Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-04-12 / 14. szám

2009. április 12. MOZAIK- SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 9 Diákok „vallottak” a költőről Műveltségi vetélkedővel zárult a Babits Mihály-emlékév Szekszárdon Németh Judit az általános iskolások versenyében induló diákokkal Méltó környezetben, a Garay Já­nos Gimnázium dísztermében zaj­lott a Babits-emlékévet lezáró, a költő életét és munkásságát be­mutató műveltségi vetélkedő kö­zépiskolás fordulója. Gyimóthy Levente Az eseményt megnyitó dr. Haag Éva alpolgármester kiemelte a Babits-év legfontosabb eseményeit, így - töb­bek között - a felújított emlékház megnyitóját, az Esztergom-Szekszárd közötti irodalmi hajóutat, mely a köl­tő életének utolsó állomásától szülő­városáig „kalauzolta" az érdeklődőket, és nem utolsósorban, hogy a közgyű­lés posztumusz díszpolgárrá avatta Babitsot. A zsűriben Lovas Csilla, a Ba­bits emlékház főmúzeológusa, Fusz György, a PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar főigazgatója, valamint dr. Töttős Gábor főiskolai docens foglalt helyet. Hat középiskolás csapat mérte össze Babitsról összegyűlt tudását. A vetél­kedő tesztláp kitöltésével indult, majd egy-egy szabadon választott Ba­bits-vers előadásával folytatódott. A diákok talán a hallás utáni versfelis­merést élvezték legjobban. A csendesebb feladatok közben Né­meth Judit Babits verselése bűvölte el az érdeklődőket. Magunk elé képzel­hettük, hogy áll a „három kereszt a Bartinán”, ahogy „a rög szinte él, a nap szinte nedves”, s amint Babits ré­gi kertjében szeretett „olvasni a lugas alatt, ahol a könyvre apró kerek fény­foltokat vet a nap”. A feladatok sorában a költő korának bemutatása következett, melyben a díszterem színpadán a csapatok kü­lönféle korabeli tárgyakat használva - például a Nyugat folyóirat, egy jegy­gyűrű, vagy éppen egy fokföldi ibolya. a költő kedvenc virága volt - igyekez­tek felvillantani egy percre a kort, melyben Babits verseit fogalmazta az utókornak. A vetélkedés előzetesen el­készített, Babits életútját ábrázoló montázsképek értékelésével, activity- vel, eg}' film megtekintésével, majd az eredményhirdetéssel és az értékes dí­jak kiosztásával zárult. Az első és a má­sodik helyezést is az I. Béla gimnázium vitte el: a Leonínusok az Ádáz csapatot megelőzve lett első, míg a harmadik hely a házigazda garaysok írisz koszo­rúja névre keresztelt csapatának jutott. így köszönt el a város a Babits-em- lékévtőL Mi pedig milyen idézettel is búcsúzhatnánk stílszenlbben így az ünnep előtt, mint a Húsvét előtt sora­ival: „aki alszik, aludjon, aki él, az él­jen, a szegény hős pihenjen, a sze­gény nép reméljen..." Az általános iskolások vetélkedésé­nek a Babits iskola adott otthont. A színvonalas versenyt végül a Garay iskola Garaysták nevű csapata nyerte a Gyakorló iskola (Messze... messze...) és az 5. sz. Általános Iskola (Nyugat) csapata előtt. Ősi népi kultúra: recept a válságra? A M.A.G. program keretében előadássorozat indult Szekszárdon „Földünkön a baktériumoktól a bálnákig minden élőlény a nagy rendszer normális része, kivéve az ember!” - fogalmazott előadása nyitányában dr. Géczy Gábor atomfizikus, az ELTE természet- földrajzi tanszékének oktatója a Mintaként Alkalmazott Gondvise­lés országos program szekszárdi előadássorozatának teltházas nyi­tóestjén, a Szivárvány Iskolában. Gyimóthy Levente Dr. Géczy Gábor szerint ezzel azért él­hetünk a megfogalmazással, mivel mintegy 300 évvel ezelőttig a glóbusz fő gondnoka az ember volt, mígnem az 1700-as évek közepén elérkezett a felvilágosodás ideje, mely gyakorlati­lag köz-elhülyülést hozott a világnak, felszámolva az ősi népi, paraszti kultú­ra addigi rendjét. A tudós szerint az ak­kori ipari forradalomnak nevezett vál­tozással fokozatosan a „semmi” került középpontba a hirdetett „emberköz­pontúság” helyett, s az istenközpontú világ teljes egészében eltűnt. Géczy doktor szerint ezen ámokfutásban óri­ási felelősség terheli az értelmiséget. Mindig is a parasztság húzta ki az or­szágot a legnagyobb mélypontokból, éppen ezért elsődleges feladat lenne visszaállítani a hagyományos, önellátó Dr. Géczy Gábor paraszti kultúrát, mégpedig úgy, hogy soha többet ne legyen lealacsonyító szitokszó az, ami „paraszti” eredetű, hiszen mind a természetes gyógyítás, mind pedig a természeti tudás, az ál­lattartás, vagy az ősi asztrológia leg­pontosabb ismerője a gazdálkodó pa­rasztembervolt. Az előadó rámutatott: elképesztő, hogy manapság 10 ezer kilométeres távolságból kapjuk a fűtést, amikor hagyományos módszerekkel is meg­oldhatnánk e a problémát. Emellett nem kis gond, hogy jóval többet fo­gyasztunk mindenből, mint kellene, s nem vagyunk önellátóak. Jelenleg a városok azok az egységek, melyek át­tételes rákos burjánzást mutatnak, hi­szen terjeszkedéseikkel elszívják a természetest, és szemetet juttatnak vissza, legyen áz tárgyi vagy szellemi hulladék. Dr. Géczy Gábor szerint a MAG. program arra világít rá, hogy elég volt környezetünk folyamatos „tákolásá- ból", belül kell megváltozni, s egészsé­ges, természetes közösségeket kell végre építeni. Elég volt abból, hogy gyerekeinktől eltopjuk a gyerekkort, amikor már a bölcsődéinkben, a bili fölött is angoltanítást erőltetnek - tet­te hozzá az ELTE tanára. Vannak jó je­lek is a tudomány normalizálódásá­ban, hiszen „lassan beéri a hivatalos tudomány a paraszti kultúrát” - fogal­mazott epésen a kutató. Az előadó se­gítségével magunk elé képzelhettük az évszázadokkal korábban kitalált, fa- csúszózsalus módszerrel épített, s a mai napig nyaranta hűvös menedéket adó, ingyen földből és töredékes anyagból épített vályogházak szerke­zetét. Ezek kályhái, a hagyományos „banyakemencék” bármivel fűthető- ek voltak, ha a fából éppen híján volt az ember, nem úgy, mint XXI. századi modern kortársaik. Igen, jó lenne e népi „gyógymó­dok” legalább negyedét megfogadni, hogy visszakanyarodva őseink tudásá­hoz, helyrehozzuk mai, válsággal tar­kított világunkat. Aquation verseny Tolna megyei aquation versenyt ren­dez városunkban április 19-én a szek­szárdi Dynamic Triatton Club és a Tol­na Megyei Triatton Szövetség. Az iga­zolt sportolók mellett várnak minden­kit, aki úszni és/vagy futni képes. A szervezők célja, hogy népszerű­sítsék, megismertessék a triatlont egyik „kistestvére” által. A nyolc kü­lönböző korosztály 500-2000 méte­res futását a belvárosban tartják, hogy a járókelők is találkozzanak a versenyzőkkel. A 2008-ban is igen sikeres, tíz aranyérmet szerzett Dynamic TC re­méli, hogy felfedeznek újabb tehetsé­ges gyerekeket, akik eredményes triattonisták lehetnek. Szeretnék meg­találni a korábbi versenyzőket, akik­ből összeállhat egy ütőképes szenior csapat - mondta el Szélné Bajor Ágnes. A korosztálytól függően 100400 mé­teres úszás bármilyen úszásnemben teljesíthető. Várják azokat is, aki csak futni, vagy csak úszni szeretnének. Előnevezést egyesüleü versenyzők esetén április 15-ig fogadnak el elekt­ronikusan, postán, vagy személyesen, szabadidős versenyzők részéről pe­dig a név, születési év és nem megadá­sával április 18-ig, ők a helyszínen is nevezhetnek. Információ és nevezés: Dynamic TC, 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3­E - mail: edit.varjas@t-online.hu Dynamic Triatton Club: Varjas Edit 06/30-959-1572.

Next

/
Oldalképek
Tartalom