Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)
2009-03-15 / 10. szám
2009. március 15. SPORT SZEKSZÁRDI fASÁRNAP 13 Ismét utcai futóverseny A kétszeres győztes Kálovics Anikó májusban visszatér Szekszárdra Idén is sok gyereket várnak a szervezők a futóversenyre Épek és fogyatékkal élők idén közös futamban indulhatnak a III. Domaine Gróf Zichy Futóversenyen Szekszárdon május 2-án. Erről és a verseny további részleteiről csütörtökön sajtótájékoztatón számoltak be a rendezők. ■ A névadó támogató Baron von Twickel Szőlőbirtok Liszt Ferenc termében tartott tájékoztatón a viadal egyik főszervezője, Scherer Tamás, a Sportélmény Alapítvány kuratóriumának elnöke bejelentette, hogy honlapjukon (wunv.sportelmeny.hu) már él az on-line nevezés a viadalra, amely idén is kínál újdonságokat. Ami változatlan: a verseny központja idén is a Garay téren lesz, az 1 km- es pálya is megegyezik a tavalyival Az általános iskolások négy korcsoportjában továbbra sem kell nevezési díjat fizetni. Az amatőr, illetve a profi futamra jelentkezőknek március 31-ig 1000 Ft-ba kerül az indulás, a helyszínen pedig 2000 forintot kérnek a rajtszámért. A nevezési díj természeten ezúttal is magában foglalja a frissítőt és egy emblémázott pólót Az idei évben a Sportélmény Alapítvány a Tolna Megyei Fogyatékosok Szövetségével együttműködve közös futamot szervez az épek és a fogyatékkal élők részére. A szervezők remélik, hogy a profik közül is többen vállalják ezt az egy körös (1 km) közös futást. Csillag Balázs, a szervező csapat tagja beszámolt arról hogy a chipes időmérést az idei évben a váltók futamára is kiterjesztik. A Márker Kft. nevét viselő 4x1 km-es staféta keretében a szervezők szeretnék megmozgatni a város cégeit és civil szervezeteit. A chippel mért futamokban az indulók sms-ben kaphatnak értesítést időeredményükről, sőt a részidőkről is. Ajándéksorsolás is lesz, melyen minden rajtszámmal rendelkező futó egyenlő eséllyel indul az értékes nyereményekért. Csillag Balázs elmondta, hogy idén is Szekszárdra látogat a korábbi kétszeres győztes Kálovics Anikó. Remény van arra, hogy a többszörös mezei futó Európa-bajnok Bene Barnabást is láthatja a szekszárdi közönség futni, de várják a veszprémi Minczér Albertet is, aki a közelmúltban véget ért fedett pályás kontinens- viadalon döntős volt 3000 méteren. Éremhalmozó Ötös iskolások Elét arany-, tíz ezüst- és öt bronzérmet nyert az 5. számú Általános Iskola Tagozatának 16 sportolója Dombóváron, a sajátos nevelési igényű tanulók számára rendezett megyebajnokságokon március első hétvégéjén. Az atlétikaversenyen 30 és 600 méteres futásban, helyből távolugrásban, magasugrásban és tömöttlabda-dobás- ban, három korcsoportban mérhette össze erejét a Paksról, Tolnáról, Iregszemcséről, Dombóvárról és Szekszárdról érkezett mintegy 70 résztvevő. A szekszárdiak legeredményesebb versenyzői: Takács Zoltán (tömöttlabda 1., magasugrás 1.), Lend- vai Tímea (helyből távolugrás 1., 30 m 2.), Boros Kinga (600 m 1., 30 m 2.), Lázár Aranka (30 ml., 600 m 2.), Mezei Zoltán (30 m 1., 600 m 2.), Kolo- nics János (tömöttlabda 1., 600 m futás 3 ), Balogh Andrea (helyből távolugrás 2., tömöttlabda 3 ), Szabó Zoltán (tömöttlabda 3-, magasugrás 3). Asztaliteniszben 10 lány és 10 fiú indult, a bonyhádi, dombóvári és iregszemcsei diákok mellett négy szekszárdi. A tagozat diákjai közül Leipold Éva bronz-, Csepella Zoltán pedig ezüstérmet szerzett. Felkészítő tanáruk: Schönhardt Jánosné testnevelő. K. E VASÁRNAPI RECEPTAJÁNLAT Gombaleves vajgaluskával Hozzávalók: apróra vágott petrezselyemzöldet • 40 dkg gomba egy kis vízzel kikeverve behabarjuk • 1 db. hagyma a levest. • 2 ek. liszt • 3 ek. ólai Vajgaluska: • petrezselyemzöld • 1 tojás • 2-3 db. húsleveskocka • 2-3 dkg vaj • 2 ek. tejföl • liszt, só, bors Elkészítés: A puha vajat kikeverjük a tojással, sóval, borssal, annyi lisztet adunk A hagymát apróra vágjuk, és az olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a megmosott, felszeletelt gombát, együtt tovább pirítjuk, megborsozzuk. Felöntjük másfél liter vízzel, és hozzáadjuk a leveskockákat. Kb. 10 percig főzzük, majd a tejfölt, a lisztet, az hozzá, hogy galuska keménységű massza legyen, a levesbe szaggatjuk. Jó étvágyat! (A receptet a dr. Hollós László-em- lékév alkalmából a Nők Szekszár- dért Egyesület gyűjtésében adtuk közre.) VETŐMAG UZLETHAZ Minőségi vetőmagok óriási választékban, kedvező áron! Vetőburgonya: a legkedveltebb 10 fajta- hálós bio, 50 szemes- dobozos csávázott (nem kell permetezni)- zsákos, 25 kg-os holland Desiree Valamint, szinte minden, amire a kertben, szőlőben szüksége lehet! Szekszárd, Hunyadi u. 5. • Tel.: 74/512-666 • Nyitva: H-P 8-17-ig, Sz 8-12-ig iURANUS■ — Viz, CSATORNA, TERMELŐ, SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Ellenőriztesse vizének minőségét az Uranus Kft-veü • akkreditált mintavétel és vizsgálat • hatósági működési engedélyhez szükséges vízmintavétel és vizsgálat • rendszeres vízmintavétel és vizsgálat a hatósági eljárások során • házi vízellátás előzetes vizsgálata • (mezőgazdasági célú) fúrt kutak vizsgálata • figyelőkutak vizének szivattyúzással történő mintavétele és vizsgálata • házi fürdővizek, strandmedencék vízminőség-vizsgálata, ellenőrző tesztek forgalmazása • szennyvizek, használt vizek mintavétele és vizsgálata URANUS Víz-, csatorna termelő, szolgáltató és kereskedelmi kft. 7100 Szekszárd, Keselyűsi u. 22. Tel.: 74/511-730 • Fax: 74/411-067 info@uranusvizcsatorna.hu • www.uranusvizcsatorna.hu