Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-11-01 / 38. szám

2009. november 1. „>■ SZEKSZÁRDI yasArnap anno ÓDON DERŰ 241. Gyász és humor ítéletidő (Pap az akasztani vitt elítélthez: - Neked, fiam, jó, te itt maradsz. De nekem még vissza is köll mennem ebben a cudar időben.) Jeney Jenő rajza A lig akad mai tudatunkban két do­log, ami távolabb esnék egymás­tól „Napszámosnak lenni a földön jobb, mint valamennyi árnyékon uralkodni” - mondja Odüsszeusz az alvilágban, Ho­mérosz eposzában, s a ma embere is ha­sonlóképpen vélekedik. De ez nem volt így mindig és mindenütt. Ozirisz, a meghaló-feltámadó egyip­tomi isten az emberek jótevője. A gö­rögöknél az Ókori lexikon szerint csak a szegényebbeket temették ko­porsóba, a gazdagabbakat elhamvasz­tották, s a máglyát borral oltották eL A sírba lámpát, tükröt, ékszereket, illat­szereket, edényeket sőt élelmiszere­ket is tettek. A sírfeliraton a halott ne­ve és hazája mellett nevezetes tettei, az élőknek szóló intés olvasható - gyakran verses formában. Ebből fejlő­dött ki az epigramma sokszor humo­ros tartalma is. „Kész epebaj minden nő, két jó percet okoz csak: / egyet a nászlepedőn, egyet a gyásztemetőn” - hangzik az egyik Babits fordításá­ban... Boldogult Németh István evangéli­kus lelkész szelíd mosollyal fi­gyelmeztetett: fordítva is megesett hasonló, ahogy arra tanú Petőfi kis ver-se, Az özvegy..., amelyet Pista bá­tyánk ugyan egészében nem idézett, de mi megtehetjük: „Az özvegy gyász­ba öltözék; / Kedves férjét eltemeték. / Ő gyászruhát ölt a meghalt után! - / Jó asszony, ez egyet föl se vedd, / Vagy végy föl többet... hisz ez egy ruhán / Keresztülcsillog titkos örömed.” Maga a temetés sem mindig a mai­hoz volt hasonló. Libitina, ősrégi itáli­ai istennő eredetileg „a kertek, szőlők és a szüret istene”, „azonban az írók révén lett a halálé és hatottaké”. Más­részt a hatottas menetben „legelöl a zenészek, utánok énekelve a sirató asszonyok, és a mimusok, kik épp úgy, mint a győzelmi menetnél ma­guknak mindenféle tréfát megenged­hettek.” Etruriában a gladiátorok küz­delme kapcsolódott a hatottak tisztele­téhez: a hatott sírján folyt le, Tertullianus szerint az emberáktoza- tot helyettesítette. Szekszárdon az egyik ma is élő jeles borászcsalád őse a XIX. században előírta: senki ne sírjon, hanem ked­venc nótáit énekeljék, s hogy ez köny- nyebben menjen, még azt is megjelöl­te végakaratában, melyik cigányzene- kar játsszon. Volt idő azonban, mikor más is mosolyt fakasztott. A temető kapujának humora címmel a Tolnavármegye 1900. július 22-én megírta: „Egy legutóbb végbement te­metés alkalmából figyelmünket egy kétszínű kapu hívta fel. A farácsos ka­pu egyik felét ezelőtt mintegy két év­vel feketére befestették, a másik felét pedig be nem festették, és így a csön­des, nyugalmas, lombos fákkal öve­zett régi ev. ref. temető bejárata - két­színű, melyre jó volna rápazarolni egy kis festéket, hogy egyszínű legyen.” Azt gondolhatnánk, a világ apró dol­gaitól elemelkedett fitozófusok-tól bi­zonyosan idegen volt a temetői humor. Korántsem, s erre legszebb példa ép­pen a Babits Mihály fordította Kant­mű, Az örök béke nyitó képié. „Az örök békéhez: ez a szatirikus fölírás egy hol­landus fogadónak a cégtábláján olvas­ható, - amelyre egy temetőt festettek. Kinek szól ez a szatíra? Az emberiség­nek általában? Vagy különösen az ál­lamfőknek, akik a háborúval nem tud­nak betelni? Vagy épp talán a filozófu­soknak, akik álmodják ezt az édes ál­mot'1 Ne feszegessük ezt” Talán mi se... Lanius Excubitor Ódon időben NOVEMBER 2-ÁN 130 éve, 1879- ben Séner Ferenc méltatta Fraknói Vilmos A szegzárdi apát­ság története című, ekkor kiadott munkát. NOVEMBER 3-ÁN 120 éve, 1889- ben a Tolnamegyei Közlöny kó­bor cigá-nyok ellen tervezett rendszabályában megtiltotta volna a ló és kocsi tartá-sát. NOVEMBER 4-ÉN 80 éve, 1929- ben 1274 írás