Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-02-17 / 6. szám
SPORT 2008. FEBRUÁR 17. I , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Legalább négy helyet kell előrelépni a táblázaton Az UKSE: többet, jobbat vár a szakma, a szurkolótábor! Csendben, nyugalomban, munkával telt a holt idény a Szekszárdi UKSE NB I/B-s csapatánál. Annak reményében, hogy a tavaszi folytatásban előrelép az együttes. Ez a kilencedik hely, ahol most áll a csapat, jócskán várakozás alatti - már annak függvényében, hogy rutinos, tapasztalt játékosok kerültek a nyári átalakulás során a csapathoz. A négy győzelem és a két döntetlen mellett hatszor vesztett az együttes, s a teljesítmény sokszor mérkőzéseken belül is hullámzó volt. Nem egyszer nem jobb képességű csapatokkal szembe nyerhető mérkőzések mentek el a végjátékban tapasztalható dekoncentráltság okán. Hogy a forma állandósításával, a játékbeli fejlődéssel, ami a fiatal menet közben tapasztalatot szerző játékosok esetében azért várható, hisz kellő színvonalú szakmai munka folyik a felnőtt és az ifjúsági csapatnál Beckerné Oravez Erika és Fekete Gabi irányításával - több van a csapatban azt a második, dél-dunántúli viszonylatban kézilabdás fellegvárnak is nevezhető Nagyatád legyőzésével is megmutatták a lányok, daezt követően többé-kevésbé egy páternosz- terhez volt hasonlítható az UKSE.- Módosították a célkitűzést, vagy maradt az eredeti 5. hely megszerzése? - kérdeztük Varga Jenő ügyvezető elnöktől, aki a nyári átigazolás után titokban a negyedik helyben, hovatovább egy kicsit a dobogóban is reménykedett, de a vágy és a realitás távolinak tűnik a magunk mögött hagyott őszi idény tükrében.- Az erőviszonyok alapján az ötödik hely változatlanul a célkitűzés. Ezt egy jobb tavaszi szerepléssel elérheti a csapat, a játékosállomány erőssége alapján ezt mindenképpen el is várja az elnökség együttestől. Négy pont a különbség köztünk és a negyedik helyen álló Marcali között, az ötödik Győr 11 is 14 pontot gyűjtött.- Ha mégsem sikerülne, akkor ennek személyi következményei is lehetnek a jövőre nézve.- Feltehetően igen. Játékban, helyezésben is fejlődést várunk, ezért erősítettünk a nyáron, a szponzorainknak, a közönségnek is bizonyítanunk kell, adottak a pozitív változás feltételei, fél év telt el, nincs ok az aggodalomra, türelmetlenségre, a csapat képes lesz megbirkóznia az előtte álló feladattal. Teljesíthető elvárás Beckerné Oravecz Erika is egyetért azzal, hogy a négy helyezésnyi előrelépés benne van az együttesben, abban az esetben, ha sérülések, betegségek, előre nem látható dolgok nem szólnak közbe. Azért azt is látni kell - veti közbe a volt sokszoros válogatott, BEK- döntőn is szereplő játékosból lett edző hogy az NB I/B Nyugati csoportjában a középmezőny erősebb, kiegyensúlyozottabb, mint általában jellemző volt erre az osztályra.- Az ősszel látottak függvényében miben lehet előrelépni, amire feltételezem kellő hangsúlyt fektettek a felkészülési időszakban?- A védekezése, zártsága, kellő agresszivitása sok kívánnivalót hagyott maga mögött, ez az előrelépés legfontosabb záloga, meglátásom szerint. Ami a támadójátékot illeti, itt a mai modern kézilabda alapkövetelményének számító gyorsindításokban kell előrelépnünk, viszonylag kevés ilyen szituáció utáni gólt szereztünk. Ez a két dolog persze nagyon is összefügg, hisz az ilyen, ha úgy tetszik sorozatban történő gólszerzések előzménye a jól összehangolt csapatvédekezés.- Ezen a téren melyik variációt szeretnék megvalósítani?- Alapvetően egy jobban működő hatos falat szeretnénk. Természetesen, ha a játékhelyzetek úgy hozzák, akkor például a nyitottabb, például az 5+1-es variációt is úgy kell alkalmazni, hogy a stabilitás megmaradjon.- Támadójáték?