Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)

2008-12-07 / 43. szám

SZEKSZÁRDI 2008. december 7. Kétszáz közül ötödik az I. Béla Hajós Éva: „Az eredményesség szükséges, de önmagában nem biztos, hogy elégséges” A Hajós Éva irányította I. Béla gimnázium jól teljesít A két kiváló ifjú kosaras hölgy, Bálint Réka és Tamis Dorka, az I. Béla Gimnázium végzős diák­jai a jelképes stafétabotot Ha­jós Évának, iskolájuk igazgató­jának adták tovább, mert „min­denhez nagyon jól és empatiku­sán áll hozzá”. V. Horváth Mária A gimnázium - ahol 513 nappalis és 60 levelezés diák tanul, a pedagógu­sok létszáma pedig 36, átlagéletkoruk 41 év - rendre kiemelkedő eredmé­nyeket ér el.- Réka és Dorka hamarosan befe­jezik középiskolai tanulmányai­kat, úgyhogy semmi érdekük nem fűződhet ahhoz, hogy önre voksol­tak. Ez igen komoly elismerést je­lenthet egy pedagógusnak, különö­sen az igazgatónak.- Komolyan meglepett a nagy is­meretségi körrel rendelkező lányok döntése, és meg is hatott. Meg is kö­szöntem nekik, hogy rám gondoltak. Igazgatóként régen ért ehhez fogható méltánylás - különösen diákok részé­ről Inkább a szülőktől érkeznek visz- szajelzések.- Úgy tudom, olykor elégedettség­méréseket bonyolítanak az isko­lában.- Igen, de azok elsősorban a mun­kára vonatkozó megállapításokat tar­talmaznak. A pedagógusok hozzáállá­sára, empátiájára csak néha és a „so­rok között” lehet következtetni.- A diákok szabad véleménynyilvá­nítása...- Ez az I. Bélára abszolút jellemző. Problémáikat bármikor megbeszélhe­tik osztályfőnökükkel de hozzám is fordulhatnak. Kidolgozott módszere­ink vannak, amit úgy mondanék, hogy egy minőségbiztosítási eljárás „bélásított” változata. A problémák megoldását úgy bonyolítjuk, hogy ne érje sérülés se a tanár, se a diák, se a szülő lelkét, személyiségét.- fogos a tanárhiányról érdeklőd­nöm?- Hogyne, hiszen most is van egy betöltetlen magyar-történelem szakos állásunk, egyik kollégánk ugyanis nyugdíjba vonult.- Miként véleményezi a tanárok egyre gyakoribb inzultálását?- Szerintem a pedagógusok nem okai, vagy okozói a tanulói agresszió­nak, viszont hozzájárulhatnak ahhoz. Az tény, hogy a pedagógus ezt képes oldani, de gerjeszteni is.- Kezdetekben az I. Béla nem gim­náziumként működött.- Sokáig úgynevezett vegyes típusú középiskola volt. Póla Károly igazgató 1993-ban elindította a gimnáziumi képzést, mellette funkcionáltak a mű­szaki szakközépiskolai osztályok, majd az informatikai szakközépisko­lai osztályok.- Először általános tantervű gim­náziumi osztályaik voltak.- Igen, ám egyre jobb képességű gyerekek jöttek hozzánk, amivel pár­huzamosan érkeztek az igények a specializálódásra. Ekkor kezdtünk el profilt adni a gimnáziumi osztályok­nak. Közben az informatikai osztá­lyok szakközépiskolai kategóriában egyre jobb, sőt kiemelkedő teljesít­ményt nyújtottak.- Ez mit jelent országos viszony­latban?- Miután öt év eredményeit össze­gezve állapítják meg az országos rangsort, ezért még mindig a vegyes típusú középiskolák közé tartozunk. Évek óta az ország 196 ilyen középis­kolája közül a felvételi rangsor ötödik helyén állunk. Amennyiben az ország összes - közel ezer - érettségit adó középiskolájának felvételi rangsorát nézzük, akkor a mi iskolánk a 84. he­lyen szerepel.- A felső tíz százalékban lenni na­gyon előkelő helyet jelent.- Lassacskán elérkezik számunkra az a próba, amikor az öt esztendő ér­tékelését végzők már tiszta profilú gimnáziumként mérik az eredmé­nyeinket.- Mit prognosztizál?- Jó reményeink vannak, ugyanis a tizedik évfolyamon 2003 óta éven­te magyarból és matematikából or­szágos és objektív kompetenciamé­réseket végeznek központi feladatla­pokkal. A legutóbbi mérés adatai sze­rint a mi tizedikeseink megelőzték valamennyi Tolna megyei középisko­lát. Másrészt 2008 szeptemberében az ország 18 jó hírű középiskolájával együtt - de a régióban egyedüliként- elnyertük az Oktatási Minisztéri­umtól a „Tehetséggondozó középis­kola" címet.- Igazgatónő végzettsége szerint geológus és matematika szakos ta­nár, ám mint mondják, profi „rend­szergazda ”. Nem létezik olyan szá­mítógépes művelet, ami kifogna rajta. Es a munkatársain?- Az utóbbi öt-hat évben e téren is nagyot fordult a világ. Azok a kollégák, akik tíz éve érettségiztek, nem gon­dolták volna, hogy napjainkban egy - akár a nyugdíjkorhatár közelében le­vő - tanár, vagy tanárnő laptoppal jár­kál a folyosón, e-mailen kommunikál a világgal, s olyan prezentációkat használ a tanórákon, amit maga ké­szít, vagy úgy tölt le. A számítógépek beszerzése részben az iskola erőforrá­sainak koncentrálásával, misrészt gaz­dálkodó szervezetek támogatása ré­vén történt. Modern informatikai par­kunkkal sikerült megkönnyítenünk tanáraink munkáját, egyben a peda­gógiai kultúra megújulását is. Hozzá­teszem: iskolánkban oktatás-techni­kus is működik, aki a technikai felté­teleket teremti meg.- Úgy tapasztalom, hogy a lehető legfontosabb dolgok mellett a lát­szólag apróbbaknak tűnőket is egyaránt alapfeltételként kezelik az iskolájukban.- Ez így van, hiszen az eredmé­nyességhez valamennyi szükséges, de nem biztos, hogy elégséges. Ezt azért mondom, mert a középiskolai évek a felnőtt létet nagymértékben befolyásolják. Gondolhatunk akár a baráti kör kialakulására, azokra a mintákra, amelyek meghatározzák az életvezetést, vagy akár a megszerzett értékekre, amelyekhez a későbbiek­ben igazodik az ember. Ezért is va­gyaink nagyon büszkék az I. Bélában folyó aktív diákéletre, ami jórészt az élénk pályázati tevékenységünk ré­vén valósulhat meg. Intézményünk­ben színjátszás, énekkar, iskolarádió, diákújság, és több közkedvelt iskolai klub is működik.- Sajnos, a család bemutatására csupán néhány sornyi hely ma­radt.- Eredetileg szálkai vagyok, nyugdí­jas tanár szüleim most is ott élnek. Amikor tehetjük, „kiszaladunk” hozzá­juk. Férjem Komjáthy Péter építész, a „Négy Komjáthy” zenekar tagja. Két lányunk van: Júlia matematikus, most doktori képzésben vesz részt a műsza­ki egyetemen, Zsuzsika pedig böl­csész, s így a családi vonal kiegyenlítő­dik, hiszen egyaránt jelen van a művé­szet és a racionalitás.- Ki következzék?- Csele Lajost, a Szekszárdi Gitár Kvartett vezetőjét szeretném. Ő Szá­momra arra minta, hogy a tehetség ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom