Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-05-31 / 21. szám
» SZEKSZÁRDI yasArnap . ANNO 2009. május 31. A Szekszárdon 1879. május 25- én született Dienes Valéria ifjúkori szépirodalmi alkotásaiban és visszaemlékezéseiben egyaránt mesél gyermekkoráról, s a szomszéd fiúról, Babits Mihályról, aki viszont Halál- fiai című regényében idézi fel ezeket az időket. „Függöny lebbent és egy kis tündér jelent meg, négyesztendős tündér, óriási kék lepkével a fején, ijesztően okos szemekkel, és bemutatkozott, mint egy felnőtt...” így toppan elénk a Halálfiaiban Geiger Valéria, akit ma Dienes Valériaként ismernek a matematikával, filozófiával, orkesztikával foglalkozók, és a vallás legbensőbb titkai iránt érdeklődők. „Szekszárd... gyermekemlékeink közös színhelye. Mi is a Séd partján laktunk. Nagyszüleink házassági rokonsága miatt családjaink bizalmas közelségben éltek. Szüléink látogatásai sokszor vittek bennünket egymás közelébe... A kép tisztán előttem van. A kis kerti lugas előtt álltunk, az ő kertjükben... Mihály tépegette az orgonaleveleket, gyermekkorában minden levelet megkóstolt, és valameny- nyinek ismerte az ízét. Ebből a kertből hívta őt esténként aludni az édesanyja vagy a szép »ezüstös nenne«, és ő mindig azt válaszolta, hogy »még nem játszottam eleget«. Ez a gyermekszó később kitágult bennünk, és fiatalosan mosolyogva kérdeztük: vajon utolsó napunkon is így válaszolunk-e majd, ha aludni hívnak? Valójában mi a különbség a gyermekjáték és az életjáték között?” - mereng Dienes Valéria. A Dudi néni meséje című novella szép emléket állít Kassay Juditnak, akit anyja, az újvárosi templom alapítója semmizett ki az örökségből, de idézi' az egykori félelmeket is. „Gyermekkori emlékeim egész raja MESÉLŐ EMLÉKEINK 78. ódon időben Az első magyar professzornő gyermekemlékei Dienes Valéria húgával, Edittel 1887-ben (Koller Károly budapesti fotója) tódul fel lelkemben. A családi ház ott a Séd partján a gondozott kert árnyas útjaival, a sok ködmenes bácsi az iroda előszobájában, aztán a dajka ijesztgetései: - Ha rossz leszel, majd elvisz a Dudi néni!... Emlékszem, mint rezzentem össze a gondolatra is... Dudi nénit nem láttam ugyan soha, de annyit tudtam róla, hogy az egy valóságos istentelen boszorkány. Vannak pókjai meg egerei, azokkal egy tányérból eszik, aztán ha valami rossz kislány a háza elé téved, azt behurcolja, és menten egérré, vagy pókká változtatja. Megteheti, mert boszorkány.” Dudi néni persze nem boszorkány, csak afféle füves asszony valahol a remetekápolna táján, s Valéria halála után ismeri meg az igazi történetét. A korán elhalt Ujfalusv Imréről, Babits nagybátyjáról is maradt kedves apróság. Novellában vele beszélget: „De szép idők voltak azok! Emlékezel, mikor együtt ragasztottuk fel az erdei pintyőke lehullott fészkét? Te kezecskédben melengetve hoztad fel utána a csudálatosképp sértetlenül maradt tojásokat s felragasztva a fészket, beraktuk úgy, amint voltak. Aztán mily örömet éreztünk, mikor leszálha a fáról, hosszas várakozás után láttuk, hogy a pintyőke visszaül tojásaira! - Igen, aztán állandó etetői lettünk a kis pintyfamíliának. A jó pintymama bizonyára nem tudta elgondolni, ki lehet az, ki mindennap a legpompáJÚNIUS 1-JÉN 125 éve, 1884-ben sajtónk szomorúan tudatta: a fagy miatt nem lesz gyümölcsünk. JÚNIUS 2-ÁN 140 éve, 1869-ben Liszt Ferenc levelében irta Augusz Antalnak: „Az Önök templomi miséjét Önöknél kell megírnom.” JÚNIUS 3-ÁN 495 éve, 1514-ben a Szekszárdról is sereglett paraszthadak Anyavárt, a főispán birtokát ostromolták. JÚNIUS 4-ÉN 110 éve, 1899-ben megnyitották a gimnáziumban működő megyei múzeumot. 