Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-09-13 / 31. szám

í 2009. szeptember ‘ SZEKSZÁRDI m 1 g Tanévnyitó a Főiskolai Karon „Az alapkőletétel a jövőbe vetett hitet jelenti” - 535 új hallgató tett esküt Az új szárnyban egy 150 fős előadót és négy szemináriumi termet alakítanak ki. A régi épületből ide kerül a porta és ruhatár is Szeptember 6-án délután tartot­ta tanévnyitó ünnepségét az in­tézmény aulájában a Pécsi Tudo­mányegyetem (PTE) Illyés Gyula Főiskolai Kara, amelyen az első­éves hallgatók letették az esküt, így a „főiskolai polgárság” 535 fiatallal gyarapodott. V. Horváth Mária A színvonalas műsor övezte megnyi­tón részt vett dr. Gábriel Róbert, az egyetem rektora, dr. Farkas Ferenc és dr. Florváth Béla rektor-helyettesek, Horváth István, Szekszárd polgármes­tere, dr. Pálos Miklós, a megyei közgyű­lés alelnöke, s természetesen Fusz György, a szekszárdi kar főigazgatója. Ünnepi köszöntőjében a főigazga­tó kiemelte, hogy bár az újonnan fel­vett hallgatók élete alaposan megvál­tozik, ám kívánja, hogy' e falak között érezzék jól magukat, s minél több tu­dásra tegyenek szert, hiszen az élet­ben csak ez által boldogulhatnak. Hogy mindez megvalósuljon, az okta­tók felelősségteljesen igyekeznek fel­adatukat maximálisan ellátni. Mint fo­galmazott, bízik benne, hogy a főisko­lai polgárság nyújtotta előnyöket jól használják ki a hallgatók. A főigazgató emlékeztetett arra, január elején lesz tíz esztendeje, hogy a főiskola a PTE- hez tartozik.- Azóta folyamatosan és jelentősen nő a hallgatói létszám, új szakokkal gyarapodtunk és gyarapodunk, sőt idén két egyetemi szakot is elindí­tunk. Ezzel együtt őrizzük a hagyomá­nyainkat, arculatunkat, ám élünk az egyetemhez tartozás előnyeivel. A diákok szüleihez szólva Fusz György hangsúlyozta, hogy ők az el­következendő esztendőkben komoly terheket vállalnak, a főiskola pedig - karöltve a hallgatókkal - mindent meg­tesz, hogy „gyermekeikből jó szakem­berek váljanak”. A főigazgató kiemelte, hogy az isko­la előtti részen hamarosan megkezdő­dik egy korszerű oktatási központ építése. A 270 millió forintos beruhá­zás révén a ma igényeinek megfelelő nagy előadóval és informatikai ter­mekkel bővül a főiskolai kar, de fej­lesztik a kollégiumot, a gyakorlóisko­lát és a konyhát is. Dr. Gábriel Róbert rektor az egye­temet Dél-Dunántúl legnagyobb „cé­gének” nevezve elmondta, hogy 30 ezer a hallgatói létszám, a dolgoz« száma pedig hatezer, így az orsz; egyik legnagyobb egyetemi intézn nye a PTE. A közel tíz évvel ezelőtti i tegrációval kapcsolatban kiemelte, idő igazolta, hogy annak idején döntést hoztak. Kitért arra is, hogy i valy a pécsi székhelyű Szőlészeti Borászati Kutató Intézetet az eg) temhez kapcsolták, ami Szekszá számára is haszonnal jár. A kapcsol és a munka a borairól híres városul szakemberei révén is élénkülhet. Ezután következett a jövő febru végén átadásra kerülő épületszári alapkőletétele. Fémhengerbe helyt ték a PTE alapító okiratát, egy Illy Gyula emlékérmet, a Szekszárdi \ sárnap, illetve a Tolnai Népújság í napi számát, valamint egy palai szekszárdi bort. Az ünnepség Horváth István k szöntőjével folytatódott. Polgármesi rünk - kapcsolódva Benjamin Frar lin mondásához, miszerint „A legjc ban fizető befektetés mindig a tan lásba való beruházás” -, kijelenteti bízik benne, hogy e befektetések so megváltoztatja az országot. Az érte teremtéssel kapcsolatosan hangs lyozta: örül, hogy a hallgatók a tanul; ra, a nehezebb és hosszabb útra t ték a voksukat, s nem a könnyű ügyi kedésre. Éppen ezért köszönet mondott a szülőknek, akiknek áldó; tos kitartására igen nagy szükség va-Jó tanulást és boldogulást kíván« a hallgatóknak, s hiszem, hogy egyi építhetjük tovább a jövő városát. Ka csolódva a kezdődő építkezéshez, szögezem, hogy az alapkőletétel a vőbe vetett hitet jelenti. Bízom be ne, hogy a szekszárdi főiskolásokn; sikerül majd itt elhelyezkedniük, i remélem, hogy a távolabbról érkezi tek közül is többen Szekszárdon 1 nek fészekre - fejezte be köszöntőj Horváth István. Végül dr. Pálos Miki szólt a diáksághoz, kiemelve a síken séghez mindenképp szükséges kit; tást, hitet és elkötelezettséget. Áthelyezik a névadó szobrát A héten megkezdő­dött az építkezés a Fő­iskolai Kar Rákóczi ut­cai főépülete előtti te­rületen. A beruházás miatt útban volt Illyés Gyula egész alakos szobra, így azt a kivi­telező ZÁEV Rt. alvállakozó ja leemelte a talapzatról. Janzer Frigyes alkotása - a művész hozzájárulásá­val - az új épület­szárny elkészülte után a főbejárattól jobbra kap méltó elhelyezést, addig raktározzák. Fotó: L. P. Szemetet gyűjtöttek a bakások ■ Szeptember 7-én elkezdődött a „Szépítsük együtt Szekszárdot!” mozgalom iskolai hulladékgyűjtő programja. Hétfőn délután a Baka István Álta­lános Iskola 160 diákja lepte el az intézmény melletti parkot és az utcá­kat, buzgón gyűjtve az elszórt hulla­dékot. A résztvevő diákságot a Polgár­őrség, a Közterület felügyelők, az If­júsági Unió, a Mentálhigiénés Mű­hely tagjai, és néhány civil önkéntes kísérte végig az útvonalon. Nekik ez­úton szeretnénk köszönetét monda­ni a segítőkész közreműködésért. A lelkes jelenlévők egy óra leforgá­sa alatt 4 köbméternyi hulladékot gyűjtöttek össze. Találtak autó lökhá­rítót, televíziót, hűtőajtót, vasalót, széket, mobiltelefont, stb... Az iskola és a szülők is büszkék lehetnek gyer­mekeik teljesítményére. A következő, szeptember 14-ei hul­ladékgyűjtő napunkon a Dienes Valé­ria Általános Iskola mintegy 190 tanu­lója vesz részt. Egy autó elhagyott lökhárítóját is begyűjtötték a diákok

Next

/
Oldalképek
Tartalom