Szekszárdi Vasárnap, 2008 (18. évfolyam, 1-45. szám)
2008-06-22 / 24. szám
(í tasakníp hétről hétre 2008. JÚNIUS 22. Az újságírás: torzításmentes síktükör Szepesi László a Csányi-díj idei kitüntettje A „Csányi László emlékére” plakett Tolna megyei, az írott sajtó területén ténykedő személynek adható. Odaítélésére kuratórium alakult, melynek tagja a megyei önkormányzat alelnöke, a megyei könyvtár igazgatója, a „Kézjegy” klub elnöke, a megyei újságíró szövetség titkára és az előző évi díjazott, ez esetben Stein- bach Zsolt. A tagok egyhangúlag szavazták meg a Csányi-díj idei kitüntetettjét, Szepesi Lászió újságírót, a Magyar Rádió Tolna megyei tudósítóját. A plakettet a díjazott Szálkán, a Kézjegy klub hétvégi, „ül. piakettes partiján” vehette át. Vele beszélgettünk az elismerés okán.- Mindig érdekes az út, melyen egy adott helyre eljutunk. Milyen volt ez az esetedben?- Kanyarokkal tarkított. Erdélyben fogantam, Zalaegerszegen jöttem a világra, ott is éltem az „n” betűig. Mikor eddig jutottunk az abc- ben, Keszthelyre költöztünk. Ott érettségiztem, majd Pestre, utóbb ismét Zalába kerültem, ahol főenergetikus voltam - és itt kezdtem írogatni. Később, Veszprémben lettem igazi újságíró, azonban olyasféle tevékenységet is a nyakamba akartak varrni, amelyet én nem szerettem volna, végül így kerültem Tolnába. Tíz évet húztam le a Népújságnál, és '82-ben, a negyvenedik születésnapomon mentem át a rádióhoz.- Mely kanyar vezet el egy műszaki szakembert az újságírás felé?- A „Tilos a bemenet!” táblák. Zalában a műszaki pálya mellett megpróbáltam a betűvetést is, és, mert egy miskolci kanyar miatt nem tudtam a korábbi munkámban tovább dolgozni, a másik irányba indultam. Korrektori állást ajánlottak. Egy ideig „alva olvastam”, a sajtóhibákat javítandó, mások írásait, de nem sokáig bírtam. Inkább én írtam. Mindig az érdekelt, amit tiltottak, próbáltam a dolgok mögé látni úgy, hogy ne tolhassanak el egyik irányba sem. Akkoriban is keményen gyúrták az agyakat, ami nagyon zavart. Kerestem, próbáltam megtalálni az igazságot, hogy miként egy síktükör, torzításmentesen tudjam visszaadni mindazt, ami történik.- Az agygyúrástól mára hová jutottunk el?- Kakofóniáig és kidobott újságokig. Annak idején talán jobban volt súlya annak, amit megírtunk. Ma a papírkosárban végzi az írás, és ebben a kakofóniában másképp hangzanak a hangok is, kicsit leértékelődött az egész sajtó. Mások az érdekek, az értékek részben felbomlottak. Nem sírni akarok ezen, ez a mai irány, ezen jutunk valahová. Nem tettem szert vagyonra, ugyanakkor mindkét gyermekem doktor. Nem tudom, hogy a politika bal vagy jobb oldalához tartozom, viszont nyugodt lelkiismerettel tudok tükörbe nézni, és mások szemébe is.- Ennek köszönhető olvasatodban a Csányi-díj?- Vagy annak, hogy én vagyok itt a legöregebb aktív újságíró. Ha az ember elér egy kort, kiöregednek mögüle. Van, aki még él, de nem ír újságot, és van, aki már égi lapokat tudósít. Csányi Laci bácsi is, akivel sokáig dolgoztam együtt, sokat beszélgettünk, gyakran jártunk ösz- sze. Rengeteg véletlen szál is kötött a hatalmas műveltségű emberhez, aki zsebében csak egy Horatius-kö- tetet rejtő katonaszökevényként hallotta a mellőle igazoltatni elvitt ember halálát jelző lövést... Most pedig a