás mellett korszerű szennyvíz- iszap komposztálót is kialakítanak a cég szennyvíztelepén. A projekt keretében korszerű, nagy­teljesítményű csatornamosó autót is beszereznek, A Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft.-nek jelenleg egy 26---------............................ pá lyázati anyagot az önkormányzati cég szakemberei készítették el. Szekszárd sérülékeny vízbázisát a fokozottan érzékeny kategóriába sorolták, ezért a környezetvédelmi szempontok is indokolják a csatornázás mielőbbi befejezését. A Vizmű szeretné előrehozni a beruházás megkezdését. Ha mód lesz rá, úgy a jövő év első negyedévében szeretnék lebonyolítani a közbeszerzési eljárásokat, akkor még tavasszal meg is kezdődhetne a kivitelezés. Az eredeti program szerint csak ősszel kezdődnének a munkák, A szennyviztisztító telep kapacitása fejlesztés nélkül tudja fogadni a bekapcsolandó ingatlanokról származó szennyvízmennyiséget. ... 7 » Domb, Harmat, Harang. Hollós l ásztó Lugas. Muskátli. Rözse Szekér. Szérű. Szótő. Szólóhegy, Rözse, Venyige. Völgy és Zengő utcákban. 2 A Sárköz utcai körzetben: Csobotyó, Hébér. Kacor, Kalász, Kerámia, Levendula. Sárköz utca és Istiténgödre 3. A felsővárosi körzetben a Babits. Bartma utca. a Bálint. Séd és Bocskai köz, valamint a Borzsák a Kerékhegy és a Kisbodö utcában. 4. A belvárosi körzetben a Tavasz és a Tormai utcában. 5. Egyéb területeken, a Béke telep, a Dűlő. a Görbe és a Pince utcában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom