Szekszárdi Vasárnap. 2009 (19. évfolyam, 1-45. szám)

2009-03-08 / 9. szám

2009. március 8. MOZAIK . SZEKSZÁRDI IP^i wasApmap U Angolul adtak elő Barcelonában Március végén az I. Béla Gimnáziumban tartják a következő nemzetközi projekttalálkozót Az I. Béla Gimnázium kistársal- gójának egyik asztalát ültük kör­be a Barcelonából nemrég haza­érkezett remek csapattal. Leegy­szerűsítve a figyelemreméltó tör­ténetet: egy uniós pályázaton in­dultak az iskola diákjai tanáraik „vezényletével", s nyertek bemu­tatkozási lehetőséget. V. Horváth Mária Hat tanuló, Mikóczi Zsófia (12/D), Szendéi Lilla (10/B) és a 10/A osztályo­sok, László Gabriella, Fodor Edina, Fenyvesi Bence és Barbarics József vál­lalta a kétéves elkötelezettséget, s az is­kolai munka mellett - már eddig is - sok időt és energiát fordítottak a pro­jekt témák kutatására, és az előadások megírására, megszerkesztésére. Aho­gyan a bő hat napos úton, most is ve­lük tartott két felkészítő tanáruk, Kuti Andrea és Zsoklosné Obádovics Kata­lin. (A harmadik pedagógus éppen egy másik csoportot kísér.) A szekszárdi team tagjainak - ha­sonlóan a „Környezetvédelem, vala­mint az egészséges életmód” projekt témáiban dolgozó további nyolc or­szág diákjainak - az előadásukat nem anyanyelvükön, hanem angolul kel­lett megtartani Mellette a filmet, illet­ve a diákat is maguk készítették - tud­tam meg a tanároktól, s azt is, hogy a pályázatban egy lengyel kolleganőjük vállalta a koordinátori feladatot.- Engem a régió geotermikus ener­giaforrásai érdekeltek. Bolyban, Kiste­leken, illetve a Hotel Orchideában al­kalmazott technológiát dolgoztam fel elsősorban a hő-vízzel való fűtési módszerre fókuszálva - mondta Zsó­fia.- Az én előadásom a Duna-Dráva Nemzeti Park állat- és növényvilágát taglalta, s természetesen a turizmus volt a középpontban - folytatta Lilla, akivel a négy 10/A osztályos régóta jó kapcsolatban van, köszönhetően az angol óráknak. A „négyek' közösen dolgoztak fel két témakört.- Az egyik téma a hulladékfeldolgozás volt. Megnéztük Pécsen a Biokomot. Oda viszik, és ott válogatják a Dél-Du- nántúfon szelektíven gyűjtött hulladé­kot Nagyon érdekes és módfelett hasz­nos módszer - vette át a szót Bence.- Itt, Szekszárdon a szennyvíztele­pen jártunk, hogy ismerkedjünk a tisztítás folyamatával - indított Jó­zsef, amihez Gabriella hozzáfűzte: - Úgy emlékszem, 2003-ban több száz­millió forintos beruházás révén kor­szerűsítették. - Azóta ki tudják vonni belőle az ammóniát és a nitrátot - szögezte le Edina.- Több oka van, hogy részt veszünk a pályázaton. Amellett, hogy bővítjük tudásunkat, remek nyelvgyakorlatot is jelent - így Lilla.- Mi nagyrészt szabadon tartottuk az előadásokat, csak néha pillantot­tunk a papírunkra. A többiek viszont általában felolvasták a leírtakat - kap­csolódott Zsófia, majd Zsoldos tanár­nő emelte ki Lilla és Zsófi angol tudá­sát.- Elég sok szabadidőnk volt, így sok mindennel megismerkedhettünk. A harmadik, vagy negyedik napon két lány idegenvezetést is vállalt: megmu­tatták az olasz csapatnak Barcelonát.- Tagadhatatlan, hogy felkészülé­sünk során hajtott bennünket a várha­tó spanyolországi út is - jegyezte meg Bence őszintén. - Mi, fiúk igen jó helyre, családokhoz kerültünk. A reg­geli utáni induláskor még tízórait is kaptunk - folytatta József.- Mi szállodában laktunk, amihez reggeli is járt. Napközben gyorsétter­mekben, büfékben étkeztünk - emlí­tette Edina, s azt is, hogy ezek költsé­gét a pályázati pénzből finanszíroz­ták. - Bence és én most repültünk először. Nagyon jó volt - említette Gabriella az élményekben kutatva.