Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-06-28 / 25. szám

2009. július 5. MOZAIK : SZEKSZÁRDI yasArnap 7 Szekszárd festője, Szabó Dezső Emléktábla-avatás a vasútállomáson - Decsre kerül az újrafestett kép? A decsi Csillagrózsa együttes dalokkal, táncokkal lépett fel Pénteken délután ünnepség ke­retében emlékeztek Szabó Dezső festőművészre. A rossz idő elle­nére nagyon sokan, közel kétszá­zan mentek ki a vasútállomásra, a várótermet hajdan vidámító szekkók színhelyére, ahol fel­avatták azt a táblát, ami a város festőművészének emlékét őrzi. V. H. M. Dr. Gaál Attila, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum igazgatója köszöntőjében ki­tért a közadakozásból újra festett ké­pek (eddig egy készült el) bizonytalan sorsára, majd leszögezte, hogy a közös­ség akaratával nem lehet szembe men­ni, s azt még a MÁV sem teheti meg. „Egyértelműen azért nem, mert a MÁV az államé, az államot pedig mi magunk alkotjuk” - fogalmazott az igazgató. Dr. Gaál Attila közöl­te azt is, hogy az ügyben a város nem hagyja ma­gát. Kifejezte re­ményét, hogy az újrafestett képek egyszer majd visszakerülnek eredeti helyükre. A folytatásban a Decsi Csillagró­zsa Hagyományőrző Együttes sárkö­zi dalokkal és táncokkal szórakoztat­ta a közönséget. Az igényes műsor arra is utalt, hogy a három nagymé­retű kép közül az egyik, a 460x720 cen­timéteres Sár­közi vasárnap már elkészült, szintén a köz akaratából a fi­atal festőművész, Tóth Gábor festet­te újra. Jelenleg úgy tűnik, hogy Sár­köz fővárosa befogadja az alkotást, s várhatóan ősszel kerül a helyi falu­házba. Az ünnepség programja az 1971- ben elhunyt Szabó Dezső emlékét örökkön őrző album bemutatásával folytatódott. A kötetbe válogatott több mint kétszáz festmény Szabó Dezső művészi kvalitásaiba ad bete­kintést, a szöveges részek pedig megismertetik az olvasót mindazzal, amit magáról a művészről, munkás­ságáról és a valamikori - ám tönkre­ment és levakart - vasúti szekkókról tudni lehet. Fotókiállítás: Fény­érzékenység A múlt hét péntekének délután­ján nyitották meg a tavaly márci­usban alakult Szekszárdi Fotóklub bemutatkozó tárlatát a Balassa megyei kórház igazgatóságának folyosógalériáján. Az egyesület tíz körüli taglét­számmal működik és hetente tartja összejövetelit, tájékozta­tott a megnyitót követő mintegy húsz perces vetítés előtt a klub­vezető Bojtár Tamás. A kiállítást megnyitó dr. Almási István főor­vos, természetfotós rámutatott: a technikai ismereten túl elen­gedhetetlen, hogy megfelelő esztétikai érzékkel rendelkez­zen a fotós. Dér Judit érzékeny makrói, Bojtár eleven kontrasztjai, Ret­kes Tamás finom kompozíciói, Pogrányi Györgyi színes úti­képei, Kovács Balázs asszociáci­ós játékai, Orbán Melinda egyedi természetábrázolása, Jaszeno- vics Tamás utánozhatatlan látás­módja, Saárossy András ötletes életképei és Jobban Anett csen­des szemlélete: azaz maga a kiállí­tás július 24-ig, naponta nyolc és fél négy között tekinthető meg. Kosztolányi Garays diákok újabb országos sikerei Mosonmagyaróvári tanulmányi versenyen jeleskedtek a szekszárdi gimnazisták Ács Boróka (balról) és Antal Bíborka Három nehéz részből állt az az országos középiskolai biológia- és környezetvédelmi témában meghirdetett verseny, melyet Mosonmagyaróváron bonyolítot­tak le a közelmúltban, s melyen a szekszárdi Garay János Gimná­zium második évfolyamából két diáklány, Ács Boróka és Antal Bíborka is kiválóan vette az aka­dályokat. Gyimóthy Levente Mint azt az ötödik helyezett Ács Boró­ka elmondta: a Kitaibel Pál országos középiskolai verseny döntője többek között fajismeretből, valamint cikkek­ből összeállított tesztből állt. A lányok­nak prezentációt is kellett készíteni­ük. Utóbbit minden versenyzőnek a saját lakóhelyének környékére jellemző környezeti problémáról kel­lett összeállítania. Boróka a harlekin katicákról készített sikeres prezentá­ciót, cikkét a Természetbúvár című lap publikálja hamarosan. A tavalyi versenyre készült, a Gemenci erdő­ben telepített hódokról szóló előadá­sának kivonata megjelent az Élet és Tudományban. A diákoktól megtudhattuk, az igen nagy anyagmennyiség és a ren­geteg szakkifejezés meglehetősen nehezítette munkájukat a felkészü­lés terén, hiszen például a növények­kel szimbiózisban élő gombafajok­ról, orchideákról, vagy éppen a ma­gyarországi vidrapopuláció alakulá­sáról kellett szövegeket tanulmá­nyozniuk. A döntőre történő felké­szítésben ugyanakkor Pápai János bi­ológia-kémia szakos tanáron kívül a 400 fajból álló, magyar és latin nyel­vű fajlista, az Élet és Tudomány cik­kei, valamint a Természet Búvár fo­lyóirat is segítette a diáklányokat. A Kitaibel-verseny másik szekszár­di helyezettje, Antal Bíborka a közel­múltban vehette át a „Magyar Köztár­saság jó tanulója, jó sportolója 2008” címet, melyet a tavaly elért, figyelem­re méltó eredményei okán az Oktatá­si Minisztériumtól kapott. A cím el­nyerését az előző év végi 4,8-as tanul­mányi átlag, valamint egy országos vagy/és nemzetközi eredmény kel­lett, hogy megelőzze. Bíborka idén mindkét feltételnek megfelelt. A Szekszárdi Rádió Klub tájfutójaként Tolna megye 2008-as legjobb sporto­lója címet szerzett, ifjúsági El>n ne­gyedik, az országos bajnokságokon ezüstérmes. A két Garay gimnazista lány elárul­ta továbbtanulással kapcsolatos ter­veit is. A nem mellesleg kiváló ének­hanggal rendelkező Ács Boróka állat­orvosi, vagy biológus irányban, míg Antal Bíborka biológia-kémia terüle­ten szeretne tevékenykedni a későb­biekben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom