Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-01-11 / 1. szám

4 SZEKSZÁRDI vMrnüp GAZDÄSÄG 2009. január 11. Útrendezés a szurdikokban Ismét lesz Szekszárd Város Bora - évadnyitó ülés a Gazdasági Bizottságnál Összefogással több szekszárdi szurdikban javulhat az utak állapota A 2009-es év fontos beruházása valósulhat meg, ha a történelmi borvidék tanya- és birtoktulajdo­nosai megragadják a lehetősé­get, és összefognak. B.Gy. A szurdikok, hegyi utak közlekedési, vízelvezetési, talaj-, illetve tájvédelmi szempontú rendbehozatalára most megnyitottak az állami és az uniós for­rások. Egy-egy útszakasz finanszírozá­sának hetven százalékára lesz támoga­tás, lehívható pénz. A maradék har­minc marad a rendbehozatal szem­pontjából érdekelt gazdáké, illetve a te­lepülési önkormányzatoké. Tegyük fel: egy útszakasz bekerülé­si költsége tízmillió, akkor hármon kell megosztoznia az azon ingatlannal bíró tulajdonosoknak - ha többen vannak, viszonylag kedvező a helyzet - és a nehéz helyzet ellenére is erre a célra forrásokkal rendelkező önkor­mányzatoknak, amelyeknek módjuk­ban áll e program keretében az esőzé­sek idején problémákat okozó terüle­teken a helyzet rendezésére. A felmérések szerint még a szűkeb­ben vett történelmi borvidéken mint­egy egy 15 km út van vissza. Ekkora szakaszon lehet, illetve kell megoldani az utak rendbehozatalát az említett hármas szerepvállalással. Az óra ápri­listól ketyeg, nyilván azok kerülhet­nek helyzeti előnybe, akik tudják, mit akarnak, képesek megszervezni ma­gukat, és az egyéni önerő is meglesz. Ebben a mozgósításban, a részletek­ben való konszenzusra jutásban rop­pant fontos a hegyközség, a borvidék és a helyi borászok céhének vélemé­nye, javaslata, így a város gazdasági bi­zottságának évadnyitó ülésén az elnök Kővári László invitálására az említett szervezetek képviselői meg is jelentek. A kötetlen beszélgetés során a felek megállapodtak, hogy ismét lesz Szek­szárd Város Bora, ám hogy ennek a ki­választása miként történjen, azt nem a bizottság kívánja eldönteni - hang­súlyozta Kővári László elnök. Javasla­tokat várnak a borászoktól, illetve szervezeteiktől, hogy a februári köz­gyűlésre előkészíthessék a döntést. „Végül is önmagunk ellenségei vagyunk” Dr. Csaba László: A hurráoptimizmust fölváltotta a hurrápesszimizmus A korábbi időszak hurráoptimiz­musát most egy hurrápesszimiz­mus váltotta fel - kezdte mon­dandóját dr. Csaba László köz­gazdász-professzor a Szekszárdi Vállalkozó Szalon záró rendezvé­nyén, amelyen a felkért előadó az ősszel kirobbant nemzetközi pénzügyi válság hazánkra kivetít­hető hatásait vette számba. Bálint György Dr. Csaba László leszögezte: a magyar gazdaság viszonylagos elmaradottságá­ból adódó előnyöket ezúttal élvezi, no­ha az elemzők rémképeket festve egy­másra licitálnak a negatív számokkal - Nálunk nincsenek azok a pénzügyi újítások, amelyek most Amerikában bedőltek. Nem olyan fejlett a tőzsdei szektor, mint az Egyesült Államokban. A világválság, amely sok tekintetben el­tér a korábbiaktól direkt módon nem érint bennünket, bármennyire is nyi­tott gazdaság a miénk - hallhattuk a mostanság nem megszokott tónusú és tartalmú felvezetőben. Persze e sorok írója fejében is rögtön fölvetődött a né­met recesszió nem érintené a legfőkép­pen oda exportáló és onnét importáló magyar gazdaságot. Nos Csaba szerint nem, mert a magasabb fektolgozottsági fokú termékkel gépekkel berendezé­sekkel vagyunk jelen, ezeken a piacon pedig nem várható visszaesés. Mint ahogy a szolgáltató szektor egészében sem várható dekonjuktúra, s a budapes­ti Középeurópai Egyetem (CEU) okta­tója szerint a munkaerőpiacon