95 éve, 1914-ben a gyönki bíróság megépítésével városunk fiát, Diczenty Lászlót bízták meg. JÚNIUS 5-ÉN 125 éve, 1884-ben Mária Valéria hercegnő, fővédnök nőegyletünk történeti kézikönyvét „kegyesen elfogadta''. 100 éve, 1909-ben a Közérdek Babits Mihály első kötetéből mutatott be verseket, Bodnár István pedig kritikát irt az újszerű művekről. JÚNIUS 6-ÁN 105 éve, 1904-ben Földvári Mihályt nevezték ki megyénk főlevéltárnokává. JÚNIUS 7-ÉN 105 éve, 1904-ben Wosinsky Mór magát francia presbiternek, később argentin menekültnek kiadó szélhámost leplezett le. sabb madárcsemegéket készíti oda a fa egyik szélesebb ágára. S a párja mily szép dalokkal hálálta meg jótéteményünket!” Vajon kinek marad ma hasonló emléke? Dr. Töttős Gábor A LÉLEK TAVASZA „Ők pedig állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban." (Apostolok Cselekedetei 2,42) Pünkösd: a Lélek tavasza. Amikor kiáradt a Szentlélek, a bibliai beszámoló szerint ki-ki a maga nyelvén értette a tanúságtévő apostolokat. Ez a kép csodálatosan kifejezi az emberi lelkekben zajló mélyebb történést: nyeMöl, néptől, kultúrától, neveltetéstől függetlenül mindannyian „egyetértők” lettek. Hívjuk és várjuk ma is Lelket, hogy hozzon új tavaszt a meggyötört világra, a keresztény gyökereit számtalanszor megtagadó Európára, hitét és hitelét veszített édes Hazánkra. Kérjük Öt családjaink békéjéért, közösségeink megújulásáért, jó szándékú emberi törekvéseink, reményeink beteljesedéséért. A Szentlélek napjainkban éppúgy árad és működik, mint az ösegyház időszakában. Föltéve, ha hagyjuk. Föltéve, ha mi is hasonlóképpen megnyitjuk Előtte szívünket, mint az első keresztények. A viharos pünkösdi szél ma is le akarja tördelni róEVANGÉLIUM lünk az elszáradt, élettelen ágakat, hogy az új hajtás, a krisztusi ember végre kivirágozhassék. Mint minden más egyházi ünnep, Pünkösd is évről évre visszatér, hogy egyre mélyebben átéljük, hogy egyre hatékonyabban átformálja szívünket-lelkünket. Pünkösd után ugyanis mindennek meg kell változnia! Lám, a tanítványok kezdeti félelme, bizonytalansága egy csapásra eltűnt, bátor, tüzes lelkű apostolokká változtak, és hitükről egészen a vértanúságig tanúságot tettek. Az eseményeket megtapasztaló hívők az ősi próféciának megfelelően új szívet és új lelket kaptak, Pál apostol kifejezésével élve új teremtményekké lettek. Mi következik ebből? „Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában.” Mi vajon ismerjük-e, jól ismerjük-e az apostolok tanítását? Mit teszünk azért, hogy alaposabban megismerjük? Persze, nagyon dicséretes és szép dolog, ha vasárnaponként eljárunk szentmisére, meghallgatjuk a bibliai részleteket, az ahhoz kapcsolódó elmélkedéseket, magyarázatokat, ám mindez legföljebb a „szinten tartáshoz” elegendő, márpedig a hitben napról napra növekednünk kellene. Forgatjuk-e rendszeresen a Szentírást? Olvasunk-e lelki könyveket, olykor esetleg tudományosabb igényű vallásos vagy teológiai műveket? Figyelünk-e az Egyház megnyilatkozásaira, például a pápai üzenetekre, körlevelekre? Tájékozódunk-e a katolikus sajtóból, nyomon követjük-e a tévé, rádió érdekesebb, értékesebb vallási műsorait? „Kitartottak a kenyérszegés közösségében és az imádságokban. ” Senkinek nincs privát útja az Atyához. Nincs személyre szabott kereszténység. Nincs magán-isten. Nincs hobbi-egyház. Egy lelkipásztortól hallottam valamikor: Krisztus nem horgászni küldte az apostolokat, hanem halászni. A hitemet nem tudom egyedül, magányos farkasként megélni, szükségem van a testvéri közösségre. Isten maga is közösség - ez a Szentháromság titka. Márpedig ha Istenhez szeretnék közelebb kerülni, s egykor majd ebbe az üdvözítő Teljességbe bekapcsolódni, nekem is szükségem van arra, hogy már itt a földön bekapcsolódjak a szeretet közösségébe. Kirsch János diakónus
