Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-03-29 / 12. szám

mm 2009. március 29. » SZEKSZÁRDI ¥AS4MAP EGY NEVEZETES SZEKSZÁRDI NAP 133. Első újságunk élete és halála A Tolnamegyei Közlöny 1919. március 30-i számával 1873- március 5-én kezdett útját fe­jezte be, s ezzel szűkebb hazánk első és mindmáig legtöbb évfolyamot megért sajtóterméke volt. A Szegzárdi Haladókor égisze alatt indult, oldalanként két géppapír nagy­ságban, nyolc oldalon, hetenkénti megjelenéssel Az országos sajtó lepe­dőszerű napilapjaival versengett a kez­dők bátorságával Első tárcájában er­ről szólt: „Mytiléné városáról mondták volt, hogy a kapu nagy, a város pedig kicsi, félni lehet, hogy város kiszalad a kapun. Ezt jegyzé meg egyik jóaka­rónk, midőn lapunknak előfizetésre való fölhívását olvassa vala. Hamarjá­ban idéztem Eötvöst, hogy nem az, mit ád, de az, mit ígér teszi gazdaggá...” Aki ezt írja, még árnyékban van, mert komoly járásbírói beosztásával nem tartja még összeegyeztethető- nek az újságírást. Egy év múlva, 1874. március 18-án lép a színre, s át­veszi a főszerkesztői posztot Boda Vilmos, aki 1877-1904 között tulaj­donosa is lesz az ősújságnak. Ez sze­mélyes karrierjét is segíti: az 1884-1906 közötti or­szággyűlési képviselő óvatosan bár, de saját lapjában mégis min­dent elmondhatott. S mi lett a sorsa a Tolnamegyei Köz­lönynek? Már negye­dik számában ter­vezte, hogy megna­gyobbítja alakját, de ez csak lassan valósult meg. Előbb „már gyors­sajtó alól került ki” 1874. június 10-én, majd 1876. de­cember 25-én közlik: „A lap ez­után másfél akkora alakban fog megje­lenni”. Megismétlik ugyan az első elő­fizetési felhívás fennkölt céljait „se pártoknak se testületeknek, se szemé­lyeknek reánk befolyást gyakorolni nem engedünk, hanem az igazsá­got fel- mint lefelé meggyőződésünk szerint kiszolgáltat­juk”, ámde ezelőtt olvasható: "Lapunk a jövő évben már mint a megye tör­vényhatósága és gazdasági egye­sülete hivatalos közlönye fog megjelenni...” Ezért nem ártott az óvatosság. Eltelik négy év, s 1881-től in­dul a Szekszárd és Vidéke, amely bátor, személyeske­dő: ebbe pusztul bele húsz év alatt. Új vetély- társ 1891-ben a harma­dik hetilap, a színvo­nalas Tolnavármegye, mely kormánypártisá­gát sem titkolja. A Közlöny előbb gúnyo­lódik a pártlapon, az­tán 1904 végétől ma­ga is Függetlenségi '48-as szócső lesz utol- Boda só leheletéig. Vilmos Lassan ódon, divat­jamúlt bútorrá válik. Nekrológját megszűnte előtt három évvel megírták már. A 42 évig volt fő szerkesztő, Boda Vilmos halálakor a ve- télytárs így értékelte jelentőségét: „Nem tartozott a véresszájú újságok közé. Higgadt volt a véleménynyilvání­tásban, de kitartó a küzdelemben. Sok üdvös eszmét pendített meg, nem egy igéből lett test, valóság s kivált, míg lap­ja egyedül volt - osztatlan népszerű­ségnek örvendett - találkozóhelye volt a tollal foglalkozó öregebbeknek s a Parnasszusra törekvő fiataloknak, úgy hogy ma alig van Tolna megyében toll­forgató ember, aki első irodalmi kísér­leteit ne a néhai Boda Vilmos véd- számyai alatt követte volna eL S éppen ez volt érdeme, hogy kivált régebben, ritkán feszegetett országos jelentősé­gű dolgokat, megelégedett a helyi fon­Az első szerkesztőségi épület, az emléktáblára vá­ró Fejős ház a Béla király tér, Babits utca sarkán tosabb kérdésekkel s éppen azzal vált hasznára vármegyéjének, városának, hogy felszínen tudta s akarta tartani a helyi haladás kérdéseit.” Dr. Töttős Gábor Ódon időben MÁRCIUS 30-ÁN 135 éve, 1874-ben igazi népünne­pély fogadta önkéntes tűzoltóegyle­tünk első fecskendőjének megér­kezését. 90 éve, 1919-ben beszün­tették a 47. évfolyamát élő Tolna­megyei Közlönyt. MÁRCIUS 31-ÉN 90 éve, 1919-ben a krumplijegyek kiosztását kezdték meg a városhá­zán. 80 éve, 1929-ben Gády Bélát, az olasz sajtó tudósítóját nevezték ki városi ügyészünkké. ÁPRILIS Í JÉN 155 éve, 1854-ben a bécsi Illustri­erte Zeitung Garay János arcképét és pályáját mutatta be. ÁPRILIS 2-ÁN 100 éve, 1909-ben a Molnár Nyomda Rt. sikert ért el a IV. buda­pesti tavaszi vásáron. 