Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-01-25 / 3. szám
0 * SZEKSZÁRDI VASÁRNAP ___________________ KULTÚRA _________________________________________________2009.január25. „E mlékezők vagyunk valamennyien” Polcz Alaine-kultuszt kell teremteni! - Délelőtti pillanatképek a Mészöly Miklós-emléknapon Csordás Gábor dr. Haag Évától vehette át a Mészöly-plakettet Szekszárd neves írójának emléknapja - melynek délelőtti eseményei a főiskola dísztermében zajlottak - szép kettős jegyben zajlott, lévén, hogy Mészöly Miklós gyermekeknek szánt irodalma és Polcz Alaine irodalma került fókuszba. P. Z. Dr. Haag Éva alpolgármester ünnepi köszöntőjében kiemelte: Szekszárd nagy családdá alakul ilyenkor, fiatalok, érett korúak, diákok és tanárok - emlékezők vagyunk valamennyien. Aki személyesen ismerhette őket, azért, kinek képek, könyvek, szájhagyomány útján terjedő, ebből fakadóan olykor túlzó, „személyes igazsággá” ferdített történetek jutottak, hát azért. Ne feledjük, „pontos történeteket” út közben Mészölytől kaphattunk... Bizony, erről ismerszik példának okáért a művész, mert aki író, költő, fikciójában sem ferdít öncéllal... Nem hinti hunyorogva a halott szónélkúliségére, ennek biztonságára játszva, micsoda barátság szövődött egykoron... A város vezetése külön köszönetét mondott a szervezőknek, amiért évről évre méltón emlékezhetünk huszadik századunk meghatározó íróira, ezáltal ha követjük csillagmutatásuk, szeretetteljesebbé, jobb emberré válhatunk. Elhangzott, kimondatott: Polcz Alaine-kultuszt kell teremteni! Szelíden bölcs kultuszt, értő, messze gyűrűző kultuszt! Jelenleg fölbecsülhetet- len úttörése. Soraiban míves szépirodalmi stíllel öleli az áldozattá válás, az áldozatként élés lélektanát. Távolságot tartva pontos, hiszen legnagyobb! Ő - mélyén - talán megbékült azzal, amivel mi, olvasói nem igazán tudunk. Miért nem szentelte teljes életét írásnak? Mekkora muszájok voltak az ő muszájai? Tavaly adott otthont a szekszárdi Német Színház egy ősbemutatónak. Polcz Alaine Asszony a fronton című munkáját dolgozta Baranyai László író két hangra. A fiatalkori s az asszonyi én körvonalazódott Takács Kati és Pálffy Katalin színművésznők játéka által. Aki jelen volt az előadáson, nem feledi sosem. A végletes szavak összes komolyságával és mosolyogha- tóságával Polcz Alaine átélt, széles síkra kiterjesztve tanulsággá, történetté lényegített, nem mellékesen perspektívát mutatott, példát, modern kifejezéssel élve túlélési technikákra okított. Kockák peregtek az egykori előadásról. Az író mi minden elé ment! Félresöpört olyanokat, mint nőirodalom, írónő, politika, porrá és húscafattá alázottság, lényének kontúrjai, nyo- morítás, pszichiátria, tömegpszichózis, feleség-lét... Lehet, egyik sem érdekelte? Támogatott akiket és amíg kellett, tanított ahol kellett, közben cinkos mosollyal rejtve pulzáló magját írt ahogyan és amit kellett.. Előttünk a feladat! Urbanik Tímea irodalomtörténész előadását - sajnálatos távolléte miatt - Németh Judit olvasta fid. Szokás megkülönböztetni szépirodalmat és gyermekirodaimat. Ki tudja még miféle irodalmakat. Urbanik szerint inkább műfajközi terek egymásba játszásáról, sziluettek irizálásáról lehet szó. Egymást támogató együttállásnak nevezi Mészöly Miklós „gyermeki” irodalmát. Nem tudni, éppen a történetmondó meséit, vagy a mesemondó történeteit olvassuk... „Botcsinálta meseírónak érzem magamat.” - vallott erről Mészöly. Első meséit, ismeretes, rábeszélésre írta, semmint belső ösztönzésre. Ha egy-egy novelláját visszautasították, vigasztalásképpen írt egy mesét. Ennek fajsúly-fölismerését mutatja Mészölyben, hogy ez vonatkozású átdolgozásainak is, fordításainak is elkülönülő fejezetet szentelt válogatott