Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-08-30 / 29. szám

SZEKSZÁRDI I' IS ARM AP____________________________________________ CDAD ____________________________________________________2009. augusztus 30. A „játszani is engedd” jegyében A házigazda UKSE nem tört ezúttal főszerepre a Radenska Kupa kézilabdatornán Rácz József és Jánossy Csaba csapata nem talált legyőzőre Aki UKSE-győzelmet akart látni a szekszárdiak hagyományos nyári felkészülési tornáján, az idén is több mint félszáz csapatot fölvo­nultató Radenska Kupán, annak Tolnára kellett utaznia. A szek­szárdi sportcsarnok finálés me­nükártyáján szereplő döntősök között ugyanis ezúttal nem volt szekszárdi. Bálint György No csak, változnak az idők, morfondí­roztam a csarnokba belépve, aztán rög­tön beugrott: ez egy felkészülési tor­na, ahol az eredményességnek nincs jelentősége. A régi beidegződés azon­ban ott munkál bennünk: miért nem döntős több korosztályban a házigaz­da, amikor ez szinte megszokott volt... Részint persze azért, mert ott, ahol egy Vasas, egy Dunaferr, egy Pécs vagy egy Spartacus, no meg több erős hor- vát csapat is megfordul, ott megeshet, hogy a hazai kedvencek olykor-olykor kiszorulnak a fináléból. Másrészt pe­dig tudomásul kell venni, hogy éppen a korcsoportváltások, nagy játékos­mozgások idejét éli az UKSE: nem rit­kán 15-20 új gyerek kerül át egy-egy edzőhöz: Az ismerkedés, az alapozás időszakát élik ilyenkor a csapatok, ha valamikor, akkor most tényleg nem az eredmény az elsődleges.- Arra az elhatározásra jutott a szak­mai stáb, hogy lehetőleg mindenki­nek minden meccsen játéklehetősé­get adunk. Ezt pedig csak úgy lehet, hogy egy-egy korosztályban két szek­szárdi csapat is indult, megközelítőleg azonos képességű együttesek - mond­ja Rácz Adrián, az UKSE fiatal trénere. Csatlakozott hozzá az ügyvezető el­nök, a tornán trénerként is ténykedő Varga Jenő: - Annak nem sok értelmét láttam volna a képzés, a gyerekek ér­KÉZILABDA. Valamennyi ellenfelét (PEAC, Tolna, Kozármisleny) legyőzve lett tornagyőztes az UKSE Szekszárd női kézilabda csapata a Kozármisleny- ben az elmúlt hétvégén megrendezett Hidrostop Kupa nyári felkészülési tor­nán. A legjobb játékosnak Horváth Sz- imonettát, a szekszárdiak irányítóját választották. KÉZILABDA. A második helyen zárta a két NB I/B-s és két NB Il-es női együt­test felvonultató FEGO Kupa felkészü­lési tornát a rendező Fekete Gólyák csa­pata. Az NB II-be megyebajnokként most felkerült szekszárdiak az UKSE­deke szempontjából, ha a hőn óhaj­tott sikerek fölösleges hajhászása mi­att öt-hat gyerek végigüli a meccseket a kispadon, egy csapatnyi játékos pe­dig a lelátóra kényszerül. A kicsik visszavágtak a Mohácsnak A döntésnek persze a szülők is örültek, mert láthatták a gyereket éles­ben, több meccsen is kellően ráhan­golódva az évadra. Persze Rácz József, az 1999-es korosztály edzője nem volt dilemmában a bőség zavarától A gye­rekek igazolt hiányzása okán a három kapussal együtt is csak 11 játékosa volt, de az UKSE-piramis aljának ígére­tes korosztálya így is szállította a győ­zelmet. Már szivacslabdában az or­szág legjobbjának számított a kis csa­pat. Az már más kérdés, hogy a szek­szárdi országos bajnoki döntőben - begörcsölve a kötelező győzelemtől - a legfontosabb meccsen kikaptak az előtte legalább ötször legyőzött Moh­ácstól Most azonban már igazi kézi­Márker és a Tököl gárdáit legyőzve vé- • geztek a Szentendre mögött. A külön- díjakból a Gólyák kettőt is otthon tar­tottak: a legjobb kapusnak Bognárné Schell Gabriellát választották, míg a gólkirálynői címet 20 találatával Né­met Judit érdemelte ki. LABDARÚGÁS. Az első fordulóban el­ért 2-0-ás mohácsi győzelem után az el­ső otthoni mérkőzésen megyei rang­adó várt a Szekszárdi UFC-re az NB III Dráva-csoportjában. A vendég Dom­bóvár együttese azóta, hogy id. Dárdai Pál átvette, meghatározó csapattá vált a harmadik vonalban. A találkozó 1-1­labdával játszanak, s a sors most úgy hozta, hogy kétszer is találkoztak a ba­ranyai riválissal Előbb 21-16-ra, aztán a döntőben már küenccel verték a Mohácsot, kárpótolva magukat az em­lített nyár eleji fiaskóért.