95 éve, 1914- ben városunk jégbeszerzési sza­bályrendeletet bocsátott ki. ÁPRILIS 3-ÁN 125 éve, 1884-ben a Szekszárd Vi­déke Mehrwerth Ignác főjegyzőnk megyei monográfiára adott - tíz év­vel előbbi - válaszait közölte. ÁPRILIS 4-ÉN 100 éve, 1909-ben felavatták me­gyeszékhelyünk első városi zászlaját. ÁPRILIS S-ÉN 100 éve, 1909-ben elhunyt Rill Jó­zsef, volt tanfelügyelőnk, akinek könyve jelent meg Szekszárdon. Jónás jele jelen időben Szelíd, szívhez szóló szavakkal Szekszárdon szolgált Juhász Imre atya. Isten igéjét hirdette. Babits városá­ban Jónás jeléről beszélt (Jón 3,1-10; Lk 11,29-32). A nyitó szentmise elmélkedését Imre atya egy sze­mélyes ifjúkori emlékkel indította. Mielőtt papnak je­lentkezett, más irányú tanulmányokat folytatott, illet­ve civil munkahelyen dolgozott. A holtszezonban kedvezményes áron sikerült szakszervezeti beutalót szereznie Hévízre. Két hét üdülés teljes ellátással mindössze nyolcszáz forintjába került. Története­sen hamvazószerdán kerekedett föl az országot át­szelő nagy utazásra. Menet közben négy idősebb nógrádi bányász telepedett le a vasúti fülkében. Ha­marosan előóvakodtak a szatyrokból a nyálcsorga­tó kolbászok és egyéb házi finomságok. Szívélye­sen kínálgatták őt is: „Vegyen csak bátran, bará- tocskám!” Ő azonban a böjti fegyelemre gondolt, és udvariasan, bár nem túl nagy meggyőző erővel sza­badkozott. „Maga tudja. Ha nem, hát nem erőltet­jük.” Túl volt az első megpróbáltatáson. Megérke­zett az üdülőbe. Itt hamarosan terített asztalhoz tes­sékelték a vendégeket. Egy tatabányai pincér és egy idősebb budapesti házaspár társaságába ke­rült. Mindenki derekasan nekilátott az ebédnek, az ízletes gyümölcslevest az utolsó cseppig bekanalaz­EVANGÉLIUM ták. Második fogásként jókora rántott szeleteket tá­laltak. Igen erős volt a kísértés: „itt engem senki nem ismer, senki nem fog megróni, ha ezúttal túlte­szem magam az egyházi előírásokon. Különben is: azért jöttem, hogy pihenjek, hogy jól érezzem ma­gam. Meg aztán, ha valaki közétkeztetésben része­sül, tulajdonképpen mentesül e kötelezettség alól.” Közben arra lett figyelmes, hogy a házaspár is su­tyorog: „Ránk ez már különben sem vonatkozik, hi­szen elmúltunk hatvanévesek.” Egyszer csak még­is odafordult hozzá az asszony: „Fiatalember! Szíve­sen fölajánlanánk a húsadagunkat, ha elfogadja.” „Bocsánat, de én is éppen érdeklődni akartam: nem kéri-e valaki a rántott szeletemet?” A negyedik asztaltárs mind a négy adagot becsülettel legyűrte, ők meg hárman beérték a körettel. Ezzel a jelenettel síron túl tartó barátság vette kez­detét. Kölcsönösen fölismerték, hogy komolyan veszik a hitüket. A szimpátiából őszinte érdeklődés fakadt: a két hét során rengeteget beszélgettek, közös programokat szerveztek. Búcsúzáskor cí­meket cseréltek: „Imre, ha Pesten jár, ne kerüljön el bennünket!” Rendszeresen levelet váltottak, ha­marosan a családdal is megismerkedett. Természetesen arról is beszámolt, amikor a papi hi­vatás gondolata megérlelődött benne. Ekkor érte a következő meglepetés. Az idős asszony megvallotta neki: évtizedeken át azért imádkozott, hogy valame­lyik fia az evangélium szolgálatára szentelje életét. Hála Istennek, nagyon jó gyermekek, de ők a házas­élet, a családalapítás mellett döntöttek. Imrében vi­szont hamar megérezte a hivatás iránti fogékonysá­got. Lélekben gyermekévé fogadta, s attól fogva ér­te is ugyanúgy imádkozott, mint a vér szerinti család­jáért. Azóta mindketten hazatértek a Jóistenhez: a férfi még a kilencvenes években, az asszony három évvel ezelőtt. A lelki kötelék azonban nem szakadt el. Kölcsönösen imádkoznak, segítik egymást a „hatá­ron” innen és túl. A családhoz, a leszármazottakhoz is őszinte barátság fűzi, immár évtizedek óta. Lám­ám: huszonegynéhány évvel ezelőtt három ember a Krisztus iránti szeretetből lemondott valami apróság­ról, s mit nyertek cserébe? Érdemes ezen elgondol­kodni, amikor a nagyböjt értelmét keressük. A költővel együtt szívből fohászkodom: „Óh bár adna a Gazda patakom / sodrának medret, biztos útakon / vinni tenger felé...” (Babits Mihály: Jónás imája). Jónásra, Jónásokra szükség van minden időben. Olykor Babits Mihálynak hívják őket, máskor Ju­hász Imrének. Ki tudja, holnap talán éppen Te le­szel az Úr szóvivője. A Biblia tolmácsa. A Jó Hír óri­ásplakátja. Kirsch János diakónus

Next

/
Oldalképek
Tartalom