- Barcelonában minden résztvevő oklevelet és ajándékcsomagot kapott - hozta szóba Edina, s máris szedték elő táskáikból az újrahasznosított anyagból (!) készült „cuccokat”, példá­ul a helyes kis színes tolltartókat... A következő projekttalálkozót az I. Béla Gimnázium rendezi március 27. és április 2. között. Nyolc országból 35 diákot fogadnak. A két év leteltével aztán, a záró találkozón - valószínűleg Törökországban - a diákok szorgal­mának bizonyítékaiból, vagyis mun­káikból kiállítást rendeznek. Hat település diákjai vetélkedtek Hollós László-emlékév - Megyei Természetismereti versmondó verseny Dr. Hollós László világhírű gom­batudósunk születésének 150. évfordulóját ünnepeljük. Az em­lékév igazán színes programok­kal várja az érdeklődőket: kicsi­ket, nagyokat egyaránt. N. S. A teljesség igénye nélkül, mintegy íze­lítőül néhány tervezett esemény: be­mutató szarvasgomba-kereső kutyával Sötétvölgyben, emléktúra a Taplósi Holt Duna mentén, a Szarvasgomba Vi­lágszövetség és az európai lovagren­dek képviselőinek ünnepi ülése, kon­ferenciák szűkebb pátriánk berkein belül és a Magyar Tudományos Akadé­mián, s végül, de nem utolsó sorban a Megyei Természetismereti Versmon­dó Verseny fonódott össze ez év elején a tudós előtti tisztelgéssel A fent nevezett megmérettetés im­már évtizedes hagyományokra tekint vissza. Idén Tamásiból Dombóvárról Alsónánáról Regölyből Tolnáról és a megyeszékhely iskoláiból érkeztek di­ákok összemérni tehetségüket és együtt eltölteni egy szép, gazdagító délutánt. Mint azt Egléné Fekete Zsu­zsától és Kissné Hóner Magdolnától a Babits Mihály Művelődési Ház mun­katársaitól megtudtuk, évről évre egyre többen jelentkeznek, mert megérinti a kicsiket a versmondás va­rázsa: így ismerik mind jobban s élik át a műveket, tanulnak fellépni, bőví­tik szókincsüket. Mindez a pedagógu­sok áldozatos munkáját is mutatja, akik szabadidejükben foglalkoznak a gyerekekkel Az eredményhirdetést követően a tanárok a szülőkkel karölt­ve hallgatják figyelmesen a zsűri jó szándékú tanácsait, azokat megfogad­va készítik fel a fiatalokat mind haté­konyabban. A hatvan fölötti nevezett­ből sajnos a téli megbetegedések mi­att nem tudott mindenki megjelenni, ám ennek ellenére is szép számmal érkeztek versengeni, a felnőttek pe­dig örömmel üdvözölték a visszatérő versenyzőket, akik január első napjai­tól kézhez kapva a versenykiírást ké­szültek a megmérettetésre iskolájuk­ban és otthon. Négy korcsoportban folyt a nemes küzdelem. Különösen találó versvá­lasztásoknak lehettek tanúi a zsűritag­ok idén. Nagy hangsúlyt kapott a szép kiejtés, az életkornak és a kicsik sze­mélyiségnek megfelelő szöveg tolmá­csolása. Móra Ferenc, Weöres Sándor, Szabó Lőrinc, Gazdag Erzsi ugyanúgy szerepelt a választott költők listáján, mint Kányádi Sándor, Babits Mihály, Áprily Lajos, Kormos István, Nemes Nagy Ágnes vagy Szép Ernő. Mivel saj­nálatosan kevés a megyei szintű lehe­tőség a versmondásra, pedagógusok és tanítványok egyaránt igyekeznek élni az alkalommal, részesévé válni e kollektív munkának, örömnek. így ér­keznek a megye távolibb területéről is versenyzők felkészítőikkel együtt, szüleik, s a hallgatóság támogató mo­solyától bátorítva szavalni. A Szekszárdi Vasárnap szeretettel gratulál valamennyi résztvevőnek! HELYEZETTEK: 1-2. osztályosok: 1. Tóth Kármen, Tamási, 2. Nagy József, Alsónána, 3- Ferencz Attila, Szekszárd, 5. sz. Általá­nos Iskola. 34. osztályosok: 1. Bagdány Szil­via, Alsónána, 2. Jakab Dávid, Alsóná­na, 3- 111 Patrícia, Alsónána. 5-6. osztályosok: 1. Kostyál Bog­lárka, Tolna, 2. Matus Dorina, Szek­szárd, Dienes Valéria Általános Iskola, 3. Kassai Dávid, Szekszárd, Comenius Általános Iskola. 7-8. osztályosok: 1. Schott Anikó, Dombóvár, 2. Kui Boglárka, Szek­szárd, Comenius Általános Iskola, 3- Kardos Zsolt, Szekszárd, Babits M. Ál­talános Iskola. Az I. Béla Gimnázium Barcelonában járt csapata

Next

/
Oldalképek
Tartalom