sem kö­vetkezik be újabb negatív robbanás, mint azt prognosztizálják. Persze a ló túlsó oldalára se essünk át! A kamarára oda kellett volna figyelni- A helyzet persze alapvetően rossz, hiszen 2006-tól napjainkig mintegy 250 ezer munkahely szűnt, illetve szűnik meg. Ez azt jelenti, hogy a magunk nulla szintre hozásához kell negyedmillió munkahelyet teremteni 2010 és 2013 között, ami nem éppen egy triviális feladat. A hurráoptimiz­mus időszaka persze egymillió új munkahelyet ígért! A 2009-es év való­jában a sok negatívummal terhelt ta­valyi esztendő meghosszabbítása lesz. A fellendülés nem kezdődik el, de nem lesz jelentős visszaesés. Az inflá­ció, a költségvetési hiány ugy an csök­kenni fog, az államadósság azonban nő. A foglalkoztatás mintegy 50-70 ezer fővel csökken, mindez egy nö­Csaba László bízik a 2010-ben el­induló gazdasági növekedésben vekvő munkanélküliségi rátát jelent, ami nem csupán a magyar gazdaság, de a társadalomnak is komplex gond­ja. Azt a félszázalékos növekedést, ami jó esetben lehet, szinte kivétel nélkül a multinacionális cégek érik el A ha­zai tulajdonú mikro- és kisvállalkozá­soknak továbbra is meglehetősen sa­nyarú a helyzete. Akármennyi pénzt is csoportosít át a kormány bármelyik ágazatra, vagy munkahelyteremtésre, ha nincs piac, akkor senki sem fog új munkatársakat foglalkoztatni, hiszen a saját jövőjét, egzisztenciáját senki sem teszi kockára. Súlyos gond, újabb évtizedes kihívás a magyar gazdaság számára, amely még akkor is velünk marad, amikor már rég túl leszünk a pénzügyi megrázkódtatáson.- Hogyan látja a gazdasági érdek- képviseletek javaslatait, a FIDESZ- MPSZ munkát terhelő jelentős adó- csökkentésijavaslatait, amit a kor­mány nem vállalt fel?- A Magyar Kereskedelmi és Iparka­mara nyáron a versenyképességi és az adó-kerekasztallal fogalmazott meg olyan reformokat, amelyek már rövid­távon is jelentős előnyökkel kecsegtet­hetnének, ha meghallgatásra találnak. A közterhek rendszerének egyszerűsí­tését, azok csökkenését, a bürokrácia leépítését célozta, amely intézkedések a kis- és mikrovállalkozások életképes­ségét segítették volna. Kidolgozott, előrelátó, a következményekkel szá­moló komoly javaslatok voltak ezek. Szükség lenne arra is, hogy végre elkez­dődjön a gazdaságban alulról indulva egy tisztulási folyamat: a tisztességes gazdálkodás általánossá válásához egy értékrendbeli megalapozás is keU, ami a jogállamiságot is érinti. Rejtő Jenő jut eszembe, aki azt mondta: minden po­fon mellé mégsem lehet rendőrt állíta­ni. E tekintetben a helyzet minden ta­pasztalat, felmérés szerint radikálisan romlott az elmük tíz évben is. „Hazádnak használj!”- Azt mondta, mindezek ellenére bí­zik a 2010-ben elinduló gazdasági növekedésben.- Igen, de ez még nem olyan lesz, ami az emberek jelentős részének gondjain alapvetően segít. Ahhoz a csak jogszabályalkotásokkal nem meg­oldható, bonyolultabb kérdéseket is meg kellene tudni oldani.- Például?- A nagy ellátórendszerek átalakítá­sában eg)’ évnél tovább nem tartó tár­sadalmi párbeszédben egységre kelle­ne jutni a kormánynak és az érdekkép­viseleteknek, ne egy-egy csoport par­tizánakciójával kelljen a továbbiakban szembesülnie az embereknek, mert reform címszó alatt plasztikusan szól­va valami ilyesmi történt. A bennün­ket elkerülő térségbeli országok ezen a területen előztek minket. Változtak a kormányok, változtak az ideológiák, változott a nemzetközi helyzet, de a már említett bonyolultabb kérdések­ben hozott legalább középtávú elkép­zelések „a hazádnak használj!” jegyé­ben nem változtak. Na ezt kellene mi­hamarabb átvenni tőlük!

Next

/
Oldalképek
Tartalom