köteteiben. Az ötvenes évek elején - hozta példaként Urbanik -, az Állami Bábszínház dramaturgjaként kapcsolatba került a bábművészetteL Egyik legismertebb munkája a Misi mókus kalandjainak filmre írása. Mészöly úgy tartotta egy meseírásról szóló esz- széjében: a jó meseíró természetesen a benne élő gyermeket faggatja, de jó mű akkor születik, ha a gyermek is tu- dakolódik a felnőtt-valóság jogosultsága felől A mese az utolsó, amiben a misztikus tér és világ még elviselhető a felnőttnek, ez a gyermekek és a mi megcsupált ártatlanságunk... A színpadon szavaló és lépkedő kicsik persze nem gondolkodtak ilyesmin, sűrűn kitekintgettek anyura és apura, himbálták csöpp copfjukat, izgalmukban bájosan ismételtek néhány szót, huncutul illeszkedtek a pódiumra és egymás közé... A megyei könyvtár Gyermekkönyvtárának színjátszó köre Vadóc Eszter művészeti vezetésével Mészöly: A torony meséje című írását jelenítették meg. Megérdemelt vastapsot kaptak.. Idén Baka István költő kapta a Mészöly Miklós-díjat, melyet özvegye vett át. A Mészöly-plakettet pedig a Jelenkor Kiadó igazgatójának, Csordás Gábor költőnek ítélték. Hurka hentes modorra (A történetet Szekszárdon mesélte az utca embere.)- Mit kér, Öreg?! - sürgette a hentesfiú a soron következőt, miután kését tisztára törölte véres kötényében. Termete két emberével is felért, holott alig harminc körüljárhatott. Tüskés, rövid haja kiemelte morcos homlokát, türelmetlen tekintete harsányabban villogott, mint a borotvaélesre fent penge a sárga neon fényében, szinte átbökte a pult mögött várakozó bácsit. „Az öreg”, mintha száz éve állt volna ott...Olyan törékenynek tűnt, kit- ha nem vigyáz - elfúj az első márciusi szél. Gerince nehezen bírta már az elszaladt esztendők elejtett emlékeit, kabátja évekkel ezelőtt kinőtte őt, de büszkén takarta múltjához rég méltatlan, szikkadt, megviselt testét.- Két kiló sütnivaló kolbászt kérnék- szólt szelíden. Előtte köszönt. Mert, ahogy már nyolcvanhárom éve, azt még mindig illik.- Nincs! Mást? - villant a modorta- lan penge sürgetőn odaát.- Akkor talán két kiló hurkát szeretnék. Májast. Ha van - tette hozzá nyomban, okulva a kolbász esetéből. Hogy válaszra vár, azt csak kérdőre vont, az évek alatt összekócolt, ősz szemöldöke jelezte, szólni már nemigen mert. Centiről-centire botorkált hátrébb, hogy a pult alá lásson. Fakó, de patyolattiszta ballonkabátja a bolt szürke, latyakos kövét súrolta, miközben a hentesfiú húsos kezét figyelte, vajon hurkáért nyúl-e, s ha igen, szépet ad-e. Amaz nem kérdezte jó lesz-e, egyetlen suhintással vágott az anakondára emlékeztető húsos kígyóból épp hogy egy siklónyit, három deka híján pontosan két kilót. - Hétszázötven forint - mondta a hentes, és a pult tetejére vágta a hurkadarabot. Hosszú másodpercekbe telt, mire a bácsi remegő kezének fáradt kis uj- jai előhalászták pénztárcájának rég kiszáradt tengeréből az e hónapra szánt ötezrest. Fizetett, alázattal, csendben. A visszajáró szó nélkül landolt a hurka mellett a pulton, a hentesfiú oda se nézett, még csak nem is morgott semmit, a következőtől tudakolta, „Oda mi lesz?”. Egy perc se telt el, mikor a mélák már egy nagy tábla császárszalonnát megcsonkítani fente kését, majd hirtelen visszabökött a bácsi pulton várakozó pénzére:- Mi van, Öreg, nem stimmel?! Indulat nélkül, hajlott háttal, de nyílegyenes tekintettel szólt a válasz a megtört kabát alól:- De igen, stimmel, csak már nem mozognak olyan gyorsan az ujjaim, tudja?! A kirakat szégyenkezve tükrözte a bácsi távolodó lépteit, elnyűtt ballonja, leszegett őszes feje s kezében a friss hurka szinte a földet érte. Holott a hentesbolton kívül, egy másik pultnál ő az óriás - a húsos kezű, mélák fiú pedig csak egy mélynövésű törpe... Benkő Eszter