róla elnevezett díjat kaptam meg... Dolgozom tovább. Hiányozna a „Miért van ez így” típusú kérdések megválaszolása. Kosztolányi Péter LOVAS UDVARHÁZ SZEDRES - 2008 Lovaglás kezdő és gyakorlott lovasoknak • Futószáron, karámban, oktatással 2000 Ft/óra • Karámban, szabadon 1700 Ft/óra • Tereplovaglás 2000 Ft/óra • LOVAGLÓBÉRLET tereplovaglás, futószáron karámban 18 000 Ft/10 alkalom Minden 10. óra ingyenes, egy alkalom = 1 óra • LOVAGLÓBÉRLET karámban, szabadon 15 300 Ft/10 alkalom Minden 10. óra ingyenes, egy alkalom = 1 óra Túralovaglás megbeszélés tárgyát képezi Sétakocsikázás, télen szánozás • 1000 Ft/fő/óra, minimum 3000 Ft/alkalom • 10 év alatti gyerekek 50% kedvezményt kapnak! • Félnapos kirándulás óvodásoknak, iskolásoknak Az ár megegyezés tárgyát képezi! Lovának bértartása, idomítása igény szerint! További információ és időpont-egyeztetés a 36-30/390-1241-es telefonszámon LOVASTÁBOROK (5 nap, 4 éjszaka) • Napi bejárással: egyénileg, ebéddel 17 000 Ft/fő/hét • Bentlakásos: napi 4x étkezés, 10 éves kortói 25 000 Ft/fő/hét További Információ: 06-30/257-4612 Elérhetőség: Szedres, Apáti-puszta info@lovasudvarhaz.hu Telefon: 74/534-030 Ló a gyógyításban: lovasterápia Állatok. Mások, mint mi, emberek. Szeretetre és tiszteletre méltóak. Hozzájuk fordulunk, ha idegennek érezzük vérünket, ha hittelen, szeretetlen, magányban, undorodva, bezártan, céltalan. Ők pedig szeretnek, elfogadnak - feltétel nélkül, önzetlen, hűen, nagyvonalúan. Társul szegődnek. Segítenek rajtunk, egyre csak meglepnek minket. Cserébe mi...? Hazánkban egyre több helyütt tanulják, alkalmazzák a lovasterápiát. Ezek a nemes, okos állatok testükkel, szellemükkel és lelkűkkel gyógyítanak minket. Ló, terapeuta, páciens. E hármas jegyében zajlanak a foglalkozások, melyek egyénre szabottak, csoportosak egyaránt lehetnek. A ló asszisztált pszichoterápia alkalmas a legtöbb pszichiátriai betegség kezelésére, így affektiv, depresszív kórképek, szorongásos zavarok, személyiség- és viselkedészavarok, szenvedélybetegek terápiájában is eredményesen használható. Alkalmas értelmileg és tanulásban akadályozott, autista, hiperaktív, látás- és hallássérült, részképességzavaros, magatartásproblémákkal küzdők kezelésére. A terápiát szakképzett gyógypedagógus-lo- vasterapeuta vezeti, magában foglalja a lovaglást, a lovastornát és a ló gondozását is, hiszen elemi a lóval való kapcsolat: testének melege, puhasága, járásának ringása, melyek segítenek kikapcsolni a káros külső és belső ingereket. Hosszan lehetne sorolni az állat-terápia gyógyító hatásait. Leglényegesebbek a kóros izomtónus szabályozása, az egyensúly, a koordináció javulása, a testséma fejlődése, nem ritkán az önbizalom, függetlenség, önkifejezés és életöröm megjelenése a sérült életében. Emocionális fejlődés, az interakciós képességek javulása, s végül, de nem utolsósorban a kapcsolatfenntartás képességének fejlődése: lóval, szakemberrel, társakkal. Szeretetkapcsolat születik! A gyerek és a ló találkozása természetesen nem csak a beteg, sérült fiatalok életében lehet életre szóló, meghatározó élmény. A szedresi Lovas Udvarházban is várnak minden gyereket, aki szeretne megismerkedni a lovaglással, akár alkalmanként, akár bentlakásos tábor keretében. Keressék őket bizalommal!