- Itt mindenekelőtt a szélsőktől várok előrelépést, itt gyengébben teljesítettünk a riválisainknál. Lövő poszton mindenekelőtt Fauszt Éva a balkezes Kovács Nóra, valamint Horváth Szimonetta révén, nem beszélve a beálló poszton remeklő Fekete Gabiről, szóval megvannak azok a játékosaink, akiknek az eredményességével többször hagyhatjuk el győztesen a pályát, mint a magunk mögött hagyott idényben, és a játékunk is hatékonyabb lesz Biztató főpróba a Szeged-Dorozsma ellen A főpróba, a kozármislenyi torna biztató volt, hogy egy megbízhatóbb ütőképesebb UKSE lép majd a pályára a bajnokság felében. A Horváth-Fauszt-Fekete- tengely olajozottan működött nem csak az Érd és a Kozármisleny ellen, hanem a talán értékmérőnek is fölfogható Szeged-Dorozsmával szemben is. Az NB I/B keleti csoportjának negyedik helyezettje ellen végig a tornagyőzelem reményében jó színvonalon kézilabdázhattak a szekszárdiak, s a végjáték idegi harca okozta emberhátrány okán bukták el finálét a sárga-kékek, mindössze egy góllal (22- 23) mintegy jelezvén, hogy az elkövetkezendő hetekben még talán egy-két erőn felüli győzelemre is futja majd. Az eredményességi kényszer miatt és úgy az elégedetlenség okán belsőleg is is motivált UKSE-nek, mindamellett, hogy a kötelező és az elvárható sikereket természetesen begyűjti. Az UKSE Szekszárd a március 9- ig lezajló négy tavaszi fordulóból háromszor itthon játszik: február 15. (Cornexi II.), február 24. (Tapolca), március 9. (Vasas II.), március elsején Tapolcán lépnek pályára. További menetrend: március 15.: Marcali-UKSE április 5.: Veszprém-UKSE április 20.: UKSE-Győri ETO II. április 26.: Nagyatád-UKSE május 1.: UKSE-Szomb. FSE május 17.: Komáromi AC-UKSE május 25.: UKSE-PTE-PEAC június 1.: Siófoki VSE-UKSE (Mire e sorok megjelennek, már a nyitó forduló eredménye a Cornexi II. ellen ismert lesz.) B. Gy. Alisca-Bau XXXIV. Gemenci Nagydíj Hosstes választás Az Ifjúsági Unió Szekszárd szervező bizottsága a 2008. július 9-12-én megrendezésre kerülő Alisca Bau XXXIV. Gemenci Nagydíj díjátadó ünnepségére hosstes választást hirdet. Várjuk mindazon csinos, magabiztos, sportos 17 év feletti lányok és hölgyek jelentkezését, akik szívesen részt vennének az ország egyik legjelentősebb kerékpáros sporteseményének lebonyolításában. A legtöbb szavazatot kapott hölgyek valamennyi díjátadáson, protokoll rendezvényen részt vesznek. A díjátadón viselt öltözékeket, természetesen, a hölgyek megtarthatják. Jelentkezni lehet rövid bemutatkozó levéllel, és egy darab minimum 8*10-es méretű színes egész alakos fényképpel. Nevezési díj: 500 Ft/fő Beküldési cím: Ifjúsági Unió Szekszárd GGP Szervező Iroda 7100 Szekszárd, Szent László u. 19. fsz. 2. Jelentkezési határidő: március 12. További felvilágosítás: 74/512-073 Jelentkezéseket személyesen vagy postán lehet eljuttatni a fenti címre. IV. MÁR-KER-HORVÁTH SPORT XV. TÉLI KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÓ KUPA RÁJÁTSZÁS 12/A forduló: +1 Margaréta Panz.-Szedres SE 3-0* +2 Balassa Művek-Argentína 6-9 +3 Tetőf o k—Pe r f e ct- P h o n e 13-15 * A Szedres SE csapata nem állt ki, megállapított eredmény. 13. forduló (elődöntők): E1 Ennyi—Kisdankó 5-7 E2 Hermes-Dankó 9-4 E3 Szalon Büfé-Kakasd SE 3-0* E4 Mindszentek-Comp-Gold 9-14 E5 Margaréta Panzió—Argentína 9-10 E6 Szedres SE—Balassa Művek 0-3 E7 Perfect-Phone-Pr-Trans 13-5 E8 Tetőfok—Sebi-FornettH 8-6 E9 Agro-Tipp-lso-Komplex 12-7 * A Kakasd SE csapata nem állt ki, megállapított eredmény. ** A Szedres SE nem állt ki, megállapított eredmény. 14. forduló (Döntők- február 16. szombat) 9 óra 17-18. helyért Iso-Komplex-Agro-Tipp 10 óra 15.-16. helyért Pr-Trans—Sebi-Fornetti 11 óra 13-14. helyért Perfect-Phone—Tetőfok 12 óra 11-12. helyért Szedres SE-Margaréta Panzió 13 óra 9-10. helyért Argentína—Balassa Művek 14 óra7-8. helyért Kakasd SE—Mindszentek 15 óra 5-6. helyért Comp-Gold-Szalon Büfé 16 óra 3-4. helyért Ennyi-Dankó 17 óra 1-2. helyért Kisdankó-Hermes Góllövőlista: 1. Vida Tamás (Agro- Tipp) 57, 2. Kész Gábor (Pr-Trans) 36, 3. Lizák Péter (Comp-Gold) 31, 4. Mo- sonyi Áron (Argentína) 23, 5. Szépvölgyi László (Tetőfok) 23 gól.