Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-06-28 / 25. szám

2009. július 5. SPORT SZEKSZÁRDI VASÁRNAP SPORTMIX KÉZILABDA. Elképzelhető, hogy ősz­től NB I-es is lehet az UKSE csapata. Jú­nius 30-án éjfélkor járt le a nevezési határidő a 2009/2010-es élvonalbeli bajnokságokra, amelyre az NB I/B Nyugati csoportjában ötödik helyen záró UKSE Szekszárd is leadta nevezését, miután a klub és a város ve­zetése egyaránt kinyilvánította ezen óhaját. Persze ahhoz, hogy megvaló­suljon a nagy álom, az is kell, hogy az indulásra jogosultak közül ne minden­ki adja be nevezését. LABDARÚGÁS. A három év után tá­vozó Kniesz Mátyás helyett a Paksi FC- től hazatérő Dienes Pál lett az NB Ill- ban szereplő Szekszárdi UFC labdarú­gócsapatának új edzője. A tréner az évezred elején két igen sikeres évet már eltöltött a szekszárdi kispadon: az UFC veretlenül lett bajnok a Drávacso- portban (több mint ötvenmeccses ve­retlenségi sorozata máig élő klubre­kord), a következő évadban pedig a csapat ezüstérmet szerzett az NB II- ben. A szekszárdi edző szerint az jelen­tene előrelépést a klub életében, ha két éven belül az NB II-ben szerepel­ne a gárda. A hírek szerint az igazolá­soknál főleg szekszárdi kötődésű játé­kosokban gondolkodnak. A sportnak szentelte idejét Hamvas Ferencné nyugdíjasként sem pihen Egy életre eljegyezte magát a sporttal, így Hamvas Ferencné nyugdíjba vonulását követően sem fordít hát szeretett munkájá­nak, hobbijának. szv Erzsiké - ahogy a sportban tevékenyke­dők ismerik - a '6(has évek közepén köl­tözött Mözsről Szekszárdra, itt fejezte be iskoláit, és itt kezdett dolgozni 1974 májusában a megyei sporthivatal főál­lású munkatársaként. Nem egészen négy évvel később - követve főnökét, Kardos Györgyöt - a városi tanács sportfelügyelőségéhez került, ahol a gazdasági feladatok mellett szabadidős sportszervezőként tevékenykedett. Közben, hogy a szakmai kihívásoknak megfeleljen, gazdasági és sportszerve­zői diplomát is szerzett. Az önkor­mányzati rendszer kialakulását köve­tően, 1991. január 1-től sportreferens­ként, egy személyben dolgozott Szek­szárd szabadidős sportjáért. Az elmúlt három évtizedben olyan, lassan „nagykorúvá” váló nagy rendez­Hamvas Ferencné vények születésénél bábáskodott, mint a Kihívás Napja, amelyhez 1992-ben az elsők között csatlakozott a megyeszék­hely, s amelyben az utóbbi öt évben megszakítás nélkül kategóriája legjobb­ja volt. Miképp a Challenge Day, úgy az utcai kosárlabda fesztivál is elképzelhe­tetlen nélküle. Az adidas Streetball uta­zó cirkusza 1997-től látogat el rendsze­resen városunkba, s mára az egyik leg­színvonalasabb, és - a fővárosi helyszí­nek mellett - legtöbb embert megmoz­gató rendezvénnyé nőtte ki magát. Hamvas Ferencné természetesen a városi amatőr bajnokságokat szerve­ző és lebonyolító bizottságokból sem hiányozhatott, így ott volt a kispályás és öregfiúk labdarúgó, az asztalite­nisz-, a kosár- és kézilabda-, illetve a sakkversenyek sorsolásánál, díjkiosz­tóinál egyaránt. Egyik legnagyobb öröme, hogy Nosztalgia-kupa immár 26 éve biztosít játéklehetőséget az idősebb kézilabdás generációnak. Erzsiké hosszú évek óta szoros és jó kapcsolatot ápol a város oktatási intézményeivel és sportegyesületei­vel egyaránt, és ezután is szívesen segít felmerülő problémáik megol­dásában.- Nyugdíjasként is aktívan szeret­nék közreműködni a városi nagyren­dezvényeken - mondja Hamvas Ferencné, majd hozzáteszi: a megnövekedett szabadidőmben sze­retnék minél több időt az unokáimmal tölteni, és nézőként is több időt tölteni különböző sporteseményeken. ■ ■ Legyen On a kerti partik sztárja a Weber grillkészülékeivel! / I A készülék bérleti díja 8000 Fy nap sl : Családi, baráti, céges rendezvényeihez béreljen professzionális Weber grill- készülékeket a Márker Kft-től. Grillgepek, grillsütők es kiegészítőik nagy választékban az egyszerűbb kiviteltől a professzionális készülékekig. f Sä»»W marke 7100 Szekszárdi, Mátyás király u. 66. Tel: 74/510-046 Fax: 74/510-047

Next

/
Oldalképek
Tartalom