Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-06-28 / 25. szám
» SZEKSZÁRDI MS4RNAP ANNO 2009. július 5. A cím két szavát ritkán szokták együtt emlegetni, de aki elolvassa a Tolnavármegye 1909- július 4-i számában „a borértékesítési viszonyok javítása érdekében kiküldött bizottság a népgyűléstől nyert felhatalmazás alapján” elkészített szabályrendelet-tervezetét, nem fogja túlzásnak találni a címet. „Szekszárd rendezett tanácsú város kebelében borértékesítő hivatal szervez” - mondja az 1. § - s ez „bortermelő közönségének hatósági érdekképviselete..., rendeltetése: a szekszárdi bornak a világpiacon jó hírnevet és kelendőséget biztosítani.” „A közvetítési díj az elért vételár magasságához igazodik: hektoliterenként 20 koronáig ez hl-ként 60 fillér, minden további egy korona után 50 koronáig a közvetítési díj vételár-koronánként 4-4 fillérrel, 50 koronán felül 60 koronáig további 2-2 fillérrel, 60 koronán felül pedig minden további vételár-korona után 10- 10 fillérrel emelkedik.” Azt hiszem örömmel adna ma is a pincéjében töprengő gazda három százalék jutalékot. A hivatal főnökét hatévenként választják, s a képviselő-testület előtt esküt tesz. A hatalmas 2400 koronás törzsfizetéssel (s jutalékkal) járó posztra „csak az választható, aki európai hírű cégeknél üzletvezető, vagy más hasonló magasabb bizalmi állásban legkevesebb öt évet szolgált és az idegen nyelvekben kellő jártassággal bh, de legalább is a német nyelvet beszédben és írásban tökéletesen bírja”. Azt nem tették hozzá, de sejthetjük: kellően kalandvágyó is, ha eddigi állását itteni megbízatásával kockáztatja... Az már külön álom, hogy „A törzsfizeEGY NEVEZETES SZEKSZÁRDI NAP 137. Borértékesítési álom 1909-ből Simontsits Elemér, aki olykor csárdást is írt... tés a kieszközlendő állami segélyből fedezendő.” De mit is kell tennie a különben szigorúan ellenőrzött férfiúnak? „A borértékesítő hivatal főnöke köteles a bel- és külföldi borvásárló cégekkel és nagyfogyasztókkal közvetlen összeköttetést létesíteni; az eladásra szánt borokat bel- és külföldi lapokban azon megjegyzéssel, hogy a vevőtől közvetítési díj nem fogadta- tik el, kellőképpen hirdetni; a vevők által szükséglendő borok minőségére és mennyiségére nézve a termelő közönséget előre tájékoztatni; megrendeléseket gyűjteni; a nagyobb vásárlókat külön-külön felkeresvén, a szükséghez képest mintákkal ellátni; a borokat a helyszínén is bemutatni; az ő közbenjárása nélkül a Szekszárdon megjelenő kereskedőkkel szemben Leopold Kornél, akinek borát Ady is szerette... azonnal érintkezésbe lépni, a boreladásokat mindenképpen előmozdítani és közvetíteni; a borértékesítés szempontjaiból netán szükséges termelési és borkezelési irányelveket a termelőkkel a hegyközségek útján, esetleg más alkalmas módon közölni; s általában arra a végre mindent megtenni, hogy a világpiacon a szekszárdi bor az őt megillető helyet ismét elfoglalhassa, s mint keresett és jól fizetett cikk, minél nagyobb mennyiségben jusson forgalomba.” Lehet, hogy ezt a négy aláíró, az egyaránt szőlőtulajdonos, volt képviselő, Boda Vilmos, az egykori alispán, Simontsits Elemér, alapvezér, ügyvéd és bankvezér dr. Leopold Kornél, a családjának nemesi rangot szerző ügyvéd és takarékpénztári elnök Őrffy Lajos valóban így képzelte, de ma sem haragudnánk érte, ha csak a fele megvalósulna... Dr. Töttős Gábor Ódon időben JÚLIUS 6-ÁN 130 éve, 1879-ben Fraknói Vilmost szekszárdi címzetes apáttá nevezték ki: ő hálából megírta apátsága történetét. JÚLIUS 7-ÉN 80 éve, 1929-ben az Iparosok Országos Szövetsége társelnökké választotta lAndré Istvánt, ipartestületünk elnökét. 75 éve, 1934-ben 600 helybeli ellen emeltek kihágás címén vádat hemyóirtás elmulasztása miatt. JÚLIUS 8-ÁN 75 éve, 1934-ben a helyi izraeliták örökös hitközségi dísztaggá választották sióagárdi Zöld Márton tábornokot. 