Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-03-22 / 11. szám
10- SZEKSZÁRDI »rSwsPl.lwilmir ANNO 2009. március 22. B izonyára vak véletlen játéka, de úgy alakult, hogy kies megye- székhelyünkön soha nem azt kapta a helybéli jámbor honpolgár, amit remélt: ha nem várt, kapott, ha meg várt, akkor nem, vagy mást. A Tolnavármegye 1909. március 21-én megírta, hogy a hadjáratba induló „Pfanzelt István tartalékostól, aki messze idegenből szakadt Szekszárdra” szívszaggatóan búcsúzott pénz nélkül maradt felesége és két gyermeke. „A jelenet annyira meghatotta az utcán járó-kelőket, hogy gyűjtést rögtönöztek a szűkölködő családtagok részére.” Közvetlen ez előtt a következő hír díszeleg. „A Szanin orosz regény elkobzása után egy könyvkereske- v J| dő azt tapasztalta, hogy az el- \f[f kobzás kitűnő reklám. Kitett a kirakatába egy könyvet, melynek címszalagjára a következőket nyomatta: Ausztriában elkobozva! Mit kell tudniok a leányoknak a házasságkötés előtt? A vásárló közönség tódult az üzletbe a csalogató cím után, s mikor a könyvet felbontották, akkor látták a könyv eredeti címét: Szakácskönyv.” Három héttel előbb ugyanez a lap Csak Szekszárd nem kap semmit című hírében kesergett. A baja- bátaszéki híd megnyitásának hatásaként Kaposváron nyolcszázezer koronáért bővítik a vasúti műhelyt, mely így már 600 munkást foglalkoztat majd. „Csak Szekszárd marad hamupipőkéje továbbra is az államvasutaknak. A mi nyomorúságos vonalunk marad továbbra is változatlanul primitív, döcögő, mint amilyen volt ezelőtt 25 esztendőODON DERŰ 232. Hajdani adok-kapok sában Babits Esztergom mellett. „Eszembe jut egy fájó vádoló emlék - írja Török Sophie - mikor hallottuk, hogy a szekszárdi szőlő egy részét el akarják adni, - mi talán éppen akkor foglalkoztunk az esztergomi vityilló vásárlásának tervével. Mihály hirtelen felragyogva kiáltott fel, mint aki előtt a szerencse legfényesebb ajtaja nyílik meg váratlanul: - Vegyük meg mi a szekszárdi szőlőt! Hogy csillogott a szeme várakozó örömében, egészen kisgyermek yolt... - De hát mit csinálnánk vele ház nélkül? - mondom én - s hogy mehetnénk oly messzire Pestről? Mindig fáj a szívem, ha eszembe jut, milyen hirtelen sötétült el benne az édes remény!” Öt évvel előbb a Tolnamegyei Közlöny 1919. március 30-i száma helyi alak kívánságáról szólt. „A szekszárdi ismert politikus Pista bácsi találkozott egyik ismerősével: - Hogy van, kedves Pista bácsi? - Hát most már megvónák. Földet is kapunk, napszámunk is nagy, pénzünk is van, hála istennek, köztársaság is van. Hej, most még csak egy jó király kellene...” Kétségtelenül jól sikerült tréfa, de éppen a fenti újság nevethetett legkevésbé: 47 évi fennállása után a következő héten már nem jelenhetett meg. Természetesen nem e humor miatt szüntették meg, hanem papírhiányra hivatkoztak, akárcsak a másik helyi Leánykérés: - Mama, ha megkéri a kezem, átküldőm hozzád, hogy beszéljen veled. - Inkább mondj rögtön igent, nehogy amíg átér, meggondolja magát. (Jeney Jenő karikatúrája) vei, amikor megépült. Állomási épületünk szintén a régi szégyen- teljes helyzetben marad. Budapesttel való összeköttetésünk javítására nincsen semmi kilátás. Országgyűlési képviselőink karöltve mégiscsak tehetnének valamit...” Persze nemigen tehettek a méltó- ságos MÁV-val szemben, ezért döntött aztán 15 év múlva, 1924 márciulap esetében. Helyettük az Igazság maradt nyeregben, de július 31-én az is elpirult: Tolnamegyei Vörös Újság lett belőle. Kerek három napig élt. Lanius Excubitor Ódon időben MÁRCIUS 23-ÁN 110 éve, 1899-ben született Szek- szárdon Fejős Imre a parlamenti múzeum első igazgatóőre, irodalomtörténész. MÁRCIUS 24-ÉN 130 éve, 1879-ben dalárdánk meghívásra Bátaszékre kirándult: a szegedi árvízkárosultak javára adott hangversenyt. MÁRCIUS 25-ÉN 100 éve, 1909-ben befejezték a polgári fiúiskola tornatermének alapozását, a leányiskoláét pedig megkezdték. MÁRCIUS 26-ÁN 160 éve, 1849-ben írta szüleinek Garay: „a jövendőbe aggódva nézünk, napról napra nagyobb a drágaság s kevesebb a kereset”. MÁRCIUS 27-ÉN 125 éve, 1884-ben tudatták: „Boda Vilmos a Bezerédj utcában csinos emeletes házzal gyarapítja városunk épületeit". 