Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-02-01 / 4. szám
2009. február 1. HÉTRŐL HÉTRE SZEKSZÁRDI tas4rnap Koszorúk Csengey emléktábláján Politikai éleslátása emelte a rendszerváltó értelmiség legnagyobbjai közé A szülőváros nevében Csillagné Szántó Polixéna, a művelődési bizottság elnöke és dr. Haag Éva alpolgármester koszorúzott Még csak 56 éves lenne, és már 18 éve nincs közöttünk Csengey Dénes író, költő, az MDF ország- gyűlési képviselője. 1.1., F. L A demokrata fórum alapító tagjára, a rendszerváltás korának egyik meghatározó politikai alakjára emlékeztek a Rákóczi utcai szülőházán elhelyezett emléktábla megkoszorúzásával politikus- társai, a megyei és a szekszárdi önkormányzat képviselői. Dávid Ibolya, az MDF elnöke beszédében kijelentette: egyszer még kötelező olvasmány lesz a 38 évesen elhunyt fiatal politikus életműve. Művei azt példázzák, hogy a nemzedékeket és a nemzetet sem lehet kettészakitani, nem lehet büntetlenül gyűlöletet fecskendezni a nemzet érrendszerébe. Csengey Dénes Szekszárdon született, és szülővárosához mindig hű maradt, pedig a Babits iskolában eltöltött diákévek után fiatalon a fővárosba került. Hajózási szakközépiskolát végzett, mégsem lett tengerész. Dolgozott viszont autószerelőként, gépkocsirakodóként és biztosítási ügynökként, volt képesítés nélküli tanító és üzemi népművelő. A debreceni egyetemi évek után Keszthelyen telepedett le családjával 1984-et írtunk ekkor, egy évvel voltunk a politikai ellenzék monori találkozója és hárommal az MDF megalakulása előtt A demokrata fórum alapító tagjaként - akár csak elmaradhatatlan cigarettája - izzó lelkesedéssel vetette bele magát a rendszerváfcozás politikai életébe. Bár elsősorban író volt, politikusként is meghatározó szerepet töltött be. A sors ugyan mindössze 38 évet rendelt számára, így is szinte kész életművet hagyott maga után. írásaiban a hetvenes évektől a sorsfordító rendszerváltozásig elemzi azokat a társadalmi folyamatokat, amelyek még a mai magyarországi viszonyokat is meghatározzák. Az erőszaktól elhatárolódó szabadságtörekvés egyetlen esélyét a nemzeti kultúrában találta meg, s ennek jelentőségére szinte mindig rá is mutatott. Legtöbb írásában „a nemzet belső kötéseinek” helyreállítását, az értelmiség széthúzásának megfékezését tartja az egyik legfontosabb alapkövetelménynek, amely elvezethet egy „új európai Magyarország” megszületéséhez. Csengey kiváló jósnak bizonyult, de talán helytállóbb, ha azt mondjuk, hogy ez a fajta’politikai éleslátás emelte őt a rendszerváltó nemzeti értelmiség legnagyobbjai közé. Emléke előtt tisztelegve 1998-tól évente adják át a szellemiségét és szociális érzékenységét őrző és megvalósító kárpát-medencei alkotóknak a Csengey-díjat, Nagykanizsán nemzetközi vers- és prózamondó verseny, a Lakiteleki Népfőiskola szervezésében pedig Vándoregyetem viseli a nevét. Infúziós pumpát vesznek a pénzből Egymillió forintos adományt kapott a megyei kórház gyermekosztálya A fogyasztók jóvoltából - A Közösség Szíve program keretében - egymillió forintot adományozott a Balassa János Megyei Kórház gyermekosztályának a CBA és a Procter & Gamble. Sz. V. A szerdán ünnepélyes keretek között átadott támogatásból a gyermekosztály két infúziós pumpát vásároL A két cég a közösség erejében bízva indította útjára a rászoruló gyermekek megsegítését célzó jótékonysági kezdeményezését még 2006-ban. Legutóbb 10 millió forint gyük össze a fogyasztók jóvoltából, amit 10 kórház gyermekosztálya között osztanak szét. Ott segítenek, ahol talán a legnagyobb szükség van rá: a kórházak gyermekosztályainak juttatnak támogatást. Az országos gyűjtőakció során minden vásárlónak lehetősége nyík arra, hogy hozzájáruljon a lakóhelyéhez a legközelebb eső gyermekosztály bete- | geinek gyógyulásához. Szeptember, g október és november hónapokban az ? akcióban résztvevő CBA üzletekben | megvásárok Procter & Gamble tér- -g mékek árából 10, 20, illetve 30 forint '£ került A Közösség Szíve virtuális kalapjába.- Örömmel tök el minket, hogy a fogyasztók közreműködésével 2008- ban már második alkalommal sikerült összegyűjtenünk ilyen jelentős összeget. A pénz hozzájárulhat egy kórházi berendezés beszerzéséhez, vagy a kórházi körülmények javításához - -mondta el Janky Gyöngyi, a P&G képviseletében. A gyermekosztály műszerezettsége a követelményeknek megfelelő, de az eszközök elhasználódása, meghibásodása miatt pótlásukról folyamatosan gondoskodni kell.- A két infúziós pumpa beszerzése után mérséklődnek majd gondjaink, talán jó darabig nem is lesznek - tette hozzá dr. Harangi Ferenc osztályvezető főorvos. Az ünnepélyes átadást követően a Bóbita Együttes vidám zenés műsorral kedveskedett a gyerekeknek. Dr. Harangi Ferenc osztályvezető főorvos vette át az adományról szóló emléklapot Janky Gyöngyitől Dr. Hollós Lászlóra emlékezik a város ■ A megyeszékhely közgyűlése csütörtöki döntéseinek nagyobb részét egyhangú szavazással fogadta el, köztük a Hollós László-emlékév programját is. Százötven éve született ugyanis Szekszárdon a világhírű gombakutató, a szarvasgomba akadémikusa. A magyar szakmai szövetség kezdeményezte, hogy Szekszárdon alakuljon meg a világ- szövetség legyen itt az Európai Szarvas- gomba Lovagrendek találkozója. Már a dátum is ismert június 19-, dr. Hollós László díszpolgárrá avatásának tervezett napja. A cél az akadémikus életművének megismertetése a széles közönséggel, a rendezvények sokasága az iskolai programoktól a konferenciáig terjed A közgyűlés valamivel több, mint 1,3 millió forintot különített el erre a célra a költségvetésből, valamint egy emlékbizottságot is létrehozott. A képviselő-testület fenntartotta korábbi álláspontját, miszerint korlátozza a taxiengedélyek számát. A közgyűlésen elfogadott, a közterületek használatáról szóló rendelet szerint Szekszárdon a már meglévő 29 kijelölt parkolási helyre legfeljebb 30 közterülethasználati engedély adható ki. Miután jelenleg is több van forgalomban, addig nem adnak ki újabbat, amíg a személyfuvarozók száma ez alá nem csökken. A szabályozással a már működő helyi taxisok megélhetését védik. 1.1.