- Most nem engedtük, hogy a ke- ménykedő-birkózó stüusú ellenfe­lünk ránk kényszerítse akaratát. Ettől kezdve pedig nem lehetett kérdés, ki a jobb - mondja Rácz József. - Még mi­előtt nagyképűséggel vádolna valaki, hadd mondjam el, hogy a döntő há­rom legjobbja szekszárdi játékos lett: Pusztai Petra kapus, Tórnóczki Sára mezőnyjátékos, és Máté Fanni, a leg­jobb góllövő. Mindennél többet mond, hogy a mohácsi tréner is ezt a három nevet adta le a finálé végén. Az UKSE edzői csapatát szakmai igazgatóként összefogó tréner abbéli örömének is hangot adott, hogy e több iskolából verbuválódó korosz­tály már több szülői értekezleten is túl van, hovatovább az iskolaigazga­tók is támogatásukról biztosították a es dönteüennel zárult, de a mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy az UFC Pulcz kiállítása miatt nyolcvan percen át emberhátrányban, tíz em­berrel futballozott. A szekszárdi csapat gólját Deli Dániel szerezte. SPECIÁLIS SPORT. A tavalyi rendez­vény sikerén felbuzdulva a Tolna Me­gyei Fogyatékosok Sportszövetsége idén is megrendezi a szekszárdi sport- csarnokban a Speciális Sportolók Sport-és Szabadidős Napját A fogyaték­kal élők ncgt1 nagy csoportjába - moz­gáskorlátozott, siket, látássérült és ér­telmi fejlődésben akadályozott - tartozó általános iskolás korú gyerekek eddig is részvettek különböző regionális, orszá­gos versenyeken. Szeptember 19-én szombaton 10 órától azonban a megye klubot. Megvan a remény arra, hogy ez a korosztály együtt maradva folya­matosan fejlődjön, és beírja magát - esetleg nem csak a helyi - kézilabda történetbe. Nagy dolog magyarok ellen nyerni A legfiatalabb és a legidősebb kor­osztályban is jutott egy-egy érem a szekszárdiaknak. A 2000-es születésű­én a döntőben a Tamásival szemben maradtak alul, míg a 93/94-es korosz­tályban a harmadik hely jutott a ser­dülő válogatottakkal, Szekercés Lucá­val és Samu Virággal, és a derékhaddal felálló UKSE. Dicsérjük a győztest, az utóbbi évek kimagaslóan legjobb hor- vát csapatát, a SesvetéL Nem okozott nekik gondot a Bp. Spartacus legyőzé­se sem, nagyon együtt van a gárda. A horvát edzőnő csupa boldogság...- A magyar leány és női kézilabda nekünk horvátoknak etalon. Tanulni illik tőlük. Hát ezért olyan értékes en­nek a csapatnak - egyébként első kül­földi - tornagyőzelme, amit magyar csapatok ellen ért el Hogy a fiúktól igazán színes, érde­kes ez a torna? Ez így igaz. Jelentjük: megtört a szerbdiorvát hegemónia a legidősebbeknél: a győztes Békéscsa­ba és Pécs több nagy formátumú te­hetséget is fölmutatott, és tényleg színvonalas döntőt játszott egymással Kíváncsi lennék azért, hogy a Zvezdával, vagy a Partizánnal mire mennének? Mert azok a szép idők saj­nos elmúltak, amikor ilyen formátu­mú gárdák is föltűntek a délszláv tob­zódás közepette. Azért persze a kollé­giumigazgatók hálát adnak az Isten­nek... Ja, a nosztalgia okán majd elfe­lejtem: a magy ar-magyar férfidöntőt a hazai legjobbak közé tartozó Békés­csaba nyerte nagyon is megérdemel­ten a pécsiek ellen. huszonhét tagszervezetének, intézmé­nyének tagjai a sporttal erősíthetik tár­sadalmi integrációjukat. A közel ötszáz résztvevő az integrált sportnapon - az ép emberek is kipróbálhatják a sporto­lást a fogyatékkal élőkkel - akadályver­senyektől kezdve a mozgásélméjiy fog­lalkozásokon át egészen a kispályás lab­darúgásig bezárólag különböző ügyes­ségi versenyszámokban mérheti össze ügyességét, rátermettségét. A jó han­gulatról a dombóvári kötélugró cso­port, a paksi cselgáncsozók és az Iber- ican tánccsoport gondoskodik. A verse­nyek mellett tollaslabda, bocsa és spin­ning bemutatókat élvezhetnek majd a résztvevők. A szervezők örömmel fo­gadnak adományokat (sportszer, édes­ség, ajándéktárgy), ezzel is javítva a fo­gyatékkal élők életminőségét. Sportmix

Next

/
Oldalképek
Tartalom