85 éve, 1924-ben vett házat Esztergomban Babits Mihály. MÁRCIUS 28-ÁN 155 éve, 1854-ben született Tolnán Wosinsky Mór címzetes apát, 1894-töl plébánosunk, megyénk történetírója, európai hírű régész, múzeumunk alapító-névadója. MÁRCIUS 29-ÉN 70 éve, 1939-ben minisztériumi terv szerint a Sión öt zsilip s vízi erőmű épült volna. „Jézus így szólt hozzájuk: »Ki az közületek, akinek van egy barátja, és elmegy hozzá éjfélkor, és ezt mondja neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret, mert útról érkezett egy barátom, és nincs mit elébe tegyek; - és az így válaszolna belülről: Ne zaklass engem, az ajtó már be van zárva, és velem együtt gyermekeim is ágyban vannak; nem kelhetek fel hogy adjak neked! Mondom nektek, ha nem is kelne fel, és nem is adna neki azért, mert barátja, tolakodása miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire szüksége van.« »Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik.«" (Lukács 11,5-10) Egyik este tíz óra körül megszólalt a csengő. Egy olyan házban lakunk, ahol az ajtótól a kapuig hosz- szú lépcsősor vezet. így miután valaki csenget egy percig is eltarthat, amíg lemegyünk és kinyitjuk neki a kertkaput. Éjszaka mindez természetesen sokkal bonyolultabb. Ki az az ember, aki, ha nem vár senkit, mégis felkel, hogy beengedje azt, aki csenEVANGÉLIUM get? Feleségemmel az első csengetésre csak felriadtunk. A második csengetés kiverte az álmot a szemünkből. A harmadik pedig azért kezdett el zavarni, mert kislányunk olyan nehezen aludt el, és nem szerettük volna, ha felébred. Arra gondoltunk, majd abbahagyja. De csak csengettek tovább. Hosszan nyomták a csengőt. El nem tudtuk képzelni, hogy ki lehet az, akinek ennyire sürgős. Voltak „visszajáró vendégeink”, de ők napközben jöttek. Újabb csengetés. Erre kicsit ingerültebb lettem: „A kicsi mindjárt fölébred! Ki lehet, aki ilyenkor, ilyen agresszíven csenget?” Gyorsan magamra kaptam egy-két ruhadarabot és elindultam lefelé. Amikor a kapuhoz értem egy nem túl bizalomgerjesztő külsejű ember állt velem szemben. Közöltem vele, hogy ilyen későn nem illik ilyen hosszan csengetni, ráadásul a gyerek is alszik. Szemében azonban elszántság volt. Segítséget kért. Hihetetlennek tűnő történetet mondott el arról, hogyan veszítette el a tárcáját, a pénzét és haza akar utazni, valamint éhes és fázik. Este tízkor? Egy nevet emlegetett. Hívjuk fel, ő majd igazolja, és kifizeti a kölcsönt is. De se cím, se telefonszám. Valahogy csak kikerestük a név alapján a telefonszámot, felhívtuk. Igazat mondott. Segítettünk neki pénzzel, élelemmel és ruhával. Nem akart maradni, elbocsátottuk. Ennek az embernek, aki segítséget kért tőlünk egyetlen esélye volt. Tolakodó módon, ha kell, akkor a házigazdát zaklatva, az egész családot felkeltve kér segítséget. Nem volt más esélye. Tudta, hogy más nem fog segíteni rajta. Jézus arra biztat, hogy hasonló kitartással, tolakodással és bizalomteljes várakozással zörgessünk Isten ajtaján. Sokszor látjuk saját életünket úgy, ahogy ez az ember látta, hogy egyetlen esélyünk van, ha valaki most segít. Jézus erre biztat, amikor imádságra buzdít: Szólítsd meg Istent, és Ő válaszolni fog. „Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak megnyittatik." Szeretettel várjuk istentiszteleteinkre vasárnap 9 órától a Munkácsy Mihály utcában, a hosszú lépcsősor legtetején. Kovács Zoltán metodista lelkész