65 éve, 1944-ben meghalt Horváth Jenő ügyvéd, jogi írónk. JÚLIUS 9-ÉN 495 éve, 1514-ben Bornemisza János vezetésével a helyi várból a parasztfelkelés leverésére indult a Budáról érkezett sereg. JÚLIUS ÍO-ÉN 115 éve, 1894-ben az Augusz-ház tíz évre szóló kibérléséről döntött a Szekszárdi Kaszinó. (Az idő lejárta után meg is vásárolta az épületet.) JÚLIUS 11-ÉN 100 éve, 1909-ben városunk saját takarékpénztárról álmodott. JÚLIUS 12-ÉN 125 éve, 1884-ben helyi szabály- rendelet született a titoxéra ellen. A Próféta házában, hazájában (Elohasandó: Márk 6,1-6) Az Úr szőlőjében fáradozó ember vagy az Egyház hatékonyságát gyakran azon mérik le, hány embert tud megnyerni Isten ügyének, s buzgólkodása folytán hányán térnek meg, hányán kezdenek új életet, hányán döntenek az evangéliumi értékek mellett. A tartós elutasítás és közöny hamar fölveti azt a kérdést, van-e egyáltalán értelme a világ megtérítésében kifejtett hiábavaló erőlködésnek vagy áldozatnak? „Az O- és Újszövetség példák egész sorával mutatja be Isten küldötteinek ismételt kudarcát, és ebből kifolyólag vívódásukat küldetésük értelmén” - emlékeztet Rózsa Huba biblikus professzor. A mai evangéliumban Jézus látványos kudarcával szembesülünk, mégpedig saját szűkebb környezetében, Názáretben. Tulajdonképpen minden hallgatója elismeri szülővárosában, hogy az ő tanítása egészen rendkívüli és csodálatos. Nyilvánvalóan azt is látják, hogy személyesen meg van győződve arról, amit mond. De aztán mégiscsak fölébred bennük a gyanú, a kételkedés, talán a féltékenység is: Ez akar tanítani minket, aki közülünk való, akinek ismerjük a családját, sőt azt is tudjuk róla, hogy soha nem járt magasabb iskolákba? A kételkedést hamarosan ingerültség követi, végül pedig kemény fölháborodás. Ekkor már föl sem merül bennük, egyáltalán igaz-e, amit mond. Vagy ha nem EVANGÉLIUM igaz, miért nem az? Meg tudnánk-e eseüeg cáfolni a kijelentéseit? - Ezen a ponton már nem a nyitott, csodálkozó és megértő értelem vezeti őket, hanem valamiféle zavaros és vak érzelem, vad, irracionális, romboló szenvedély. Minden hitedenség mélyén ott szunnyad az ellentmondás szelleme: a lázadás Isten ellen. „Sokan hivatkoznak ilyenkor a tudományra, a haladásra; ám legtöbbször nem ez az igazi ok, hanem ami a lelkűk mélyén rejlik: a gőg” - állítja Szabó István jezsuita atya. Nem akarják elfogadni, hogy van fölöttük valaki, aki hatalmasabb náluk. Szabadulni akarnak Istentől: hát egyszerűen megtagadják őt. Vagy ami még ennél is ravaszabb húzásnak tűnik: szőnyeg alá söprik a kérdést, nem törődnek, nem foglalkoznak vele. Pál apostol, akinek egész életét üldöztetés kíséri, tanúságot tesz Jézus Krisztusról, végül a halált is vállalja érte. Vajon miért gyűlölik őt ennyire? Egy példával illusztrálva: amikor közeleg a rabló, azt a házőrző kutya rendszerint ugatással jelzi. Ilyenkor mit tesznek vele? Nem ritkán elpusztítják. Hasonló logika szerint: aki Istenről beszél, azt el kell hallgattatni, hogy ne nyugtalanítsa lelküsmeretünket. Nem nehéz elképzelnünk, milyen megdöbbenést keltett a názáreti Jézus, aki az egyszerű falusi ács, József családjában nevelkedett, aki bölcsességét nem hírneves rabbiktól tanulta, aki hosszú-hosszú éveken át a rokon és szomszéd gyerekekkel pajtás- kodott-játszadozott, később nevelőapja műhelyében tüsténkedett, most egyszer csak nyilvánosan föllép, és fennhangon hirdetni kezdi, hogy az írások őróla szólnak, hogy őbenne teljesednek az évezredes messiási jövendölések. „Paradox módon minden bizonnyal édesanyja, Mária hitének kellett kiállnia a legnagyobb próbát” - írja a tudós szerzetes, Szabó Ferenc atya - „ez a gyermek, akit megszült, tejével táplált, gondozott, nevelt, valóban az a Messiás lenne, akiről az ószövetségi próféták jövendöltek?” Mária el-elgondolkodott Jézus bizonyos kijelentésein, próbálta megérteni tetteit. Hitt - pedig korántsem értett mindent. Hitt már az angyal szavának, aki hűül adta, hogy a Szentlélek erejéből gyermeket foganhat. Mária hite fokozatosan bontakozik ki, amint követi Jézust nyilvános működése, majd szenvedése során, egészen a Golgota csúcsáig. Mária közbenjárására kérjük a Jóisten kegyelmét, hogy a hit révén egyre jobban behatoljunk Jézus életének és tanításának titkaiba, hogy Krisztust egyre inkább megismerjük, egyre mélyebben szeressük, egyre hűségesebben kövessük, mert hiszen rajta és az ő evangéliumán kívül nincs üdvösség itt az ég alatt. Kirsch János diakónus