közül Belházy Ernő gimnázi-um tanárunk Az adó című novellája nyerte a Nemzeti Újság országos pá-lyázatát. NOVEMBER 5-ÉN 110 éve, 1899- ben Etl József mérnök, a Csörge­tő bérlője fölajánlotta: bevezeti a helységbe a villanyt. NOVEMBER 6-ÁN 105 éve, 1904- ben Dianovich Roko világhírű dal­mát gya-bgló járt itt. NOVEMBER 7-ÉN 100 éve, 1909- ben a keselyűsi holtágat 100 gő­zös és 400 hajó téli menedékéül ajánlották. NOVEMBER 8-ÁN 195 éve 1814-ben szülöttünk, Déry István fordításában volt Körner Hedvig, a bandita mátka, avagy a háladatosság példája című drámájának honi ősbemutatója. 160 éve, 1849-ben Bezerédj István képvi-selönk önként jelentkezett a császári hatósá­goknál. Szentek legyetek, mert én, az Úr, szent vagyok! (Lev 20,26) Mindenszentek ünnepe, mindenkinek hívőnek, hi­tetlennek egyaránt a temetőt jutatja eszébe. Igen ilyenkor odamegyünk, sírt díszíteni gyertyát égetni, emlékezni és imádkozni. A sír díszítés, a gyertya­égetés és az emlékezés a hitetlen embereknél is meg van, náluk de náluk pont a lényeg hiányzik az imádság. Mi keresztények és hivő emberek Mindenszentek­kor és Halottak napján nem olyanokra emlékezünk, akik voltak. Mi hisszük, hogy olyanokra gondolunk, akik vannak. Ma Mindenszentek napján azokra gondolunk, akik a mennyben vannak Istennél, tehát szentek. Vagy, mert tökéletessé váltak haláluk percéig, vagy, mert a tisztítótűzben már tökéletessé alakultak. Tehát nem értük, hanem hozzájuk, közbenjárásukért kell imádkozni. Ma azokra a névtelen szentekre emlékezünk, akik szent életet élnek, akik példaként állhatnának minden­ki előtt, de nem ismert az ő életük, az ő áldozatuk. ÖRÖMHÍR Ezekre, a névtelen szentekre emlékezünk ma, akiket a szürke hétköznapok tettek szentté, akik a maguk helyén és állapotában váltak alkalmassá az üdvösség­re azáltal, hogy tették Isten akaratát, tették a dolgukat. Szentek legyetek, mert én az Úr szent vagyok! Mit jelentenek ezek a szavak? Azt, hogy érjünk meg a mennyországra. Az életszentség nem egyesek ki­váltsága, hanem mindenkit erre hiv. az Isten, sőt mindenkinek ezt parancsolja. Hogy a gyakorlatban mit jelent szentté lenni, talán úgy lehetne megfogalmazni: légy olyan, amilyennek kívánod az embereket. Tehát légy jóságos, türelmes, szelíd, megbocsátó, megértő, együttérző, önzetlen, őszinte tapintatos és lehetne még tovább folytatni, hogy általában mit szoktunk mi elvárni az emberektől, hogy milynek le­gyenek velünk szemben. Persze nem az a szent, akiknek ezek a tulajdonságai vele születet tulajdon­ságai, akik természetéből adódóan ilyen jók. Az ember nem születik szentté, hanem szentté válhat. Mindenszentek délutánján és másnap már a halot­takra emlékezünk, azokra kiknek a sorsában nem vagyunk biztosak, akik esetleg a tisztítótűzben szenvednek és a mi segítségünkre várnak. Ők is szentek lesznek, és hogy minél hamarabb meg­szabaduljanak az idegtartó büntetéstől, ezért imád­kozunk értük és misézünk lelki üdvösségükért. Mert az érdemszerzés ideje a földi élettel és a ha­lállal végtér az érdemszerzés. Ezért segíthetünk mi rajtuk. Ez az a bizonyos szentek közössége, amit imádkozunk a Hiszekegyben, mi segíthetünk raj­tuk, és akik már eljutottak az üdvösségre, azok köz­benjárhatnak értünk. És ott van sajnos azok, akik földi életükben egyálta­lán nem is törekedtek arra, hogy jobbá legyenek, hogy szeressék Istent és embertársaikat, akik csak önmaguknak éltek és megátalkodottak a rosszban, akik nem akartak Isten mellett dönteni. Rajtuk nem tudunk segíteni, az ő sorsuk figyelmeztetés lehet számunkra, hogy így ne akarjunk élni. Mindenszentek ünnepén köszönjük meg Istennek névtelen, ismeretlen szentjeinket és azzal az elhatá­rozással emlékezzünk rájuk, hogy nemcsak ünne­pelni akarjuk őket, hanem követni is fogjuk őket a szürke hétköznapjaink során. Ámen. Bacsmai László plébános

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom